Tiltakoznak a nagymegyeri fürdő alkalmazottai, újabb változás a fürdő élén

Tiltakoznak a nagymegyeri fürdő alkalmazottai, újabb változás a fürdő élén

„Helyezze vissza Križan Tibort ügyvezetővé! Hívja vissza Lukáš Machala ügyvezetőt” – ezt követelik a fürdő alkalmazottai, akik tegnap a városi hivatal előtt tiltakoztak az ellen, hogy Holényi Gergő polgármester visszahívta az ügyvezetői posztról Križan Tibort. Megfélemlítésre, pszichikai nyomásra panaszkodnak.

Holényi Gergő az év elején nevezte ki a fürdőt üzemeltető Termál kft. ügyvezetőjének Lukáš Machalát, akitől a képviselő-testület legutóbbi ülésén megvonta a bizalmat, és bírósághoz fordultak amiatt, hogy a polgármester a testület és a felügyelőtanács jóváhagyása nélkül változtatta meg a fürdő vezetését. Az elmúlt öt hónapban két ügyvezető állt a vállalat élén, a napokban azonban ez megváltozott. A polgármester visszahívta a funkcióból Križant, akinek felkínálták az ügyvezető igazgatói posztot. A lépés ellen tiltakoztak a fürdő alkalmazottai és a szállásadók.

Konfliktus, feljelentés

Machala legutóbb a közösségi portálon tájékoztatott arról, hogy milyen lépéseket tett a fürdő élén. Az ügyvezető ugyan hónapokkal ezelőtt azt ígérte, hogy nem dönt majd egyedül, később azonban módosult a felállás. Holényi Gergő a testület legutóbbi ülésén elmondta, hogy külön is dönthetnek az ügyvezetők. Az elmúlt hónapok követhetetlen döntései káoszhoz vezettek a fürdő élén, a héten kiéleződött a konfliktus.

tiltakozás

„Elviselhetetlen, ami a polgármester tetteit követően az utóbbi időben a fürdőben folyik. Az általa kinevezett igazgató eddig csak megalázta és félelemben tartja az alkalmazottakat, ilyen stresszhelyzetben nem lehet dolgozni. Nagyon csúnyán beszélt velünk, ilyenre a hosszú éves fennállás alatt még nem volt példa a fürdőben” – nyilatkozta Vörös Zsuzsanna, a nagymegyeri termálfürdő szakszervezetének elnöke, aki a szakszervezeti bizottsággal és a munkafelügyelettel is felvette a kapcsolatot. Machala ellen Križan Tibor feljelentést tett a magatartása miatt.

Közös összefogás

Tegnap délelőtt közel százan gyűltek össze a polgármesteri hivatal előtt, a fürdő alkalmazottai, valamint a szállásadók szövetségének tagjai is magyarázatot vártak a város vezetésétől. Győry Károly, a szállásadók szövetségének vezetője leszögezte, azt szeretnék, ha visszaállítanák az eredeti állapotot a fürdőben, vagyis Križan Tibor maradna az egyedüli ügyvezető. „Előttünk a nyári idény, és hiányzik a felkészülés. Ezzel megbénítják a fürdőt, nem tudjuk, mi lesz” – szögezte le Győry Károly hozzátéve, hogy Nagymegyeren számos család és vállalkozás kötődik a fürdőhöz.

Hírdetés

Indulna a nyári szezon

Tavaly elsők között nyitott ki a nagymegyeri Thermal Corvinus, és már most is fogadják a vendégeket, a bizonytalan helyzet azonban ellehetetleníti a munkát. „Ebben a feszültségben nehéz dolgozni. Hogyan erőltessünk őszinte mosolyt az arcunkra, ha belülről remegünk?!” – tette fel a kérdést a szakszervezet vezetője. A fürdőben még nem kötöttek szerződést az úszómesterekkel, pedig nem egyszerű tanúsítvánnyal bíró, megbízható munkaerőt szerezni. Győry szerint a kialakult helyzettel megbénítják a fürdőt, és ellehetetlenítik a működését.

Nincs indoklás

Holényi Gergő ma reggel szabadságot vett ki, így hiába várták őt a tiltakozók a hivatalba. „A polgármester megszökött a probléma elől” – jegyezte meg a szállásadók szövetségének elnöke. Lapos Ildikó alpolgármester beszélt a tiltakozókkal, kérdésünkre elmondta, hogy a polgármester egyedül döntött a váltásról a fürdőben, ezért hozzá irányított bennünket. Próbáltuk elérni telefonon a polgármestert, de sikertelenül. Nagymegyeren már hónapok óta attól tartanak, hogy végül idegen kezekbe kerül a kiemelten fontos fürdő. A polgármester ezt többször is cáfolta.

tiltakozás

Győry Károly rámutatott, hogy Holényi Gergő válságmenedzserként mutatta be a fürdő élén Machalát, akit szerinte törvénytelenül, a testület tájékoztatása nélkül ültetett a funkcióba. Križan Tibor korábban azt mondta, hogy jelenleg stabil a fürdő anyagi helyzete, köszönhetően annak, hogy a pandémia első hullámában sikerült megbirkózni a kihívásokkal.

Érthetetlen döntés

Križan Tibor elmondta, számára érthetetlen, hogy miért kell személyes kérdésekkel foglalkozni a nyári szezon beindítása helyett, amikor arra kellene összpontosítani, hogy minél több vendéget szólítsanak meg. „Nem így kellene dönteni egy stratégiai fontosságú cégről. A polgármester azt mondta, hogy a múlt heti események miatt hívott vissza, amikor vitánk volt és feljelentést tettem. Elfogadtam, az ügyvezető igazgatói posztot, ugyanis szeretném figyelemmel követni, hogy mi történik a fürdőben. Nem tudjuk, milyen céllal jött ide az új ügyvezető, miért hozta ide a polgármester, ez ugyanis az elmúlt hónapokban sem derült ki” – nyilatkozta lapunknak Kiržan Tibor.

Politikai karrier

Lukáš Machala korábban azt mondta a városi képviselőknek, hogy széleskörű szakmai tapasztalatai vannak. Korábban az SNS-hez kötődött, most azonban már az ĽSNS-ből kivált Milan Uhrík által vezetett Republika országos tanácsának tagja. Megkérdeztük tőle, hogy mi a véleménye az alkalmazottak tiltakozásáról, hogy hogyan orvosolná a kialakult helyzetet a fürdőben, de csakúgy, mint korábban, most is megtagadta a válaszadást.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »