Tiltakozik az ellenzék, nem tetszik nekik a Fidesz plakátja

Tiltakozik az ellenzék, nem tetszik nekik a Fidesz plakátja

Tiltakoznak az ellenzéki pártok a Fidesz kedden bemutatott plakátja miatt, amely azt üzeni a választóknak, hogy az ellenzéki politikusok Soros Györggyel együtt lebontanák a határzárat. A friss nyilatkozatokból az derül ki, hogy az ellenzéki pártok nagy része hasznosnak találja a kerítést, sőt egyre többen úgy emlékeznek, hogy régebben sem ellenezték a felépítését. Van, aki azt mondja, hogy valójában Orbán Viktor akarja lebontani a kerítést.

2015 nyarára megdőlt minden addigi rekord, fél év alatt majdnem 80 ezer migráns lépte át a magyar határt. Az illegális bevándorlók áradata pedig megállíthatatlannak tűnt. Ezért is döntött akkoriban a kormány a határkerítés felépítéséről. Az ellenzék attól kezdve folyamatosan bírálta a magyar migrációs politikát, így a kerítést is.

Az MSZP-s Szanyi Tibor szerint például a határzár röhejes és felesleges, ráadásul Európa kellős közepén van, ezért annak felszabdalását sürgette.

„Azon leszünk, hogy minél gyorsabban le tudjuk bontani” – ezt pedig már a szocialisták korábbi miniszterelnök-jelöltje, Botka László mondta el a kerítés lebontásával kapcsolatban.

Gyurcsány Ferenc pedig azt mondta, Magyarország nemcsak, hogy képes befogadni messziről jött embereket, de jól is járna a bevándorlókkal.

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje még csak nem is tekintette valós problémának a menekültválságot.

A Jobbik elnöke pedig már akkor a kerítés kudarcáról beszélt, amikor az még fel sem épült. Vona Gábor akkor azt mondta, hogy a határzár alkalmatlan Magyarország megvédésére.

„Együtt bontanák le a határzárat” – ez olvasható a nagyobbik kormánypárt új plakátjain. A Fidesz plakátkampányában Szél Bernadett, Gyurcsány Ferenc, Vona Gábor és Karácsony Gergely, vagyis az ellenzéki pártok listavezető politikusai Soros György társaságában szerepelnek. A plakát megjelenése után merőben más véleményt fogalmaztak meg az ellenzéki pártok, mint korábban.

Hírdetés

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője azt mondta, a kerítés sok magyar biztonságérzetéhez hozzájárul, ezért a DK nem bontaná le. Szerinte éppen a miniszterelnök akarja lebontani a kerítést.

Most az LMP miniszterelnök-jelöltje is úgy látja, hogy szükség van a kerítésre. Szél Bernadett azt nyilatkozta, „természetesen nem tudjuk lebontani most a kerítést, azt, hogy mit szeretnénk, vagy mit nem, az teljesen mindegy.”

A Jobbik közleményben jelezte, hogy bírósághoz fordul a Fidesz plakátjai miatt. A párt szerint a kerítésépítés ötlete is tőlük származik.

Az MSZP-Párbeszéd szövetség miniszterelnök-jelöltje pedig még azt is tagadta, hogy valaha ellenezte volna a határzár felépítését. Pedig 2015 májusában Karácsony Gergely pártja, a Párbeszéd vasfüggönynek nevezte a kerítést, és semmiképp sem akarták, hogy az megépüljön.

Karácsony Gergely most azt mondta, a véleményük azért már más, mert a kerítés azóta felépült, és sok magyar választópolgár úgy érzi, hogy ettől van biztonságban. Márpedig az ő szavazatuk, az ő lelkük, az ő biztonságérzetük számunkra fontosak – hangsúlyozta Karácsony Gergely.

A Fidesz szerint Karácsony Gergely igazi „köpönyegforgató”, mert miközben tagadja, hogy le akarja bontani a kerítést, elvállalta annak a szocialista pártnak a miniszterelnök-jelöltségét, amely korábban szintén a kerítés lebontásáról beszélt.

A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója szerint az ellenzéki pártok és vezetőik veszélyt jelentenek Magyarországra. Hidvéghi Balázs elmondta, az ellenzéki pártok egy dologban értenek csak egyet, valamennyien a „Soros-tervet” akarják megvalósítani.

hirado.hu

The post Tiltakozik az ellenzék, nem tetszik nekik a Fidesz plakátja appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »