Tiltakozik a KMKSZ amiatt, hogy a magyar közösséghez nem kötődő igazgatót neveztek ki a munkácsi magyar iskola élére

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége nyilatkozatban tiltakozik amiatt, hogy a munkácsi magyar iskola élére ukrán nemzetiségű, a magyar közösséghez nem kötődő igazgatót nevezett ki a Munkácsi Városi Tanács.

A KMKSZ elnöksége “sajnálatosnak tartja, hogy miközben folyik a bírósági eljárás a II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatójának indokolatlan felmentése ügyében, a Munkácsi Városi Tanács új igazgatót nevezett ki az iskola élére”. A legnagyobb magyar érdekvédelmi szervezet elnöksége szerint “elfogadhatatlan az is, hogy az új, az intézményhez és a közösséghez semmilyen módon nem kötődő igazgató kinevezését ultimátumszerűen, a kollektívával, a szülőkkel és a társadalmi szervezetekkel való konzultáció nélkül hajtották végre”.

A kinevezés módja “megkérdőjelezi a városvezetés szándékait a középiskola magyar tannyelvű oktatásának megőrzésével kapcsolatban” – áll a KMKSZ elnökségének az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.

Hírdetés

A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola korábbi igazgatóját, Schink Istvánt idén január 17-én a munkácsi kistérség több, köztiszteletben álló magyar intézményvezetőjével együtt menesztették. Az ügyben jelenleg is tart a bírósági eljárás.

Az iskola élére augusztus 15-én kinevezett Marija Pauk korábban az egyik munkácsi óvoda igazgatója volt.

MTI

The post Tiltakozik a KMKSZ amiatt, hogy a magyar közösséghez nem kötődő igazgatót neveztek ki a munkácsi magyar iskola élére appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »