Tiltakozások sora a felvidéki magyar politikus ukrajnai kitiltása miatt

Tiltakozások sora a felvidéki magyar politikus ukrajnai kitiltása miatt

Közös nyilatkozat a Forró Krisztiánt ért jogsértésről.

Dr. Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke, Kalmár Ferenc, miniszteri biztos, a Magyar-Ukrán Kisebbségi Vegyesbizottság társelnöke és Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója a mai délután során közös nyilatkozatot adott ki Forró Krisztán, a felvidéki Magyar Közösség Párt (MKP) elnökének Ukrajnából való kitiltása miatt.

„Ezúton fejezzük ki szolidaritásunkat Forró Krisztiánnal, egyben reményünket fejezzük ki a tekintetben, hogy Ukrajna, amely immár az Európai Unió társult tagjának minősül, mielőbb rálép arra az útra, amelyben a Magyarországgal kötött 1991-es Alapszerződés szellemisége lesz az irányadó. Ennek megfelelően kérjük Ukrajna vezetését, hogy az Ukrajna területén élő magyar nemzetiségű állampolgárokat segítse, és ne pedig akadályozza abban, hogy határon átnyúló kapcsolatokat tarthassanak fenn más államok területén élő magyar nemzetiségű polgárokkal, éljenek ezek bármely szomszédos Európai Uniós tagállamban” – áll a nyilatkozatban.

A mai napon a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége is nyilatkozatot adott ki a kitiltási üggyel kapcsolatban. A KMKSZ levélben kér magyarázatot az Ukrán Határőrség Országos Parancsnokságától a kiutasítás okairól.

„Ukrajna jövője szempontjából rendkívül kontraproduktívnak tartjuk, hogy az euroatlanti integrációra törekvő országból nagy számban utasítják ki a szomszédos európai és NATO-országok politikusait” – közölte a magyarságszervezet.

Hírdetés

Mint arról korábban beszámoltunk, november 3-án, szerdán nem engedték belépni Ukrajnába Forró Krisztánt, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökét, akit meg nem nevezett okok miatt 2023 októberéig tiltólistára tett az ukrán hatóság.

A felvidéki magyar politikus az esetről értesítette a Szlovák Kül- és Európai Ügyek Minisztériumát, amely a sajtóosztály tájékoztatása szerint segít tisztázni a helyzetet, írja a Tasr.sk.

“A belépés megtagadásáról a Szövetség elnöke tájékoztatott minket. A tárca ezt követően felvette a kapcsolatot Forró úrral és felajánlotta neki a segítségét, hogy tisztázzák az ukrán hatóságok döntésének körülményeit” – közölte az külügyminisztérium sajtóosztálya.

Forró az ügyben megkereste Ukrajna szlovákiai nagykövetét is. “Magyarázatot kért arra, hogy szlovák állampolgárként miért nem engedték be Ukrajnába. Szeretné megtudni azt is, hogy ki, mikor és mi alapján döntött úgy, hogy egy európai uniós és szlovák állampolgár ‘persona non grata’, vagyis nemkívánatos személy lett a szomszédos országban” – fejtette ki Magdeme Klára, a Szövetség szóvivője.

A kisebbségi politikus arra is megkérte Ivan Korčok (SaS-jelölt) szlovák külügyminisztert, hogy hozza nyilvánosságra azon szlovák állampolgárok névsorát, akiknek tilos belépniük Ukrajna területére.

Kiszó

The post Tiltakozások sora a felvidéki magyar politikus ukrajnai kitiltása miatt appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »