Tigris Alakulatok: az ISIS áfiuma ellen való orvosság

Tigris Alakulatok: az ISIS áfiuma ellen való orvosság

Csendben dolgoznak, hogy ne kerüljenek ki arról információk, mire is készülnek. Ha vége az akciónak, a híradások csak róluk szólnak, hogyan törnek előre. Éles bevetéseken ismerték ki ellenségeik harcmodorát.

Nagyszabású offenzívát indítanak Aleppóban a szíriai kormányerők, hogy a városból kiűzzék a felkelőket – írta az iráni Fars hírügynökség, mely szerint az an-Nuszra Front és a Nuraldin al-Zini nevű szervezet hiába próbálta visszafoglalni az elvesztett állásait, a kormányerők visszaverték őket.

A Szíriai Arab Hadsereg így továbbra is, teljes mértékben ellenőrzi a Mallah mezőgazdasági üzemek környékét, akárcsak a Castello utat, vagyis a halál útját. Hogyan sikerült mindezt elérni? Az Al Masdar News a hadi események főszereplőjét, a Tigris Alakulatokat vette górcső alá, hogy megvizsgálja: miért is annyira hatékony ez a katonai egység? (Az Al Masdar News bejrúti központtal működő magánvállalkozás, amely átfogó és alapos híradásaival a Szíriában folyó háború nélkülözhetetlen hírforrásává vált.)

Így támadnak a dzsihadisták

Ahhoz, hogy választ adjunk erre a kérdésre, legelőször azt kell tudnunk, hogy a dzsihadisták, legfőképp az Iszlám Állam harcosai, milyen taktikát alkalmaznak. Többnyire háromféle támadóegységgel rendelkeznek: öngyilkos robbantókkal, öngyilkos harcosokkal és rohamcsapatokkal.

Az előbbiek azok, akik robbanóanyaggal megrakott gépkocsit vezetnek az ellenség vonalainak – őket a csata elején küldik előre. Az öngyilkos harcosoknak az a feladata, hogy beszivárogjanak az ellenséghez, majd ott felrobbantsák magukat az övükhöz rögzített bombával. Ezzel tovább pusztítják, lazítják a védelmi vonalakat, amivel sokszor arra kényszerítik az ellenségeiket, hogy azok elmeneküljenek a helyszínről.Végül pedig a rohamcsapatok következnek: ők már olyan gyalogosok, akiknek az a feladata, hogy elfoglalják az ellenség állásait. Ez a hármas kombináció félelmetes erőt jelent, és ez ellen az áfium ellen nehéz megtalálni a megfelelő orvosságot.

Hírdetés

A Tigris Alakulatok felveszik a harcot

A szíriai hadsereg egyik elitalakulatának, a Tigriseknek ez, úgy tűnik, sikerült. Egyrészt a fronton ismerték ki ellenfeleik harcmodorát, másrészt a szíriai kormányerőket segítő libanoni Hezbollahtól is sokat tanultak abban, hogyan lehet a 21. századi gerilla harcmodort hatékonyan alkalmazni a hagyományos és gyakran súlyos veszteségekkel járó páncélos támadások helyett.Az ISIS taktikájával szemben a Tigris Alakulatok speciális csoportokat állítottak fel. Vannak, akik kizárólag a közeledő, bombával megrakott, sokszor páncélozott járművek nyomon követésével és megsemmisítésével foglalkoznak. Vannak, akik az öngyilkos harcosokat teszik ártalmatlanná előretolt harcállálláspontokról – őket a városi közelharcra képezték ki. És a vannak, akik a támadó reguláris gyalogság visszaverésére specializálódtak.Vagyis előre begyakorolt szereposztással, afféle halálos tangóban, az ellenség lépéseinek megfelelően reagálnak az Iszlám Állam sokáig ellenszer nélküli koreográfiájára – a sajátjukkal.A támadásnál (bármilyen felkelő csapatokról is legyen szó) is fontos a specializáció. Külön csapatok foglalkoznak a lázadók páncélelhárító tüzéreinek és tankelhárító rakétásainak semlegesítésével, és külön csapat foglalkozik ezek felderítésével is. A Tigrisek támadó rohamcsapatait pedig tüzérség és aknagránátos egységek támogatják – a páncélosokat ma már sokkal takarékosabban és ügyesebben alkalmazzák. (Ismeretes, a többnyire kifinomult haditechnikát jelentő, nyugati páncélelhárító fegyverek a háború első éveiben súlyos veszteségeket okoztak Aszad páncélos alakulatainak.)

A TigrisA Tigris Alakulatok vezetőjét, Szuhejl al-Hasszánt (részletes portrénkant itt olvashatja róla) a brit Independent újságírója egyenesen a legfélelmetesebb embernek írta le, akivel valaha találkozott, a francia Le Monde 2014-én pedig már azt írta, hogy Hasszán ezredes a harctéri bátorsága miatt valóságos kultikus hős lett Szíriában, aki a jövőben akár Assad kihívója is lehet az államfői posztért. A férfi múlt év végén megkapta az orosz Barátság Érdemrendet is, amit orosz tisztektől vehetett át a Hmeimim légibázison.

A legfontosabb azonban, hogy az alakulatok parancsnokai a frontvonalon együtt vannak katonáikkal, személyes példát mutatnak, amivel erősítik a harci morált. A Tigris Alakulatok egységei sosem kapnak olyan parancsot, hogy a meghatározott célpontokat parancsnokuk nélkül támadják vagy védjék. Az alakulatok főparancsnoka, Szuhejl al-Hasszán, a Tigris is arról híres, hogy a harcok során mindig a katonáival van, többször megsebesült, néhány esetben súlyosan.

Úgy látszik, hogy a harci morál ilyen magas szintje gyümölcsöző az egész rezsim számára, hiszen sok szíriai úgy tartja: ha a Tigrist megbízzák azzal, hogy foglaljon el egy területet, akkor csak idő kérdése, hogy ez sikerüljön neki. Az Al Masdar News megjegyzi: gyerekes lenne a harctéren születő mítoszoknak túl sok hitelt adni, csakhogy al-Hasszán esetében ezeket a mítoszokat alátámasztják kézzelfogható sikerei.

Magyar Nemzet Online


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »