Az alábbi írás a képzeletbeli Humbákfölde virtuális plébániájának honlapján jelent meg. Nyilván nem minden mondatával értünk egyet, de dicsérendő, hogy „Tibi atya” is azt tanítja olvasóinak, hogy a szürkebarát dugója a leánykába való, a homoki bor pedig értéktelen.
1) Implikált buzizás
Nincs visszataszítóbb, mint amikor emberek azért kezdenek vulgárpszichologizálásba, hogy passzív-agresszív módon alázzanak meg valakit az ellenvéleményéért. Ellenzed a Pride-ot? Csak nem vagy Te is homoszexuális, aki elfojtja?
Mindamellett, hogy az ún. projektív identifikáció dinamikája működhet úgy, hogy a saját nem kívánatos tudattartalmainkat vetítjük ki másokra, majd megpróbáljuk azáltal elidegeníteni magunktól, hogy másokban kritizáljuk, ez korántsem jelenti, hogy minden kritika betudható ennek az elhárítási mechanizmusnak. Nem beszélve arról, hogy ha ennyire fejlett pszichoanalitikus megközelítést alkalmaznak a Pride-pártiak a Pride-kritikusok felé, akkor miért csak egy irányba működik? Miért nem kérdezik meg soha, hogy azok, akik ennyire biztosak a szexusukban, miért kell, hogy ennyire kényszeredetten demonstrálják? A projektív identifikáció meglétéről tudomást vesznek, de a kompenzációról nem?
De nem is ez a legnagyobb probléma ezzel a másikat burkoltan lebuzizó, aljadék érvvel. Sokkal inkább az, hogy kiviláglik, mennyire képmutató a Pride, amikor a homoszexuálisok képviseletét hazudja: nem az lenne a célja, hogy azt, hogy valaki valamilyen orientációjú vagy identitású, sose lehessen felhasználni ellene? Akkor ők miért? Miért tesznek mégis hitet a kényszer-comingoutoltatás mellett, ha valaki az ő politikai érdekképviseleti szervezetüket kritizálja?
2) A Pride azonosítása a szexuális kisebbségek emberjogi küzdelmével
Mindig érdemes gyanakodni, amikor a világ legnagyobb cégei szponzorálnak emberjogi küzdelmeket. Azok, akik gyermekmunkáért, a természeti kincsek kizsákmányolásáért, a környezetszennyezés oroszlánrészéért és munkavállalók testi-lelki kizsigereléséért felelnek, szerintem nem lehetnek hiteles szponzorai semmilyen emberjogi küzdelemnek, legfeljebb PR-befektetői.
Egyébként milyen emberjogi küzdelemről beszélünk? A legtöbb transznacionális vállalat HR-politikája évek óta Magyarországon is, hogy vezetői beosztások betöltésénél fontos szempont, hogy valaki nő, vagy szexuális kisebbség legyen. Márpedig egy olyan zárt rendszerben, ahol egyének egymással versengenek erőforrásokért, a pozitív diszkrimináció mindig magában hordozza a negatívat is. Ki nyomja el a szexuális kisebbségeket? A munkahelyen előny, gyermeket jelenleg is adoptálhatnak, és ha házasságként nem is kell elismernünk a frigyüket, egy közjegyző által hitelesített egyéni szerződéssel pontosan ugyanazt a státuszt realizálhatják, mint a házasok. Hátrányosan megkülönböztettek a szegények, a cigányok, az átlagosnál alacsonyabb férfiak, a mozgáskorlátozottak, a fogyatékkal élők, de azzal egyszerűen nem tudok mit kezdeni, amikor egy újlipóti homoszexuális pár a vállalati felsővezetői pozíciójából elnyomást vonít. Nem vagy elnyomva, csak ahogy mindenki másnak, neked is meg kell küzdened bizonyos, a létezésedből fakadó krízisekkel.
Ezen egy vonulás, és pláne a büszkeség nem segítenek, csak rontanak. A Pride nem emberjogi mozgalom, hanem a nárcizmus diadalmenete, ahol nem elég elfogadni, a büszkeségük elismerésével tisztelni is kell embereket pusztán azért, amilyenek.
3) A Pride negatív tulajdonságainak hasítása
A pedofíliát kétféleképpen lehet támogatni: nyíltan és hallgatólagosan. Gyakran hozzák fel ellenérvként, hogy a keresztény egyházakban is történik ilyen (nem tudom, hogy ez mire mentség), csakhogy elfelejtik, ha napvilágot lát, legfeljebb a bűnrészesek maszatolnak, a hívőközösség teljes egyetértésben követeli a legszigorúbb büntetést, és ebben még maga a pápa sem mond mást. Ha történik ilyen, az a közösség akarata ellenére.
Ezzel szemben a Pride teljesen nyíltan, a hivatalos oldalán teszi közzé a saját tízéves fiát nőnek öltöztető, majd homoszexuális bárokban pénzért táncoltató édesanya nyílt levelét, miszerint akinek ezzel a legcsekélyebb problémája is van, az homofób. Nem titokban történik (nem mintha az rendben volna), hanem teljesen nyíltan, a büszkeség jegyében. Sorra jelennek meg cikkek, miszerint a pedofília is orientáció, miszerint keveset tudunk róla, és fontos a megértése (amivel más kontextusban akár egyet is tudnék érteni). Ezzel egyidőben pedig éppen ezek a lapok ünneplik azokat a „drag queeneket”, akik tízéves koruk előtt lépnek a porondra.
És ez még csak az, amiről tudunk. Az LMBTikszcséipszilonzé csoportok tevékenységéről még nem beszéltünk, akik magukat szakértőnek álcázva ajánlanak fel kész diagnózist identitászavaros kamaszoknak. Nem egy olyan esetről hallani, amikor azzal riogatják a gyermekeket, hogy minél hamarabb el kell végezniük a nemváltó műtétet, mielőtt megjelennek a másodlagos nemi jellegek. Tekintve, hogy ez nem éppen egy önismereti terápia szakértelmével történik, később óriásiak a nemváltó műtéten átesettek öngyilkossági statisztikái. Persze a gyermekszexualizálás apologétái azt mondják, hogy a magas társadalmi elutasítottság miatt, de arra nem tudnak választ adni, hogy miért vannak elutasítottabb csoportok kisebb öngyilkossági rátával. Arra sem, hogy a megkísérelt öngyilkossági ráta és a depresszió miért közel ugyanakkora a nemváltó műtétek után, mint előtte.
Valóban jó ötlet ilyen közösségbe kamaszokat beengedni, a közösségek propagandistáit pedig az iskolákba, ahogy ők tartanák üdvösnek?
4) „Nem szabad a szélsőségekből általánosítani”
Ha egy szervezet kis központi része rossz dolgokat művel, az még nem jelenti, hogy az összes követő egyet is ért vele. Érdekes érvelés.
A német nemzetiszocializmusban a népirtásokat a német lakosság százalékban szinte ki sem fejezhető hányada követte el, a koncentrációs táborok pedig sokáig államtitoknak minősültek. Akkor most érvényes érvelés, hogy nem szabad általánosítani? Hogy emellett számos pozitív tulajdonsága is volt a harmadik birodalomnak? Lehet bagatellizálni azzal, hogy itt voltak az első környezetvédelmi törvények, hogy átfogó népjóléti intézkedések voltak, hogy javult és elérhetőbbé vált az egészségügy?
Ha nem, akkor itt miért maszatoljuk a passzív résztvevők, a hallgatólagosan beleegyezők felelősségét? Egy kiirtott zsidó is elfogadhatatlan, és egy szexualizált gyermek is. És ezek nem relativizálható értékek, nem pusztán „nagyon fontos dolgok, amikről beszélnünk kell”, hanem minimumok. Amíg egy is megvalósul, nincs miről beszélnünk.
5) „A miniszterelnöknek/köztársasági elnöknek/főpolgármesternek kéne megnyitnia ezt a menetet”
Mi az, hogy KÉNE? Mi az, hogy KELL? Nem arról szólt a fáma, hogy a szexualitás terén nem létezik olyan, hogy KELL, hogy nem lehet valamit külső nyomásra elfogadtatni? Miért elvárható, hogy valaki olyasmivel azonosuljon, amivel nem tud, vagy nem akar? Nem azért küzdünk, hogy társadalmi státusztól függetlenül mindenki úgy élhesse meg, ahogy akarja? Ha részvétellel, részvétellel, ha távolmaradással, távolmaradással.
6) Az ellenvélemények dehumanizálása
Ha ellenzed a Pride-ot, csakis azért lehet, mert bizonyos emberi minőségekben nem érsz el olyan magas értékeket, mint azok, akik támogatják. Hát, erre nem tudok mit mondani, homofóbkám, szar lehet ilyen untermenschként élni. Ja, hogy egyébként nem vagy homofób? Azt majd mi megmondjuk, ki homofób és ki nem.
7) A globális és a lokális viszony tisztázásának hiánya
„Igen, valóban történnek túlkapások, de nem Magyarországon”. Nem értem: a gyermektestek iparosításában tényező, hogy az országhatár melyik oldalán történik? Ilyenkor feléled a nemzeti identitás?
Vegyük tudomásul, a Pride egy nemzetközi ernyőszervezet, amiben egy ideológiai cél teremt koherenciát: az orientáció és az identitás okán hirdethető büszkeség. A túlkapások ennek nem a körülmények függvényében kialakuló melléktermékei, hanem egyenes következményei.
Hatalmas átfedéssel ugyanazok a piaci szponzorok és civil szervezetek támogatják a Pride-ot valamennyi országban. A nevük lehet, hogy lokálisan változó, de a struktúrájuk, a szervezeti kultúrájuk, a működési elveik és a céljaik globálisan egylényegűek.
Egyébként az sem igaz, hogy a magyarországi Pride vezetősége ne lenne vétkes a Pride pedofíliával kapcsolatos diskurzusainak elfojtásában. Kiss Noémi liberális írónő azért nem tarthatta meg a Pride nyitóbeszédét, mert a szervezők meglátták egy zárt csoportban írt kommentjét, mely szerint elfogadhatatlan, hogy a transzipar gyermekeket szexualizál. Szerintük ez a kijelentés megbélyegző, illetve bizonyos embereket sérthet. Szerintem ha állítunk valamit, abban szükségszerűen benne van mások megsértésének a kockázata, ezért ez önmagában vagy nem érv, vagy nem állíthatunk semmit. Mégsem ez volt benne a legkiábrándítóbb.
Ministránsaim akkor felvették a Pride szervezőivel a kapcsolatot. Először visszautasították, hogy a Pride bármilyen, erről folyó diskurzusnak teret engedjen, majd leszögezték, hogy nem hajlandók a Pride keretein kívül sem vitát folytatni erről. Ezt követően több levélre nem is válaszoltak. Hogy miért volt probléma, hogy Kiss Noémi a transzipar pedofiltörekvéseit ellenezve fejezte volna ki szolidaritását a homoszexuálisokkal és a szexuális kisebbségekkel, a mai napig nem derült ki.
A szexuális kisebbségek és a homoszexualitás kérdéseiről fontos beszélnünk, mert olyan témák, ami a történelmen átívelőn Platón Lakomájától a Biblia Dávidján és Jonáthánján át Charrière Pillangójáig megannyi irodalmi műben jelennek meg. Foglalkoztatják az emberiséget. Nem szabad hagyni, hogy egy szűk csoport nem kevés nagyvállalati szponzori tőkével privilegizálja magának, azt pedig még kevésbé, hogy megbélyegezzenek és kirekesszenek bárkit, aki bizonyos kérdésekben nem ért velük egyet.
Nem támogatom a Pride-ot, és mélységesen elítélem, hogy valakik olyan tulajdonságokat tesznek büszkeség tárgyaivá, amik önmagukban éppen úgy nem azok, mint a heteroszexualitás vagy a fehér bőrszín. Dicsértessék!
(Forrás: tibiatya.blogstar.hu)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
