Ti adjatok nekik enni!

Ti adjatok nekik enni!

Krisztus Szent Teste és Vére, Úrnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 9,11b–17)

Az evangéliumi szakasz elején azt olvassuk, hogy Jézus félrevonul tanítványaival egy magányos helyre. A tanítványok, akik éppen visszatértek a küldetésükből, tele vannak élményekkel, beszámolnak sikereikről, ugyanakkor fáradtak is, s Jézus pihenni és imádkozni hívja őket.

Ez a visszavonulás egyúttal a töltekezést és az imával megszentelt pihenést kínálja számukra. Magányos helyre indulnak, de a nép megsejti Jézus hollétét, és tömegével özönlik utána. Az emberek keresik Jézust, éhesek a szavára, tekintetére, mert „szívesen fogadta őket, beszélt nekik Isten országáról, és meggyógyította azokat, akiknek gyógyulásra volt szükségük”.

Az őt kereső emberek már itt megsejtik Jézus szívének ajándékozó, irgalmas természetét. Ő a fáradtság ellenére is jelen van, nem küldi el őket, nem zárkózik el az emberi magányba, ugyanakkor megmutatja tanítványainak és az utána vágyakozó tömegnek az idő értékét, ajándékát. Ez a kiszakított idő újabb alkalom a találkozásra, a gyógyításra és a csendre, s talán ennél a pontnál még senki nem sejti, de idő és alkalom Isten országának kifejezésére is.

Az est közeledtével a tanítványok praktikus megoldást javasolnak: „Bocsásd el a sokaságot, hogy elmehessenek a környező falvakba és tanyákra, és ennivalót keressenek maguknak.” Jézus felelete meglepő, mert nem a nyers valóság által diktált megoldást választja, hanem ezt mondja tanítványainak: „Ti adjatok nekik enni!” Az emberi logikát felváltja Isten mindig meglepő váratlansága. A szervező folyamatok helyett felsejlik az élő kenyér és a benne elrejtett isteni jelenlét nagy titka.

Hírdetés

Érdekes az a feszültség, ami az emberi mércével kiszámítható elég és a Jézus által kért végtelen bizalom között húzódik. A tanítványok – és a mai olvasó is – arra figyelnek, hogy nincs elég kenyerük és haluk, Jézus pedig azzal szeretne csodát tenni, amijük van. Ő a kevéssel, sőt megesik, hogy a semmivel is csodát tesz. Ennek a váratlan és titokkal teli eseménynek lesznek tanúi az apostolok, és attól a naptól kezdve nemzedékek sokasága, mindazok, akik a hitben járva vallják:

Ma, Úrnapján különös módon is megtapasztalhatjuk, hogy ennek a kevésben elrejtett gazdagságnak vagyunk a megajándékozottjai.

Szerző: Serfőző Levente

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »