93 éve, 1931. február 17-én született a múlt század hatvanas éveinek egyik legizgalmasabb képzőművészeti egyénisége, Kondor Béla. Több nemzetközi kitüntetést, 1965-ben és 1971-ben Munkácsy Mihály-díjat, 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.
A Pestszentlőrincen született Kondor előbb villanyszerelőként dolgozott a Ganz Hajógyárban, részt vett a gyár képzőművészeti körében, s innen került a Képzőművészeti Főiskolára, ahol festészetet és grafikát tanult.
Harmadéven eltanácsolták, grafikus oklevelét 1956-ban Koffán Károlynál szerezte meg. Diplomamunkája, Juhász Ferenc A tékozló ország című poémájához készített Dózsa-rézkarcsorozata nagy feltűnést keltett.
1959-ben Derkovits-ösztöndíjat kapott és tanulmányutat tett Párizsban. Rendszeresen dolgozott a miskolci és a kecskeméti művésztelepen, illusztrálta Thomas Mann Varázshegyét, Dürrenmatt A balesetét, Hemingway Az öreg halász és a tenger című művét, a magyarok közül Janus Pannonius, Heltai Gáspár, Petőfi Sándor, Babits Mihály és József Attila verseit, valamint Madách Imre drámáját, Az ember tragédiáját. Életét és életművét alapvetően meghatározta az 1956-os forradalmat követő évtizedek borús légköre.
A hihetetlenül sokoldalú művész többféle grafikus és festészeti technikát használt, miközben verseket és prózát írt, új fotótechnikákkal kísérletezett és remek orgonista is volt. Művészetében integrálta az avantgárd elemeit, mégis képes volt a múlt hagyományaira építeni.
Szinte közhelynek számító szimbólumokat volt képes magasba emelni, és bennük választ keresni az élet nagy kérdéseire, miközben létrehozta saját, személyes mitológiáját. A repülés, az egek ostromlása, a magasság meghódítása Kondor kedvenc témái közé tartoztak.
A szimbólumai között megjelenő furcsa rovarok (Darázskirály), a madarak és a repülő szerkezetek (A műtücsök felröppentése) világa nyugtalanító érzést kelt közönségében. A klasszikus mitológia és a kereszténység szimbólumait ellentmondásos, nyugtalanító képekben fogalmazta újra. Műveit többek között Párizsban, Miamiban és Velencében is kiállították.
Egész életében foglalkoztatta a jó és rossz párharcának kérdése, az ember kísérthetőségének, a választás felelősségének a terhe. Krisztus alakjában megpróbálta megragadni azt az üzenetet, amely kortársai számára a legtöbbet mondhatott el lelkének szorongó szenvedéséből. (Pléhkrisztus, Krisztus a kereszten).
Kondor Béla: Késes ember (Forrás: Wikipédia / Gaborkklein / CC BY-SA 4.0 DEED)
Az ember örökké változó arcát és folyamatos küzdelmét gyakran állította szembe az angyalok távoli világának megfoghatatlan szférájával, miközben többféle értelmezést hordozó alakok vibráltak a vásznon. Önarcképsorozatának uralkodó eleme az aszimmetria, így erőteljes hangsúlyt kap az irracionalitás és a harmónia hiánya.
Életének legkiegyensúlyozottabb alkotása az 1968-ban készült, Szent Margit legendáját feldolgozó margitszigeti falikép. A művészetének csúcspontjaként számon tartott A szentek bevonulása a városba című alkotását szintén faliképnek szánta, de az végül múzeumba került.
A festmény összefoglalja Kondor művészetét: bemutatja az emberi történelem groteszk és tragikus oldalát, miközben nem mellőzi az iróniát sem. „Szerencsére nem vagyok modern” – mondogatta sokszor egy olyan korszakban, amikor a hagyományhoz való ragaszkodás vagy elszakadás élet-halál kérdése volt. Több nemzetközi kitüntetést, 1965-ben és 1971-ben Munkácsy Mihály-díjat, 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott. 41 évesen halt meg Budapesten 1972. december 12-én.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
