TGM: No de jó Puzsérom! – válasz Puzsér Róbert cikkére

TGM: No de jó Puzsérom! – válasz Puzsér Róbert cikkére

Tamás Gáspár Miklós levélben válaszolt Puzsér Róbert április 16-ai, Magyar Nemzetben megjelent cikkére.

A Magyar Nemzet olvasóinak zöme – gondolom – aligha rokonszenvezik túlságosan személyemmel és föltételezhető nézeteimmel, de úgy vélem, nem ártana, ha az engem itt bíráló szövegek a valódi álláspontomat zúznák porrá, nem olyasmit, amihez nincsen sok közöm.

Bevallom, kissé csalódtam Puzsér Róbertben, akit mindig független és eredeti szellemnek tartottam. (Vö. „Túl a rettegésen”, Magyar Nemzet, április 16. – Pilhál György honfitársam ugyancsak írt ellenem ugyanebben a tárgyban; remélem, nem veszi rossz néven, hogy az ő szokás szerint legényes glosszájával most nem foglalkozom. Ám biztosíthatom, hogy szorgalmas olvasója vagyok, és ő soha nem szűnik meg engem szórakoztatni. Köszönöm.)

Azt írja az én derék jó Puzsérom, annyiunk lobogó fáklyája a bakacsin éjszakában: „Tamás Gáspár Miklós és az általa reprezentált balliberális véleményelit félreértései és bűnei jóvátehetetlenek.” Akármekkorák is a bűneim, évtizedek óta nem vagyok liberális – és a rendszerváltás korában is meglehetősen heterodox liberális voltam, csak akkor jobbra lengett az ingám, nem balra, mint később –, ennek következtében nem reprezentálhatom azokat, akikkel nagyobbrészt nem értek egyet. Az olvasónak nincs ideje utánanézni, hogy mit írok tanulmányaimban, amelyekből kiderül valódi világnézetem, ám az okos, agyafúrt Puzsér ennek szerét ejthetné, s akkor nem mondana ilyen bődületeket. Lendületes cikkének vége felé így szól az illusztris szerző: „Nagyra becsülöm akár TGM, akár Csurka munkásságát. [Ügyes!] Sokat tettek azért, hogy a kapitalizmus és a globalizáció kritikája gyökeret verjen Magyarországon. [Akkor hogyan is volnék »balliberális« vezérképviselő?] Minden rendszerellenességük megszűnt azonban, amint meghallották az urbánus vagy népi hadállások harci kürtjeit.”

Nehéz pár sorba ennyi történelmi tévedést belezsúfolni (igaz, ezek a tévedések közhely, azaz közmeggyőződés rangjára emelkedtek az 1970-es évek óta, amikor a cenzúra miatt ezek a kifejezések más dolgok kódjaiként fungáltak – ez mentőkörülmény). Furcsa érzés, de tudom, hogy amikor most kurtán ismertetni fogom a tényeket, az évtizedek óta megvezetett olvasó csodálkozni fog.

Az „urbánusok” és „népiek” közötti konfliktus, amikor kitört, az akkori magyarországi baloldalon belüli konfliktus volt. A legharciasabb urbánus nem volt más, mint József Attila, aki többek között azért hagyta ott a kommunista pártot a szociáldemokraták kedvéért, mert azt gondolta a Szép Szó és a Századunk körével együtt, hogy az antifasiszta népfrontban a munkásmozgalomnak a haladó polgársággal kell szövetséget kötnie (ez volt a szocdem álláspont), a kommunisták szerint viszont a legfontosabb szövetséges a népi írók által képviselt parasztság lett volna. (Ezt nyomatékosította egyfolytában a Gondolat, a kommunista párt legális lapja és a legfontosabb kriptokommunista közíró, Bálint György – no meg Moszkvából Révai József, a népiek föltétlen híve.) „Népin” meg „urbánuson” a Kádár-korszakban egyszerűen antiszemitát meg zsidót értettek. Azt javaslom, hagyjuk ezt a rossz és időszerűtlen terminológiát ma, amikor a bal és a jobb ellentétéről van szó. (Alain mondta, a nagy francia esszéista, hogy az, aki szerint nincs lényegi különbség jobb- és baloldal között, az jobboldali. Pontosan.)

A tehetséges és gyakran éles szemű Csurka István (legtöbbször azonban tudatlan, sekélyes, zavaros uszító, Kövér László szerint náci, Isten nyugosztalja szegényt) – mint mindig mindenki a szélsőjobboldalon – a kapitalizmusnak csak az egyik aspektusát (a forgalmi szférát, azaz a pénzügyeket, a hitelüzletet, a nemzetközi kereskedelmet) kifogásolta, az anyagtalan részét, amelyet (minthogy fogalmi jellegű) nem értett. (Sem ő, sem a nácik, sem a sztálinisták.) Én az államkapitalizmust is ellenzem, ezért is utasítom el az 1989 előtti szovjet típusú rendszert, nem pusztán diktatúrás jellege miatt. A jobb- és baloldali antikapitalizmus nem keverhető össze.

„Nem újdonság – írja 100 százalékig tévesen az őszinte Puzsér –, hogy a politikai paletta jobb oldalán mindenki szélsőséges [ez nem igaz, én sem gondolom így természetesen], de TGM pár hónapja [helyesen: pár napja] még a Fideszt átkozta ki a civilizációból, most meg már összefogásra, az új népfront megalkotására szólít fel a kisebbik rosszal: Orbán Viktorral. Hiszen eljött értünk a patás Ördög, ezúttal Vona Gábor képében.”

Nem titok, hogy nagyon rossz véleményem van Orbán Viktor alkotmányossági fölfogásáról, államfilozófiájáról és kormányzásáról (kormányzása még technikai értelemben is kapkodó, összevissza, következetlen, pazarló, felelőtlen – az untig ismert antidemokratikus irányról és a káoszt növelő központosítási hajlamról nem szólva). Jelentős embernek, történelmi szereplőnek tartom, de az az összbenyomásom, hogy tragikusan rossz irányba sodorta hazánkat. Ám azért őrültnek kellene lennem, hogy ne lássam a Fidesz és a Jobbik közötti különbséget. (Bár az persze igaz, hogy Kriza Ákos miskolci polgármester és helyi klikkje semmivel se jobb, mint a Jobbik. Nem vettem észre, hogy az úgynevezett jobbközép ezt erőteljesen és nyilvánosan kifogásolta volna. Én viszont jelképesen az MSZP-t és a DK-t is kizártam a baloldali pártok sorából, amikor velük szemben „mérsékelten” rasszista jelöltet állított a múltkor.)

Nem én neveztem a nyilasok utódainak a Jobbik vezetőit, hanem a makulátlanul jobboldali Lázár János kancelláriaminiszter – aki efelől még nem a politikai eszményképem. Enyhén szólva. (A szemléleti ellentéten túl: Lázár semmihez sem értő, kutyaütő rossz miniszter, ráadásul a népet gőgösen lenéző, arrogáns politikus.)

Egyáltalán nem javasolnék semminő népfrontot és nagykoalíciót – Csepeli György és Révész Sándor erre az eshetőségre figyelmeztette a balközép publikumot, nem sok lelkesedéssel –, az a véleményem, hogy (teszem azt) a Navracsics–Pokorni–Mesterházy–Szigetvári–Vadai kormány (mondjuk) Orbán Viktor államelnöksége mellett pangáshoz, tespedéshez, passzivitáshoz, mozdulatlansághoz, a nemzeti feladatok ad kalendas Graecas elhalasztásához, röviden: további hanyatláshoz vezetne, ilyesmit tehát nem szeretnék. Eszem ágában sincs ilyesmit javasolni – evvel csak balliberális publicisták, posztolók és kommentelők vádolnak (alaptalanul), nem tudom, miért hisz nekik vakon a velük szemben többnyire oly vitriolos Puzsér.

Egyáltalán nem adok tanácsot polgári pártoknak (az Országgyűlésben pusztán polgári pártok képviselői ülnek), csak írok arról a helyzetről, amelynek ezek is a komponensei – nem kevésbé fontos más tényezők mellett (tőkés rendszerben a tőke a meghatározó, nem a politikai osztály, bár nem a tőke „vezet”). Nevetséges is volna, hiszen valamennyiükkel szemben állok, ha nem is egyforma mértékben.

A Jobbikról már elmondtam másutt, amit akartam. Csak arra szeretném halkan (ezúttal halkan) figyelmeztetni a Magyar Nemzet hazafias és konzervatív közönségét (a Magyar Nemzet konzervatív-liberális antifasiszta lapnak indult – emlékezzenek a nagyszerű Szabó Zoltánra, Pethő Sándorra, Barankovics Istvánra, Kunszery Gyulára, a háború alatt megdicsőült Szekfű Gyulára –, s ennek minden bizonnyal ma is vannak még nyomai), hogy Vona Gábor szerint a tartalom nem változott, csak a stílus. Vona – aki iránt nem érzek mást, csak végtelen közönyt – csak jobban tudja, mint az ékesszóló Puzsér vagy én. Ki nem sejti ebben az országban, hogy a Jobbik cigányellenes és antiszemita, irredenta és sovén párt? Ezt mindenki tudja a legapróbb falucskában is. Szerintem sem csak ennek köszönheti a Jobbik a sikerét, de a fajgyűlölet nem volt kizáró ok az elkeseredett és magukra hagyott választók szemében. Puzsér szerint – és a Népszabadság szerint, amelynek szalagcímei szerint épp úgy elege van a „nácizásból”, mint a népszerű Puzsérnak – mindez mellékes. Amit ő az ismert klisével – ami meglepő ilyen konokul önálló koponya esetében – „rettegésnek” nevez, s ami valójában fölháborodás és undor, szerinte indokolatlan. (Lázár János szerint a Magyar Nemzet a Jobbikhoz közeledik. Ezt nem tudom elhinni. Bízom benne, hogy csak hagymázas képzelődés.)

Nem hinném, hogy a Jobbik sikere évszázadokra szól. Jörg Haider is letűnt, bár a pártja ma is aktív és elég népszerű, a franciaországi Nemzeti Front győzelme is bizonytalan, Funar és Vadim Tudor meg a MIÉP sincs már sehol. A Jobbik majd elkényelmesedik, lefizetik, szétrohad.

Talán.

De ha ezzel a jelenséggel ebben a pár évben, amelyben azért élnünk kellene, valaki szerint nincs baj, akkor csakugyan baj van. Puzsérral.

És mindazokkal, akik szerint – a szokásos dekadens cinizmus szerint – mindenki egyforma, soha nem történik semmi, és soha semminek nincs jelentősége. Azokkal, akiknek a szabadság utópia csupán, vagy rosszabb esetben: üres duma. Akik két és fél évezred óta – Thalész és a danolászó trák szolgáló története óta – azt hiszik, hogy az eszmények szamárságok.

Sajnálom, de nem tarthatok velük.

(Utóirat. – Egyetértve régi, nagyra becsült ellenfelemmel, Kónya Imrével, magam is szeretném visszautasítani azt az alantas sugalmazást, hogy néhai Antall József „fogott ember”, „küldött ember” – magyarán az MSZMP-állam valamiféle ágense – lett volna. Erre semmi bizonyíték, sem a dokumentumokban, sem Antall politikájában. Bármi is választott el engem Antall Józseftől, ez a nemtelen utólagos vádaskodás megdöbbent. Mint minden nemzet múltjában, a miénkben is sok a mocsok; de ne piszkoljuk be, ami nem az.)

Kedves TGM!

Te tényleg nem veszed észre, hogy mindig úgy hajlítod a valóságot, hogy náciveszély legyen? Ha Vona azt mondja, hogy a tartalom nem változott, csak a stílus, akkor Vona szava szent, és én bolond vagyok, hogy megkérdőjelezem. Amikor azonban Vona arról beszél, hogy nem akar rasszizmust a pártjában, akkor ő máris egy hazudozó, ravasz náci, akinek nem szabad hinni, akkor se, ha orrot fúj. Az észrevételem nem csak rád vonatkozik: az egész baloldali gondolkodás sokkal produktívabb lenne, ha nem akarna minden sarokban fasisztát találni.

Az pedig Lázár János és a lázárjánosság mély meg nem értéséről tanúskodik, hogy őt makulátlanul jobboldalinak nevezed, és az ő nácizásával igazolod a magadét. Egyrészt Lázár egy politikus, mégpedig a legromlottabb fajtából: tegnap még haverkodott a jobbikosokkal, ma már nácizza őket, holnap majd koalícióra lép velük. Másrészt Lázárnak annyi köze van a jobboldalisághoz, mint a bölcsésztarisznyához. Az általa fémjelzett Gucci-frakció soha nem gondolt se többet, se mást a világról, mint ami pénzben, hatalomban és kokainban kifejezhető. Lázárnak nem a jobboldalisága makulátlan, hanem a Rolex a csuklóján. Nem hiszem, hogy értelmes diskurzust lehetne folytatni bármiről a Lázárok, a Gyurcsányok és a Rogánok szöveggyűjteményeit használva.

Egyszóval: számomra tagadhatatlan a szellemi és érzelmi közösséged azokkal, akik a náciktól való rettegést felhasználva kifosztották és széjjelprivatizálták ezt az országot a nekik rendelt tizenkét év során. Ugyanis legitimáltad, és a mai napig legitimálod őket. Azokat, akik épp annyira makulátlan baloldaliak, amennyire makulátlan jobboldali a kancelláriaminiszter.

Barátsággal: Puzsér Róbert


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »