TGM: Győzelmek után romhalmaz

TGM: Győzelmek után romhalmaz

Tamás Gáspár Miklós filozófus a közelmúltban arról írt, hogy az MTA intézményrendszerének elvétele a szinte teljes hazai és európai értelmiség ellenében is sikeres volt. Ezzel kapcsolatban az ATV Egyenes beszéd című műsorában Tamás Gáspár Miklós arról beszélt, hogy még a zsarnokság felé csúszó rendszerekben is meg szokták gondolni, hogy ennyire befolyásos csoportokkal, mint a teljes európai értelmiség, érdemes-e szembemenni.

Tamás Gáspár Miklós szerint ma Magyarországon az Orbán-rezsim gyakorlatilag mindent megtehet, amit békés eszközökkel meg lehet tenni, ugyanakkor Magyarország páriává válik. Hozzátette: az EU nem fog eljárni Magyarországgal szemben, elsumákolják a Magyarországgal kapcsolatos konfliktusokat, de „a közvélemény ítélőszéke előtt” Magyarország szimbólumává lett mindennek, ami rossz.

A filozófus úgy látja: Magyarország rossz reputációja az 1870-es évek óta változatlanul fennáll, hazánk nevével a „nacionalista” jelző ugyanúgy összeforrt, ahogy Lengyelországéval a katolikus.

Hírdetés

TGM szerint ma Magyarországnak nincsenek szövetségesei, és a közkeletű tévedéssel szemben a visegrádi országok sem azok. Mint mondta: Lengyelország sosem lesz Amerika- és franciaellenes, de a cseh, szlovák, román stb. kormány sem a barátunk, sőt ellenséges viszonyban vannak Magyarországgal. A filozófus úgy látja: a „politikai Magyarország” közutálatnak örvend a nemzetközi közvélemény előtt. Mindeközben – tette hozzá – a magyar lakosság nem szereti Orbánt, de beletörődött a rendszerébe, és megszerette annak bizonyos elemeit (középosztály támogatását, vagy éppen a filozófus szerint népszerűtlen népcsoportok elnyomását).

Tamás Gáspár Miklós úgy látja: Orbán Viktor kitűnő taktikus, de borzalmas stratéga. A miniszterelnök szerinte sorozatos taktikai győzelmeket arat, ám ezek a semmibe vezetnek. A győzelmek után romhalmaz marad, mondta a filozófus, hozzátéve: még egy ilyen győzelem és végünk.

TGM: Magyarországnak nincsenek szövetségesei


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »