Tetűcsúszdázástól elhatárolodókat keresett a kormánylap, és sikerrel járt

Tetűcsúszdázástól elhatárolodókat keresett a kormánylap, és sikerrel járt

Ahogy korábban megírtuk, az ellenzék szerencsi időközi választáson indított jelöltjéről, a jobbikos Bíró Lászlóról kiderült, hogy antiszemita, rasszista megjegyzéseket tett Facebookon. Többek között „judapestként” emlegette Budapestet, valamint a szerencsi és környéki szállodák zsidó vendégeit „tetűcsúzdásoknak” nevezte – szörnyülködik az ellenzéki elhatárolódókat kereső kormánypárti Mandiner.

A kijelentései kapcsán több politikushoz és szervezethez is eljuttatták a kérdést, hogy mit gondolnak az ellenzék jelöltjének megnyilvánulásáról. A megkeresettek között volt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is, akinek a pártja – a Párbeszéd – része az ellenzéki összefogásnak, tehát Bíró az ő jelöltjük is, ráadásul az általa vezetett várost nevezte „judapestnek” a jobbikos jelölt. Választ a főpolgármestertől nem kaptak, csupán Karácsony egyik helyettese, a Kerpel-Fronius Gábor nyilatkozatára támaszkodhattak, ő az RTL Klubnak nyilatkozott. Szerinte őszinte bocsánatkérést hallottunk Bíró részéről, és az eddigi munkája meggyőzte őket a személyiségéről, de fontos, hogy miként reagál majd a jövőben – jegyezte meg.

Emellett Márki-Zay Péterhez is eljuttatta lap a kérdést, aki ugyancsak nem reagált a megkeresésre (mint alább látni fogjuk, később mégiscsak reagált – a szerk.). A hódmezővásárhelyi polgármester egyébként jelen volt Bíró László jelöltként való indításának bejelentésén is.

Megkérdezték az MSZP-t, a DK-t és a Momentumot is, de a cikk megjelenéséig ők sem kommentálták a szerencsi jelöltjük korábbi megnyilvánulásait.

A Mazsihisz, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, eddig egyedüliként juttatta el a Mandinernek a reakcióját, amelynek közlésével meg akarták várni a többi megkérdezett felet is. A portállal ellentétben a Mazsihisz nem várt, és közzétette a reakcióját a saját oldalán. A szervezet elnöke, Heisler András így válaszolt kérdésükre:

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége bármely etnikai, vallási csoport, szexuális kisebbség elleni uszítást elítél, függetlenül attól, elkövetője melyik politikai csoportosuláshoz tartozik. Ha Bíró László az Ön által idézett kijelentéseket tette, akkor természetesen az ő kijelentéseit is – ahogy a frissen kitüntetett Raffay Ernő történész hosszú, nyílt zsidózását, amelyet videó felvételen is megörökítettek. Mindkét közéleti szereplő antiszemita megnyilvánulásait, részrehajlás és pártpolitikai különbségtétel nélkül vállalhatatlannak tartjuk. Ez így volt korábban és a jövőben is így marad. Nincs kettős mérce, a meghirdetett zéró tolerancia mindenkire vonatkozik.

Márki-Zay Gyurcsányt méltatva antiszemitázott

Hírdetés

A cikk megjelenése után reagált a lap megkeresésére Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere is, aki szombati Facebook-bejegyzését ajánlotta figyelmükbe a témában, amely az alábbiakban olvasható:

A Borsod megyei időközi választás a legjobb példa arra, hogy előválasztás és önzetlenség nélkül lehetetlen lesz győzni 2022-ben:
– ha lett volna előválasztás, a jobbikos, immár közös jelölt antiszemita kijelentései még időben nyilvánosságra kerülhettek volna
– alkalmunk lett volna egy konszenzusos, mindenkinek elfogadható, akár civil jelöltet találni és felépíteni, aki könnyedén legyőzhetne egy fideszes pártjelöltet

Előválasztás nélkül a pártok között kialkudott KÖZÖS JELÖLTÜNK GYŐZELME MOST AZON MÚLIK, HOGY ZSIDÓ TESTVÉREINK LESZAVAZNAK-E EGY ANTISZEMITA JELÖLTRE, ÉS CIGÁNY TESTVÉREINK LESZAVAZNAK-E EGY JOBBIKOS JELÖLTRE (már ha a Fidesz nem akadályozza meg az indulását egyáltalán, adminisztratív, pártállami eszközökkel). Most a közös győzelem érdekében, egy egyre nyíltabban rasszista gyűlölet-propagandát folytató Fidesz ellen nem tehetünk mást, mint hogy mi is erre buzdítjuk a körzet választópolgárait, de 2022-ben még lehetünk együtt sokkal okosabbak:

LEGYEN ELŐVÁLASZTÁS MIND A 106 KÖRZETBEN!

Ha Gyurcsány Ferenchez hasonlóan a pártok önzetlenül a saját érdekeik elé helyezik az ország érdekét, akkor előválasztással, sokszor civil jelöltekkel, közös listával, közös programmal mindenkinek HITELES ALTERNATÍVÁT állítunk a korrupt pártállammal szemben – CSAK ÍGY LEHET KÉTHARMADOS GYŐZELEM.

"Semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség" (Szent István király)

Bíró László Canossában

Apátiában volt szegény összellenzéki ballikos, ezért tetűcsúszdázta le a zsidókat – de már elmúlt

Összeborultak Gyurcsány körül a ballibek: minden körzetben egy jelöltet indítanak


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »