Mint ahogy arról az előrejelzések alapján csütörtöki beszámolónkban hírt adtunk, a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet adatai szerint a dunai árhullám Komáromnál pénteken, 2024. szeptember 20-án, kora reggel, 5.15 órakor 833 cm-vel tetőzött, ami 56cm-vel alacsonyabb a 2013-as tetőzésnél.
A Duna vize péntektől folyamatosan apad, szombat délután 16.00 órakor a vízállás 762 cm volt. Mindezek közben a Vág folyóra is kiadták a másodfokú készenléti állapotot, és folyamatosan felügyelet alatt tartják ezt a folyót is. Az ártereken itt is több helyen megjelent a víz, de a gátfalak mögött szerencsére nincs veszély.
A hivatalosan közzétett információk szerint Komárom város péntek reggel kihirdette a rendkívüli állapotot és a harmadfokú készültséget, ami azt a lehetőséget biztosítja, hogy az árvíz-károsultak kártérítésre tarthassanak igényt. A bajba jutott ingatlan tulajdonosoknak a városi rendőrség és a tűzoltóság is folyamatos segítséget nyújt.
Az apadás kezdetének másnapján, a Körkép a Vág-Duna torkolatnál, valamit a Vág folyó mentén tartott terepszemlét. A régi, majdnem használaton kívüli teherforgalmi kikötő bejárati kapuiba is mobilgátak kerültek behelyezésre, néhány helyen ezek alatt is kiszivárgott a víz, de ez nem jelentős.
A Duna és a Vág találkozási pontjánál a két folyó vize óriási, aminek látványa a természet, az elemek tiszteletét parancsolja. Szerencsére, jelenleg már a komáromiak számára nem jelent különösebb veszélyt, hiszen mindkét folyó csupán az árterületekre lépett ki medréből.
A Vág mentén több helyen le van zárva az út, mert nem biztonságos; vízfolyások akadályozzák a közlekedést.
Felmértük az itt haladó kerékpárút állapotát, egy-egy kisebb szakasz ugyan járható, azonban a Vág folyó közúti hídja alatt, valamint a vasúti-híd alatt átvezető biciklis alagutat szinte teljesen ellepte víz, ezért a teljes útszakasz egységében bejárhatatlan.
A szárazabb útszakaszokon is rengeteg a hordalék – faágak, iszap; a jelek szerint sokat kell még várnunk, hogy a szép kerékpárút ismét kellemes időtöltést biztosíthasson. A Vág-Duna torkolatnál elhelyezett pihenőpadoknak is sok idő kell, amikorra kiszáradnak, és a kellemes nyugodt kikapcsolódást szolgálhatják.
Azonban hálásak lehetünk, hogy jelentősebb baj nem történt, nem úgy, mint 1965-ben, amelyre a Vág-Duna torkolatnál felállított Szűz Mária szobor emlékeztet, mementóként, melyet a hatalmas víz levonulását követően hívő keresztények emeltek
Most Budapest és a többi Duna menti magyarországi település van soron a védekezésben – aki tud, mondjon értük egy fohászt.
Buday Mária
A képek a szerző felvételei
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »