Testvériskolai kapcsolat épül a debreceni és tornaljai szakiskolák között

Testvériskolai kapcsolat épül a debreceni és tornaljai szakiskolák között

A Tornaljai Szakközépiskola 26 diákja és 7 pedagógusa a Rákóczi Szövetség Október 23-i Diákutaztatási Programjának támogatásával Debrecenbe látogatott.

Az utazás célja az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódó megemlékezés és a testvériskolai kapcsolat kialakítása volt.

Demeter Szilvia, az iskola pedagógusa, a közelmúltban alakult rákóczis középiskolai szervezet elnöke így nyilatkozott: „A kirándulás során rengeteg élménnyel gazdagodtunk, és sok értékes tapasztalatot szereztünk mind szakmai, mind kulturális téren.”

Mint megtudtuk, a debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola nagy szeretettel fogadta a gömöri vendégeket.

Már az iskola udvarán érezhető volt a vendégszeretet és az ünnepi hangulat. Az intézmény igazgatója, Kovács Zsolt szívélyes köszöntőjében kiemelte az iskolák közötti kapcsolatok jelentőségét, valamint hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a fiatalok megismerjék egymás kultúráját, hagyományait és közösségi életét.

1956-os megemlékezés Debrecenben (Fotó: Homoly Krisztina)

A vendégek megtekintették az oktatási épületet, a tantermeket, valamint a szakmai gyakorlatok műhelyeit, ahol a diákok korszerű eszközök és technológiák segítségével sajátítják el szakmájuk alapjait.

„Különösen érdekes volt látni, milyen modern körülmények között folyik az építőipari és műszaki képzés, és diákjaink sok tapasztalatot merítettek a látottakból” – tette hozzá Demeter Szilvia.

A látogatás egyik legmeghatóbb pillanata az iskolai október 23-i megemlékezés volt.

Hírdetés

A diákok fiatalos, lendületes, mégis mélyen megható műsort láthattak, amely méltó módon idézte fel az 1956-os forradalom hőseinek emlékét. Az ünnepség után közösen helyezték el a megemlékezés koszorúját az iskola névadója, Povolny Ferenc emléktáblája előtt.

1956-os megemlékezés Debrecenben (Fotó: Demeter Szilvia)

 

A program részeként a résztvevők Debrecen nevezetességeivel is megismerkedtek. Ellátogattak az Egyetemvárosba, ahol a Debreceni Egyetem impozáns főépületét és parkjait csodálhatták meg.

Ezt követően a Kossuth téren sétáltak, megtekintették a református nagytemplomot, a református kollégium épületét és a reformáció emlékparkját. A nap zárásaként a Fő téren tett séta során felkeresték a Csokonai Színházat, valamint Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály és Szabó Magda szobrait.

A kirándulás nemcsak tanulságos és tartalmas volt, hanem igazi közösségformáló élményt is nyújtott – mondta Demeter Szilvia tanárnő, az utazás szervezője.

Látnivalók Debrecenben (Fotó: Homoly Krisztina)

Kocsis László, a Tornaljai Szakközépiskola igazgatója hozzáfűzte, a Rákóczi Szövetség támogatásával megvalósult utazás lehetőséget adott arra, hogy méltón emlékezzünk meg az 1956-os forradalom hőseiről, és erősítsük a kapcsolatot a határon inneni és túli magyar fiatalok között.

A Rákóczi Szövetség 2025-ben 128 Kárpát-medencei középiskola határon átívelő utazását tette lehetővé az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából Diákutaztatási Programjának pályázatával. Így összesen 5500 diák utazhatott legalább egy határ átlépésével egy szomszédos ország magyar középiskolai közösségéhez ünnepelni. Az utazók 57 ezer km-t tettek meg 89 magyarországi, 9 felvidéki, 19 erdélyi, 8 délvidéki és 3 kárpátaljai középiskolából kiindulva.

HE/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »