Testvére előtt erőszakolták a keresztény tinit, mert nem akartak muszlimok lenni

Egy pakisztáni, több fős muszlim csoport egy keresztény családot pécézett ki magának – és mivel a család nem volt hajlandó áttérni az iszlám vallásra, kegyetlenül megbüntették őket. A csapat lerohanta a család sárkunyhóját, és fegyverekkel, vascsövekkel és botokkal fenyegették őket, hogy térjenek át – írja a Daily Mail.

Magyar Menedék - Ősmagyar

A halálos fenyegetések ellenére a család nem volt hajlandó feladni keresztény vallását, ezért a férfiak összekötözték a családtagokat, és rájuk zárták az ajtót. A 20 éves Arifot és a 17 éves Jameelát azonban magukkal cipelték.

Hírdetés

A fiút megkínozták, majd arra kényszerítették, hogy hallgassa végig, ahogy a szomszéd szobában a banda minden tagja megerőszakolja a húgát. Arifnak másnap sikerült megszöknie, és visszatért a családjához, de a lányt azóta sem találják.

A család jelentette az esetet a helyi rendőrségen, de a rendőrök nem indítanak nyomozást az ügyben. A család összeomlott, most egy pakisztáni keresztény szervezet próbálja őket biztonságba juttatni, ahol újrakezdhetik életüket. A szervezet szerint a család sosem fogja már megtalálni Jameelát.

Pakisztánban a lakosság 4 százaléka keresztény, az utóbbi időkben rendszeresen kerülnek a szunnita muszlimok támadásainak kereszttüzébe.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »