Testszagok, melyek betegséget jelezhetnek

Testszagok, melyek betegséget jelezhetnek

Egy kimerítő edzés vagy egy nagy adag fokhagymás kenyér után a testünk nem éppen kellemes szagokat képes produkálni, de ez teljesen normális. Ugyanakkor léteznek testszagnak olyan fajtái, amelyekre érdemes odafigyelni, mert akár valamilyen betegség jelenlétére is utalhatnak a szervezetben.

A gyümölcsös illatú lehelet egyfajta cukorbetegség, a ketoacidózis (DKA) jele lehet – ilyenkor a testben lecsökken az inzulin szintje, a vércukoré pedig megemelkedik. A DKA tünetei nagyon komolyak is lehetnek, például súlyos hányás és gyakori vizelés, ami miatt a test veszélyes mértékben kiszáradhat. Emellett a szokásos cukorbetegség-tünetek, mint szédülés, émelygés, homályos látás és hirtelen fogyás is jellemezhetik. Ha tehát magunkon, vagy valaki máson azt érezzük, hogy a lehelete gyümölcsszagú, irány az orvos, és lehetőleg minél hamarabb – írja a Házipatika.com.

Hírdetés

A kellemetlen, szűnni nem akaró lábszag lábgombára is utalhat – különösen akkor, ha kiszáradt, hámló bőrrel, kivörösödéssel és vízhólyagokkal is párosul. Semmiképpen sem szabad kezeletlenül hagyni, mert a lábujjak között elvékonyíthatja és felpuhíthatja a bőrt, ezáltal a gombásodás miatt elszaporodott baktériumok a szervezet más részeibe is eljuthatnak.

Amikor a szervezetünk nem termel elegendő laktáz nevű enzimet, akkor nem tudjuk megemészteni a laktózt, vagyis a tejtermékekben lévő tejcukrot. A laktóz egyből a vastagbélbe kerül a véráram helyett, ahol az ottani baktériumflórának köszönhetően megerjed, és igen erős és kellemetlen szagúvá teszi a székletet, valamint fokozott gázképződést is okozhat. A laktózérzékenység ráadásul viszonylag gyakori: így ha azt vesszük észre, hogy tejtermékek fogyasztása után puffadunk, fáj a hasunk és a szokásosnál erősebb szagút ürítünk, forduljunk orvoshoz.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »