Tesla napelemes tetőcserép telepítés egy nap alatt?

Tesla napelemes tetőcserép telepítés egy nap alatt?

Ne maradjon le az 50%-os állami támogatású napelemes rendszerekről! Kérjen itt ingyenes ajánlatot. 1 perc alatt megkapja. (x)

A gyártónál az utóbbi időkben rájöttek: érdemes a munkával tapasztalt, kifejezetten a beszerelésre szakosodott vállalatokat megbízni. A Weddle and Sons Roofing cég a közelmúltban egyetlen nap alatt telepített egy 12 kilowattos Tesla napelemes tetőt – számol be a Teslarati. Ugyanez a vállalat októberben négy nap alatt szerelt fel egy 15 kilowattos rendszert, úgy tűnik, a Weddle and Sons Roofing módszerei három hónap alatt is óriási fejlődésen estek át. A cég közleménye szerint alkalmazottai fejlámpákkal kezdték, illetve fejezték be a munkát, ami arra utal, hogy a projektet nagyon korán kezdték, és egész nap folytatták.

A Weddle and Sons Roofing az első megbízott telepítő, amely bejelentette, hogy sikerült egyetlen nap alatt beszerelnie a rendszert. RJ Johnson, a Tesla energiaipari feje ugyanakkor már korábban, a 2020-as harmadik negyedéves beszámolón beszélt egynapos telepítésekről. Mint mondta, a vállalat rengeteg tapasztalatot szerzett tavaly, aminek köszönhetően képesek felgyorsítani a folyamatot. Johnson kiemelte, hogy az egynapos munkálatokba a korábbi cserepek kiemelése, illetve a tető felkészítése nem tartozik bele, az időjárás, a telepített felület nagysága és komplexitása, illetve egyéb tényezők pedig nagyban befolyásolhatják a beszerelés időtartamát.

Hírdetés

A Weddle and Sons Roofing szakemberei most a tető felbontását egy héttel korábban végezték, mivel a helyi jogszabályok értelmében az átépítés előtt el kell végezni egy szerkezeti vizsgálatot – ez jelen esetben fel is fedte, hogy szükség van kisebb javításokra. Nem ez a cég az egyetlen, amelyet a Tesla harmadik félként bevon a napelemes tetőcserepek telepítésébe, egyre több helyen bíz meg a gyártó más vállalatokat a feladattal. Mivel a Tesla meglehetősen újnak és tapasztalatlannak számít a piacon, komoly segítséget jelenthet a régóta tetőkkel foglalkozó csoportok bevonása, a beszerelések így egyre simábbá válhatnak.

 

Képek: Weddle and Sons Roofing / Twitter


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »