Mottó: „ A hazugság már régen körbejárta az egész világot, amikor az igazság még a cipőjét húzza” – Mark Twain Ugyan ki merné állítani, hogy nincs végveszélyben az emberiség léte? Hogy a felszínen található és felhasználható édesvíz eloszlása, csökkenő mennyisége (bár a Szahara és az óceánok vízzáró rétegei alatt óriási mennyiségben van „raktáron”), a klímaövezetek eltolódása, a már teljesen elszennyezett Föld nem azt jelentenék, hogy közelítünk egy földtörténeti korszak végéhez? A szokatlan viharok, megszokottól eltérő időjárás, méregfelhők az égen és pusztuló biokörnyezetünk nem bizonyítják-e ékesszólón az állítást? Aki ma ennek ellenkezőjét mondja – azonnal likvidálják. Igazából megfoghatatlan és pláne meghatározhatatlan, hogy pontosan kik is azok, akik kategóriákat állítanak föl, az azokat megszegőkkel szemben ítéleteket hoznak és hajtatnak végre. ŐK. Mindig és minden történelmi helyzetben, valahogy mindig ŐK. A titokzatos Ők építenek ki követelményeket, Ők ellenőrzik azok betartását, s Ők hajtatják végre az ítéleteket – kit csak egzisztenciális létezésében, kit fizikai létében is megsemmisítve. Ez az önmagába való visszatérés – tudniillik a liberálisnak nevezett liberáldiktatúra demokráciájának kötelező egyenarcúsága, nyílt azonosulása a történelem legvadabb önkényuralmi diktatúra-formációival – az azonos alakúra szabás kényszerítése: maga a legfőbb bizonyíték, hogy végveszélyben az emberi faj társadalomépítő képessége. Mi sem erősebb és beszédesebb bizonyíték, hogy éppen ŐK építették ki a fogyasztói társadalmat mint a legnemesebb és legkorszerűbb haladás egyetlen lehetséges útját, emelték és emelik az emberiség létszámát (a fogyasztói létszámot), exponenciálisan emelkedve a vad semmibe, szennyezték el mindezzel először az udvart, kertet, rétet, mezőt, majd az erdőt, világóceánokat, s most ügyeskednek a körülölelő űr teljes bemocskolásán? Az örökös haladást kukorékoló erők – ŐK viszont most klímavészhelyzetet kiáltanak, és minő hihetetlen! A klímavészhelyzet sulykolásával egy időben a fehér rassz, mely jelenleg egyedülien képes még tenni valami érdemlegeset a megállítás és visszafordítás érdekében, – nos, ennek a fehér rassznak a kiirtását tűzte ki célul. Módszere ugyanaz, mint ahogy a holt szeméttel, hulladékkal gázolta le a bolygót: óriási mennyiségű humán szemetet állít elő, amivel telehordja Európát és Észak-Amerikát, hogy az invazív fajjal (lásd: ékszerteknős, amerikai szürke mókus, harlekinkatica) kiszorítsa életteréből a honosat, a fehér rasszt. Ebben a történelmi törekvésükben segítik őket itthon is a rövidtávon érvényesülni akaró kis akarnokok, a lélekben már kötés nélküli, lebegővé szakadt, szellemükben pénzt és hatalmat (ami újabb pénzt fial) áhítozó szűk tehetségűek seregei. Klímahelyzet van, mondják – tüntetni kell tehát. Ugyan ki tud délben, a legnagyobb dologidőben tüntetésre menni? Kiknek ez (is) a munkájuk. Kiknek olyan jól jövedelmező semmi munkájuk van, hogy mindegy, hol és mivel töltik munkaidejüket. Akiknek a trombitaszóra el kell menni, mert különben… A gyerekek. Seregestül vezényeltek ki kisiskolásokat a klímatüntetésre. A négy igen már sehol, ugyanők vitték vissza a politikát a munkahelyekre, tanintézetekbe – épp az Antifa munkásőr egyenruhába bújtatása hiányzik még. Már nincs olyan, hogy kirúgni azt a tanárt, aki direkt politikát tol a gyerekek fejébe és szívébe. Mert akkor mind föláll. A sértett értelmiségi, a tanári kar bosszút áll. Visszahozza a kockás tüntetéseket, és szavazni, szavaztatni fog ’22-ben is. Ma még csak a gyerekeket viszik a klímatüntetésre, ahol közéjük áll illegetni magát mindennapos Ferenc, mint tengeri uborka a fenék hordalékában. Ferenc illeget, riszál, mólésan nyeldekel, a gyerekek büszkén mosolyognak, kezükben táblák. Angol feliratú táblák – pont olyanok, amilyeneket látunk szerte a világban. Biztos egy nappal a tüntetés előtt vettek kartont, filcet, s megírták tábláikat a nemzetközi színvonalra. Olyan Antifásra. A gyerekek. A kormány hallgat, csapdában van. Se azt nem mondja, hogy nincs itt semmiféle klímahelyzet – pláne nem így, se azt, hogy mindenki menjen vissza a munkahelyére, a gyerekek az iskolákba – lehetőleg gyalog. A kormány nem szól, hiszen a másik oldalon Kincses úrral támad mindennapos Feri. Az orvosok kifütyülték az államtitkárokat, majd vigyorogva megválasztották mindennapos Feri emberét. A kormány hátrál, hátrál, dolgozik és bízik bennünk. Még arra sincs gondja, hogy az önkormányzati küzdelemben sérültek, harctéren maradtak, munkanélkülivé váltak felé segítő kezet nyújtson. Mert a kormánynak most más a dolga. A kilököttek, útszélre kerültek meg nem alusznak, három gyerekük szuszogását hallgatva azon agyalnak, hogyan fizetik ki jövedelem nélkül a felvett lakásépítési kedvezményes kölcsönt. Ahogy fogy a kormány tere, úgy fogyunk mi is, ezért a kormány most átrendezi erőit, velük talán majd később. Addig is komoly véleményműsorokat szervez rádióban, televízióban, s a komoly vélemény-műsorvezető a tolerancia jegyében a torkának ugrani készülő tábor híveinek zeneszámait adja be szakmányban. Amivel népszerűsíti, ismertségben tartja az ádázokat. Amivel tesz egy kis pénzt a zsebükbe. Amiről ne beszéljünk, mert nem éterbe való. Hogy ki mire való? Majd meglátjuk ’22-ben. Legkésőbb 2022 májusában. Addig bátor, megalkuvásmentesen elegáns magatartással a mieinket (mindenhol) éhhalálra ítéljük, az ellenséget hizlaljuk nemzet művésze címekkel. Remélem, nem lett volna egyszerűbb és hasznosabb már eddig is arra tanítani gyerekeinket, unokáinkat, hogy figyelj, hallgass és hasonulj? Hanem majd, de még időben, mégis előkerülnek felvételek korrupciókról, árulásokról, odasziszegésekről, összeesküvésekről, törvényfelettiségekről? A hó továbbra is ide-idecsap májusban, szélviharok júniusban, s leég a bőrünk februárban. A politika éghajlata kiszámíthatóbb: lényegében ősidők óta nem változott.
Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »
