Terrortámadásnak minősítette Vučić a belgrádi sátortábor elleni támadást

Aleksandar Vučić szerb elnök szerdán „terrortámadásnak” minősítette a belgrádi parlament épülete előtt felállított sátortáborban történt lövöldözést és tűzesetet. Az incidensben egy személy megsérült – tájékoztat a TASR hírügynökség az AP jelentése alapján.

A tűz szerda délelőtt ütött ki a szerb parlament előtti sátraknál, amelyeket még ez év márciusában Vučić támogatói állítottak fel, vélhetően egyfajta élő pajzsként a kormányellenes tüntetésekkel szemben. Az AP hozzáteszi, hogy az országszerte hónapok óta tartó demonstrációk jelentik eddig a legsúlyosabb fenyegetést az elnök hatalmára nézve.

A szerb rendőrség még szerdán közölte, hogy a helyszínen őrizetbe vettek egy 70 éves férfit, aki az egyik sátor irányába tüzelt, ami ezt követően a tüzet okozta. Az őrizetbe vett férfit gyilkossági kísérlettel, közveszélyokozással és illegális fegyvertartással vádolják – tették hozzá rendőrségi források.

A köznyelvben „Ćaciland” néven ismert tábor fehér sátrak sorából áll a Pionír parkban (Pionirski park) és annak környékén, valamint a parlament épülete és az elnöki hivatal közelében lévő téren.

Maga Vučić „gyalázatos terrortámadásnak” nevezte az incidenst, és egy szerdán sietősen összehívott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy ez az ő „politikai ítélete”, mivel a férfi „lőfegyvert használt azzal a céllal, hogy közveszélyt okozzon, és kétségtelen politikai indítékkal” tette mindezt.

A kormánypárti bulvármédia már Vučić sajtótájékoztatója előtt azt közölte, hogy a tűz és a lövöldözés mögött a kormány egyik ellenzője áll – írja az AP.

Hírdetés

Vučić videófelvételt is közzétett az incidensről és az állítólagos elkövetőről, aki letartóztatásakor beismerte, hogy azt akarta, hogy a rendőrség megölje őt, és hogy „bosszantották a sátrak”. A Danas.rs portál szerint ezek a sátrak március óta a forgalmat is akadályozzák a környéken, és egyelőre nem világos, hogy jelenleg valójában kik tartózkodnak bennük.

„Csak idő kérdése volt, hogy ez bekövetkezzen” – mondta Vučić, aki ismételten erőszakkal vádolta a kormányellenes tüntetőket, noha tiltakozásaik többnyire békések voltak – jegyzi meg az AP.

Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter közölte, hogy egy személy súlyos sérüléseket szenvedett, miután meglőtte egy „másként gondolkodó férfi”. Bővebb tájékoztatást azonban nem adott.

Az incidens röviddel a november 1-jére tervezett megemlékezés előtt történt, amelyet az újvidéki vasútállomás tetőomlásának első évfordulója alkalmából tartanak. A tragédia hatalmas, fiatalok által vezetett kormányellenes tüntetéseket váltott ki. A tömegmegmozdulást Újvidéken tervezik, ahol a tető beomlása 16 ember – többségében diákok – halálát okozta, és amit a korrupciónak és az építkezés során elkövetett gondatlanságnak tulajdonítottak.

A kormányellenes tüntetők előrehozott parlamenti választások kiírását követelik Vučićtól, amit azonban az elnök eddig elutasított.

teraz.sk

Nyitókép forrása: Körkép.sk/KL


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »