Terrortámadásban egy szíriai tiszt és öt katona vesztette életét Daraaban

Terrortámadásban egy szíriai tiszt és öt katona vesztette életét Daraaban

A Szíriai Arab Hadsereg egy tisztje és öt katonája esett el amikor terrortámadás történt az őket szállító jármű ellen Daraa kormányzóság észak-nyugati részén.

Szíriai források szerint a meggyilkolt tiszt Fidaa Mahfouz alezredes, a 4. Gépesített Hadosztály 641. Zászlóaljának parancsnoka. A további öt elesett katona szintén a zászlóalj kötelékébe teljesített szolgálatot.

Az őket szállító jármű elleni támadás a Sahm Golan és Tasil településeket összekötő úton történt 23 kilométerre Daraa városától. A támadást végrehajtó iszlamisták a Délkelet-Szíria sivatagos részéből érkeztek, amit jelenleg az amerikai hadsereg tart megszállás alatt.

Daraa kormányzóságban korábban orosz közvetítéssel történt fegyverszünet a szíriai hadsereg és a nyugati államok által támogatott magukat ellenzékinek nenvezett iszlamista szervezetek között.

Az akkori megállapodás szerint az iszlamisták beleegyeztek abba, hogy leteszik a fegyvereiket, majd egyenként átvizsgáláson mennek keresztül. Az ország vezetése lehetőséget biztosított számukra, hogy a Szíriai Arab Hadsereg új egységében szolgálhassanak tovább a terrorizmus elleni harcokban.

Hírdetés

A fegyveresek közül sokan azt állították, hogy kényszer hatására lépett be az Iszlám Államba és más iszlamista fegyveres csoportba ugyanis nem szerették volna ha a családjaikat bántalmazzák a külföldről érkező terroristák.

Elmondásuk szerint az iszlamista szervezetek tagjainak havi fizetés  járt, ami állíátsuk szerint az Egyesült Államoktól más NATO tagállamoktól, és öböl-menti arab államoktól is kaptak zsoldot.

A külföldi iszlamisták és a szélsőséges ideológiát követő szíriai fegyveresek viszont a térségből való távozást választották. Egy részük a török megszállás alatt áló Idleb tartományba deportálták, másoknak sikerült elemenkülniük és átszökniükk az amerikai hadsereg által létrehozott 55 km2-es biztonsági zónának nevezett területre.

Az amerikai vezetés az iszlamistákat, demokratikus felkelőknek tüntették fel a médiumokban, majd fegyveresk kiképzésben részesítették őket.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Syria News)

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »