Terroristák százai haltak Szíriában –A dzsihadisták kényszermozgósításba kezdtek

A fegyveres erők és a hadsereg az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) és a Dzsabhat Al-Nuszra terrorszervezetek nagyszámú fegyveresével végeztek az elmúlt napokban és több térségben tettek szert területi nyereségre.

Lattakia tartomány:

Legkevesebb 300 terrorista halt meg Lattakia tartományban és mégtöbb megsebesül a hadsereg folytatódó műveletei során, amelyeket a Szíriai Légierő támogatott a tengerparti Lattakia tartomány északi területein.

Egy katonai forrás közölte a SANA-val, hogy a hadsereg által végrehajtott műveletekben, amelyeket péntek éjjel és szombat reggel a Nemzetvédelmi Erők támogattak, a katonák terroristák fedezékeit támadták Szalam térségében és a Dzsub Al-Ahmar körüli hegyekben 48 kilométerre, északra Lattakia városától.

A forrás hozzátette, hogy legalább 300 vahabita terrorista halt meg a hadműveletekben, ezenkívül a megszállók sok járműve és fedezéke, a bennük tárolt fegyverzettel megsemmisült. Harctéri források közölték a SANA hadi tudósítójával, hogy a likvidált terroristák között voltak a Fakher Ahmed Szuhiun, Mohammad Szelim Szuhiun, Ahmed Omar Arab, Ahmed Szino, Khalid Hamad és Kahlid Fatu nevű megszálló zsoldosok.

Eközben a takfiri terrorista szervezetek elismerték az internetes oldalaikon, hogy súlyos személyi és technikai veszteségeket szenvedtek, amikor tucatjával közölték a halott terroristák neveit, közöttük az úgynevezett “1. partmenti dandár” önjelölt vezérének az Kahled Aous terroristának a nevét (aliasz Abu Al-Walid).

Aleppo tartomány:

Eközben a Szíriai Légierő légi támadásokat hajtott végre az ISIS terrorszervezet harcállásai ellen Aleppo tartomány keleti területén.

Hama tartomány:

Légi támadások sorozatában az Orosz Légierő az ISIS terroristák állásaira mért csapásokat Okkeirbat városban és Abi Khanadekk, Kaszr Al-Hazm és Arafa falvakban Hama tartomány északi és északkeleti területein.

Katonai forrás megerősítette egy a SANA részére adott nyilatkozatban, hogy több tucat ISIS terrorista halt meg és sebesült meg, a valamint a fegyvereket és lőszereket szállító járműveik megsemmisültek.

A tartomány északnyugati részén a légierő az úgynevezett Dzsaish Al-Fatah terrorista koalíció állásait támadta Al-Ankawi és Al-Zijara településeken, megsemmisítve sok járművet, amelyek nehéz gépfegyverekkel voltak felszerelve.

Homsz tartomány:

A hadsereg és a Fegyveres erők egységei a Szíriai Légierő támogatásával összpontosított csapásokat mértek a takfiri terrorista szervezetek állásaira és fedezékeire a központi helyzetű Homsz tartomány északi és keleti területein. A hadsereg egyik alegysége több terroristával végzett, valamint megsemmisítette a lőszerraktáraikat Um Sharhsuh faluban.

A forrás hozzátette, hogy a terroristák által használt több jármű, amelyek nehéz gépfegyverekkel voltak felszerelve, megsemmisültek az állásaikra mért intenzív tüzérségi támadásokban, amit a hadsereg egyik alegysége hajtott végre északra Tal Abu Al-Szanaszeltől Dzsabburin körül. Eközben a hadsereg egységei pontos műveleteket hajtottak végre a vahhabita megszállók fedezékei és harcállásai ellen Ghadzsar Amir, Al-Ghantu és Talbiszeh településeken, likvidálva nagy létszámú terroristát és megsemmisítve lőszereiket és fegyverzetüket.

A tartomány keleti területén a Szíriai Légierő megsemmisítette az ISIS terroristák nehéz gépfegyverekkel felszerelt páncélozott járműveit és több fegyverest likvidált a megszállók állásai ellen szombaton reggel végrehajtott légi csapásokban az Al-Shaer olajmezők környékén (Dzsabal Al-Shaer).

// <![CDATA[(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));// ]]>

Hírdetés

#Syria #Homs #Damascus #Daraa #SAA #NDF #Hezbollah #RUAF #ISIS #FSA #Nusra #TerroristsFootage of Syrian Arab Army,…

Szerző: For Mother Syria, 2015. október 16.

.

Deir Ezzor tartomány:

A hadsereg Deir Ezzor Katonai Repülőtér körül települő egységei 18 ISIS terroristát likvidáltak az elmúlt 24 órában.

Hadszíntéri források közölték a SANA-val, hogy a halott terroristák között volt az ISIS egyik önjelölt harctéri parancsnoka Abu Juszuf Al-Iraki 15 másik fegyveressel a csoportjából, ezenkívül még az Ahmed Abbush és a Sziradzs Eddin Dszaszem Al-Eida nevű terroristák. A források hozzátették, hogy az ISIS-hez tartozó, többféle lőszerrel megrakott teherjármű semmisült meg a repülőtér körül vívott harcokban.

Daraa tartomány:

Egy katonai alegység terroristák állásait támadta Tafas városban a tartomány északnyugati területén a dél-szíriai Daraa tartománynak, megölve és megsebesítve több terroristát.

Egy másik katonai alegység nagyobb részben a Dzsabhat Al-Nuszra terroristáival végzett, valamint megsemmisítette fegyverzetüket, lőszereiket és felszerelésüket egy a megszállók állásai ellen végrehajtott műveletben Atman város környékén Daraa északi bejáratánál.

Később több terrorista halt meg és sebesült meg a hadsereg állásaik ellen végrehajtott egyik műveletében Al-Shejkh Miszkin városban. A megsebesült terroristák között volt Nidal Hasszan Bardan a csoport vezére.

Egy robbanószerkezet repült a levegőbe egy gépjárművel Szajda városban Daraa tartomány keleti területén; ebben a robbanásban sebesült meg a térség egyik legkeresettebb Al-Nuszra terrorista vezére Mohammad Al-Madzsarisz

Kunejtra tartomány:

A hadsereg egyik alegysége együttműködve a Nemzetvédelmi Erőkkel a Dzsabhat Al-Nuszra és a Thawwar Szourija terrorszervezetek fegyvereseivel csaptak össze Khan Arnabehben és Harfaban, ahol azok beszivárogtak katonai ellenőrző pontok közelébe Kunejtra tartomány északi területén. Több terrorista meghalt és mások megsebesültek a hadműveletben.

A Szíriai Arab Hadsereg tüzérsége folyamatosan lőtte a vahabita terroristák rejtekhelyeit Ufanija, Dharet Al-Kasszar és Tarandzsa településeken, likvidálva több terroristát és megsemmisítve fegyvereiket és lőszereiket.

Általános mozgósítás az Al-Kaida szíriai ágánál a Nuszra Front terrorszervezetnél

Az általuk uralt szíriai területek helyi lakosainak mozgósításába kezdett az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágának számító Dzsabhat Al-Nuszra és az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet – közölte Igor Konasenkov dandártábornok, az orosz védelmi minisztérium szóvivője vasárnap. – írta a MTI.

A Dzsabhat Al-Nuszra Front Idlíb és Hama tartományban kényszeríti a férfi lakosokat a mobilizációra. Azzal fenyegetik őket, hogy lelövik családtagjaikat, ha nem tesznek eleget a mozgósítási utasításaiknak – mondta a dandártábornok. Hozzátette, a szíriai kormányerők északi és észak-keleti előrenyomulása miatt rengeteg fegyveres menekül el a szélsőségesek soraiból.

Az Iszlám Állam uralta Rakka tartományban pedig a dzsihadisták bejelentették a férfi lakosság tömeges mobilizációját.

Konasenkov szerint a két terrorszervezet eközben harcba kezdett egymással az irányításuk alatt lévő anyagi forrásokért. Az elfogott rádióadásokra hivatkozva közölte, az IÁ három támadást is végrehajtott robbanószerekkel megrakott gépjárművekkel a Dzsabhat Al-Nuszra parancsnokai ellen.

 Szavai szerint az IÁ vezetése továbbá azt követeli a parancsnokaitól, hogy növeljék a robbanószerkezetekkel felszerelt gépjárművek számát a fő közlekedési útvonalakon és a településeken a közeledő szíriai hadsereg feltartóztatásának céljából.

 Az orosz légierő a nap folyamán folytatta hadműveleteit Hama, Latakia, Damaszkusz és Aleppó körzeteiben, a harci repülők 39 bevetést hajtott végre és 51 célpontot semmisítettek meg.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg (SANA – MTI)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »