Ternyák Csaba érsekkel imádkozták a gyerekek a rózsafüzért Szerencsen

Ternyák Csaba érsekkel imádkozták a gyerekek a rózsafüzért Szerencsen

Október 18-án a szerencsi Munkás Szent József-templomban több mint háromszáz gyermek gyűlt össze kísérőkkel, tanárokkal, lelkipásztorokkal együtt a közös imádságra, amelyet idén Ternyák Csaba egri érsek vezetett.

A Szent István Rádió és Televízió 2018 óta szervez programokat az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” kezdeményezéshez csatlakozva az Egri Főegyházmegye településein, a helyi plébániák, iskolák közreműködésével.

Október 18-án a szerencsi Munkás Szent József-templomban elsőként Marosi Balázs káplán köszöntötte az egybegyűlteket, s ismertette a program technikai részleteit. 

Bérczessy András, a Szent István Rádió és Televízió igazgatója, főszerkesztője röviden szólt a program előzményeiről, s arra biztatta a fiatalokat, hogy az ajándékul kapott egytizedes rózsafüzéreket mindennapjaikban is használják. 

Kertész Ferenc tokaji plébános Carlo Acutis alakját idézte a fiatalok elé, a 15 évesen súlyos betegségben elhunyt hitvalló életpéldáját méltatva. 

Szarvas Péter szerencsi plébános, a program házigazdája üdvözlő beszédében úgy fogalmazott, hogy a csillogó szemű, tiszta szívű gyermekek a mennyek országát idézik elénk. Megköszönte a pedagógusoknak és fiataloknak, hogy együtt imádkoznak, s kérik a Szűzanya közbenjárását.

A pénteki nap fájdalmas rózsafüzér imádságát az Egri Főegyházmegye főpásztora, Ternyák Csaba érsek vezette, miután megáldotta a fiatalok rózsafüzérét. 

Hírdetés

A szerencsi iskolák és a környező települések katolikus intézményei diákjainak közreműködésével fordultak a Szűzanyához a jelenlévők, s azok, akik a Szent István Rádió, illetve a Szent István Televízió Youtube-csatornáján a közvetítésen keresztül bekapcsolódtak.

Az imádsághoz kapcsolódó zenei szolgálatot a helyi katolikus intézmények diákjai adták, Gaszperné Tilman Edina, a szerencsi Bocskai István Katolikus gimnázium igazgatója és munkatársai irányításával.

Szarvas Péter szerencsi plébános, a program házigazdája az imádság végén tudatta, hogy 2025-ben Törökszentmiklóson tartják a programot.

Az imádságot a Szent István Rádió és a Szent István Televízió YouTube-csatornája közvetítette élő adásban.

Forrás: Egri Főegyházmegye

Fotó: Vozáry Róbert/Szent István Televízió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »