Terítéken van a második nyugdíjpillér megnyitása, de a miniszter ködösít Török Máté2025. 05. 24., szo – 13:19
Erik Tomáš, a Hlas munkaügyi és szociális minisztere szerint a második nyugdíjpillér esetleges megnyitása csak minimális pozitív hatással lenne az államháztartás konszolidációjára. Bár megerősítette, hogy a kérdésről egyeztetések zajlanak, azt már nem árulta el, mikor nyílhat valódi lehetőség a kilépésre.
A tárcavezető az STVR Szombati párbeszédek (Sobotné dialógy) c. műsorában kifejtette, hogy ha 100 ezer ember kilépne a második pillérből, az állam mindössze 60 millió eurót nyerne rajta, ami elenyésző összeg tekinthető az állami költségvetés szintjén. Ennek ellenére egyre biztosabb tűnik egy nyugdíjreform, amely a második pillért is érinteni fogja.
„Tárgyalunk erről a nyugdíjkezelő társaságokkal, az embereknek nincs okuk aggodalomra. Párbeszédet indítunk, mert jelenleg 58 ezer nyugdíjas van, aki az első és a második pillérből is kap nyugdíjat, és 95 százalékuk 50 euróval kevesebbet kap, mintha csak az elsőből kapnának. Az egész vita tehát arról szól, hogy lehetővé tegyük-e en bloc vagy csak ennek a csoportnak az átlépést” – mondta Tomáš a nyugdíjpillérek kapcsán.
Arra viszont, hogy mikor tennék lehetővé a kilépést az érintettek számára, továbbra sem adott egyértelmű választ.
Mi a rossz abban, ha lehetőséget akarunk adni az embereknek arra, hogy szabadon eldönthessék, magasabb vagy alacsonyabb nyugdíjat szeretnének, amikor látjuk, hogy a második pillérben talán olyanok is vannak, akiknek egyszerűen nem éri meg?
– ezekkel a szavakkal válaszolt a kérdésre, miszerint a kormány még az év vége előtt megnyitná-e a második pillért.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


