Terhes nőt akart megerőszakolni az ápolónak kiképzett migráns

Terhes nőt akart megerőszakolni az ápolónak kiképzett migráns

RÓMA. Egész Olaszországot megdöbbentette a hír. Ali Abdella 38 éves szomáliai migránst az olasz állam befogadta, kiképezte kórházi ápolónak, munkát adott neki. Kiderült, hogy korábban is követett el bűncselekményeket, de a római rendőrség tekintettel volt arra, hogy migráns, és sohasem került bíróság elé egyetlen egy erőszakosabb ügye sem. Most egy terhes asszonyt akart megerőszakolni.

Ali Abdella a migránshullámmal érkezett Olaszországba Szomáliából. Az olasz állam mindent megtett, hogy beilleszkedjen, ennek ellenére ez láthatóan nem sikerült. Ali Abdella a Sant'Eugenio kórházban dolgozott a szülészeten. Egy szülés előtt álló nőt bíztak a gondjaira, a segítségére. Amíg vártak az orvosra, a migráns erőszakkal széthúzta a 43 éves, előrehaladottan terhes római asszonyt combját, majd a nő nemi szervéhez nyúlt.

Az asszony kiabálni kezdett, erre Ali Abdella elengedte, viszont elővette a péniszét, és maszturbálni kezdett. Így találta meg egy orvos és egy ápoló, akik a kiabálásra megérkeztek. A migránst lefogták, majd a rendőrök letartóztatták.

Hírdetés

A hírről először a La Stampa olasz, egyébként liberális napilap számolt be, utána a francia hírügynökségek is foglalkoztak az erőszakkal.

Kiderült, hogy amikor Ali Abdellát kihallgatták a rendőrök, érdemi választ nem adott, hogy miért tette, csak annyit mondott: ezt csak Isten tudja: "Solo Dio lo sa."

Ügyvédje, Alessia Giordano úgy próbálja menteni az erőszakos migránst, hogy elmeorvosi vizsgálatot kért. Ami biztos: Ali Abdella most börtönben van.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »