Terhes nő csempészte be az izraeli kommandósokat a palesztin kórházba

Izraeli kommandósok csütörtök hajnalban egy hebroni palesztin kórházból raboltak el el egy sebesült palesztint, és az akció közben agyonlőttek egy palesztint – értesült az izraeli média csütörtökön. Az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét közlése szerint a biztonságiak egy három héttel ezelőtti késeléses merénylet elkövetőjének, Azzam Salaldének a letartóztatására hajtottak végre rajtaütést a hebroni kórházban, amely a Jordán folyó nyugati partján lévő palesztin területen található.

Magyar Menedék - Pogány Biblia

A művelet közben az izraeliek lelőtték Salalde unokatestvérét, aki állításuk szerint megpróbált rájuk támadni – közölte a Háárec című újság honlapja.

A húszéves Salalde a múlt hónapban egy ciszjordániai kereszteződésben támadt késsel egy 58 éves izraeli férfira, de az rálőtt támadójára. Salalde megsebesült, de sikerült elhagynia a helyszínt, és azóta a hebroni al-Ahali kórházban feküdt.

Hírdetés

A kórház igazgatója a palesztin rádiónak elmondta, hogy az izraeli kommandó két minibusszal érkezett, és civilbe öltözött tagjai látszólag egy állapotos asszonyt kísértek a szülészetre. A főkapun át jutottak be az épületbe.

Salalde kórtermében fegyvert fogtak az egészségügyi személyzetre, és a sebesültet őrző testvérét az ágyához kötözték. A fürdőszobából viszont előbukkant a merénylő unokatestvére, akit lelőttek.

A történtek után a Sin Bét közleményt adott ki, mely szerint nem engedi, hogy bárhol is elrejtőzzenek a terror végrehajtói.

A szeptember közepe óta tartó palesztin zavargásokban eddig tizenkét izraeli vesztette életét. Legkevesebb hetvenhat palesztin halt meg az erőszakhullámban, közülük negyvennégyet merényletek végrehajtása közben vagy után öltek meg az izraeli biztonságiak.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »