Térfigyelők tisztázhatják az erőszakkal vádolt mentőket a drogos kiskorú vádjai alól

Infúziót kapott, majd egy nap után elbocsátották a kórházból a fiatalkorú V. Szilviát, aki szexuális erőszakkal vádol két mentőt. A fiatal lány információk szerint igen rossz állapotban volt, amikor bekerült november 9-én az egészségügyi intézménybe. Úgy tudjuk, azt ő sem tagadta, hogy az ominózus napon kábszert fogyasztott és arra még alkoholt is ivott.

Magyar Menedék - Karácsony

A két szer keveredése komoly rosszulléthez vezethet. A mentőket is azért hívták ki a gyermekotthonba, ahol a lány élt, mert Szilvia többször hányt, ezért szobatársai szóltak a felügyelőnek, hogy nagy baj van. A két mentő kiérkezésekor Szilvia hevesen tiltakozott, hogy kórházba vigyek, sőt azzal fenyegette a mentőket: még megkeserülik a mentők, ha elviszik. A lépcsőn úgy kellett letámogatni, majd a mentőautóban is rosszul lett, többször ott is hányt.

Ekkor álltak meg vele a mentők az I. kerület egyik részén. Állítása szerint ekkor tett neki szexuális ajánlatot a mentőápoló és a sofőr. Miután ezt elutasította, gumikesztyűben állítólag több testrészén is megtapogatták, majd a kórházba szállították. Az I. kerület szinte minden utcája be van kamerázva, így elképzelhető, hogy felvétel is készült a mentőautóról. Ennek azért van jelentősége, mert Szilvia azt állítja, hogy egy erdős részre vitték, míg a mentők ezt tagadják. Az autóban lévő GPS is segítség lehet az eljárás során, hiszen az is rögzíti, hogy a kocsi merre jár, sőt még azt is, ha megáll valahol. Vizsgálhatják, hogy a mentőben lévő rádió, amelynek szolgálat alatt végig üzemben kell lennie, be volt-e kapcsolva?

A kórházban senkinek nem jelezte Szilvia, hogy bármi is történt volna vele. A rendőrség szexuális erőszakkal gyanúsítja a két mentőt, akik ellen lakhelyelhagyási tilalom van érvényben.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »