Teréz körúti robbantás: szeretett honfitársaink odamentek fényképezgetni a sérült rendőrnőt

Teréz körúti robbantás: szeretett honfitársaink odamentek fényképezgetni a sérült rendőrnőt

Harmadik tárgyalási napját tartotta a Teréz körúti robbantás ügyében a Fővárosi Törvényszék. Ezúttal a 2016. szeptember 24-i merénylet tanúi válaszoltak a bíró kérdéseire.

A nyitó napon a vádlott vallomását olvasta fel a bíró, miután a 23 éves P. László Gergely nem akart beszélni a bíróságon; hétfőn pedig a robbantás két rendőri sérültje beszélt a történtekről.

Az első tanú egy hajléktalan férfi volt, aki kis híján hozzányúlt a bombát rejtő hátizsákhoz. „Hogy is mondjam, isteni érzést éreztem, hogy valami gyanús volt nekem, hogy valami itt nem lesz jó. Megmondom az őszintét. És ez be is valósult.”

A fiatal férfi elmondta, gyakran megnézi az utcán talált dolgokat, de ezúttal mégsem nyúlt a táskához. „Pontosba nem emlékszem, régen volt már, tavaly volt. Amit elmondtam a jegyzőkönyvben, elismerem. Kétszer is megéreztem ezt a dolgot, hogy valami történni fog.”

Így végül nem ért a hátizsákhoz. Pontosan nem tudta megmondani, miért, az volt a gyanúja, hogy a közelben álló férfié lehet, ezért inkább arrébb ment, és várakozott.

Hol felismeri, hol nem

Az azonosítás ellentmondásosra sikerült. Elmondása szerint határozottan felismeri a vádlottat – ő lett volna az a férfi, aki miatt nem nyúlt a táskához –, ezt a teremben P. László Gergelyre nézve is fenntartotta. (A vádlott a bíró utasítására állt fel, a tanú ezután mondta, hogy ő volt az általa 170 centiméteresnek mondott férfi. A vádlott ennél magasabb.) A bíró azonban jelezte: a robbantás másnapján a kihallgatáson egy fényképen egészen más férfiról állította ugyanezt bizonyosan.

Korábbi vallomása szerint közelről látta „a szőke rendőrnőt” és a férfi rendőrt is, akik a robbanásban megsérültek. Azt állította, felismerné őket. „Látja őket a teremben?” – kérdezte Kalina József bíró. A férfi körbenézett: „Igen.”„Hol vannak?” "Hát, ott fenn” – mutatott valamerre a hallgatóság felé. A rendőrök a teremnek egészen más részén voltak.)

Vallomása végén már azt mondta: nem biztos, hogy felismerné az elkövetőt.

Ó, itt egy sérült rendőrnő, fotózzuk le!

A következő tanú egy büntetés-végrehajtásban dolgozó férfi volt, aki autójával járt a helyszín közelében a robbanás pillanatában. Ő ért elsőként a sérült rendőrökhöz.

„Láttam, hogy egy sárga mellényes, kék kabátos ember feküdt a földön, közterületesnek gondoltam először. Kicsavart állapotban feküdt, oldalra fordítottam, akkor láttam, hogy rendőr.”

Vallomásában megerősítette, hogy a füst és por miatt, ha lett is volna a helyszínről távozó gyanús egyén, akkor sem vette volna észre. Ekkor már a lábán sérült férfi rendőr is odajött a földön fekvő női társához. „Szólongatásomra megszorította a kezem, de nem válaszolt, láttam a földön a vért a feje alatt.” Ezután egy arra járó civil a pulóverét adta alá, hogy ne a törmelékeken feküdjön – idézte fel a tanú.

„Kiabálva kérdeztem, van-e orvos, ápoló. Sokan odamentek a rendőrnőhöz, és fotózni kezdték, ami botrányos, káromkodva elzavartam volna őket, de nem sikerült. Ezután jöttek rendőrök, eltereltek minket onnan.”

Egy harmadik tanú újra felismerni vélte a vádlottban azt a személyt, akit a robbantás után látott a közelben egy boltnál.

„Követtem őt tekintetemmel a Korányi Sándor utca irányába. Az arca kerek volt, arcbőre fehér, 30-35 lehetett, lábai vékonyaknak tűntek a felsőtesthez képest, de téliesen volt öltözve" – mondta az asszony, aki szerint a vádlott 176 centiméter magas lehetett. Bár kapucniban látta, a bíróságon megerősítette, hogy ő volt a helyszínen. Sőt, korábbi vallomását megerősítve azt is elmondta, hogy a vádlottat néhány nappal később is látta az illés utcában. Nem derült ki, hogy ez utóbbiról rendelkezésre állnak-e kamerafelvételek.

– Ön ott az utcán dolgozik? – kérdezte a nőtől az ügyvéd.

– Igen.

– Micsodát?

– Hát, micsodát.

– Nem azért kérdeztem – szabadkozott az ügyvéd –, csak sokan megfordulhatnak az utcában. Mitől jegyezte meg a védencemet?"

– Akik arra járnak, azokat ismerjük, feltűnik, ha idegen jön be, főleg, ha jó időben téliesen öltözködik. Mondtam is magamnak, biztos bolond. A munkámból kifolyólag megjegyzem nagyon a tekinteteket – válaszolt a nő.

– A tekintetét látta, vagy az arcformáját? Minél többet kérdezek, a válasz annál részletgazdagabb – zárta le az ügyvéd a kérdéseket.

A bíró ezután az ügyvédet, majd egy megjegyzés kapcsán az ügyészt is figyelmeztette, hogy a perbeszédbe való gondolataikat tartogassák a perbeszédekre.

A bíróság kihallgatott egy mentőápolót is, aki kollégáival a helyszín közelében sörözött. Az elsők között futott oda kollégáival a sérültek ellátására. Szanaszét 1-10 centiméteres szögeket látott, a sérült rendőrök cipőjében is. A súlyosabb sérült a rendőrnő volt. Mindkét sérült ellátásban segédkezett egy ideig a mentők kiérkezése után is.

A tárgyalás végén az ügyvéd védence őrizetének megszüntetését kérte, arra hivatkozva, hogy kész az együttműködésre, szökésétől nem kell tartani. Hivatkozott arra is, hogy védence őrizete alatti, közelebbről nem részletezett kínzásokról beszélt, ezért egészsége érdekében is indokoltnak látná a szabadlábra helyezést.

Az ügyész ezt ellenezte, hivatkozva arra is, hogy életfogytiglannal sújtható bűncselekményről van szó, családi kötöttségei nincsenek, amelyek a szökés ellen hatnának, és háromezer euró is rendelkezésére áll. A bűnismétlés szándékát sem tartotta kizártnak, már csak azért is, mert az eljárás alatt egyszer sem mutatott megbánást. A vádlott a többször megadott lehetőség ellenére sem élt a megszólalás lehetőségével, szerinte ez is jelzi, érdemben nem hajlandó együttműködni. Egy kivételt tett a vádlott, amikor végül megszólalt: „Ne kínozzanak tovább, és engedjenek az ingatlanomba!” A bíró elutasította az ügyvéd indítványát, a vádlott így őrizetben marad.

A tárgyalás február 26-án folytatódik.

(Index)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »