„Teremtett csodáinkon ejtett sebek” – Vándor-fotókiállítás a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye „Teremtett csodáinkon ejtett sebek” címmel hirdetett fotópályázatot az idei teremtés hetének alkalmából, illetve a „72 óra kompromisszum nélkül” program keretében. A kiállítás december 9-én nyílik meg a debreceni Szent Anna-székesegyházban, és később az egyházmegye több helyszínén is megtekinthető lesz.

A szervezők a kezdeményezés céljául tűzték ki, hogy hangsúlyozzák a teremtésvédelem fontosságát, valamint rámutassanak a saját környezetünkben zajló aggasztó folyamatokra, amelyek sürgető jelei annak, hogy fel kell fedeznünk személyes felelősségünket a teremtett világ védelmében.

A fotópályázat keretében arra hívták meg a pályázókat, hogy készítsenek képet olyan jelenségekről a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye területén, amelyeken felfedezhetők az emberi felelőtlenség következményei. A képek célja, hogy általuk rádöbbenjünk, milyen csodás a teremtett világ, ahol a mindennapjainkat éljük, mindeközben arra is ráébredünk, hogy milyen közeli és mély a probléma, amelyet a felelőtlen emberi tevékenység okoz.

A pályázatra közel hatvan alkotás érkezett az egyházmegye számos pontjáról. Minden generációt megmozgatott a felhívás, a legtöbb kép azonban a fiatal, középiskolás korosztály teremtésvédelem iránti fogékonyságát tükrözi. A képek között találunk olyan mozzanatokat, amelyek az emberi környezetet mutatják be, valamint számos olyan természeti jelenség látható, amely rávilágít arra, milyen mostohán bánunk a természet értékeivel. A fotók olyan nehézségekre és sürgető kihívásokra hívják fel a figyelmet, mint a szemetelés, az erőltetett mezőgazdaság, a fenntarthatóság hiánya, a klímaváltozás, a víz- és levegőszennyezés. Mindezek mellett megjelenik az emberi közöny problémaköre is.

A beérkezett fotók első körben az alapján kerültek elbírálásra, hogy megfeleltek-e a pályázat kritériumainak; ezt követően a szervezők felkérésére Máthé András fotóművész, a Debreceni Fotóklub vezetője művészileg is értékelte a pályamunkákat. Végül összesen 32 képet választottak ki, amelyekből vándorkiállítás készül.

Hírdetés

A teremtésvédelem jegyében megrendezett kiállítás december 9-én nyílik meg a debreceni Szent Anna-székesegyházban, ahol ezen a napon 11 órától díjátadóra, a képek értékelésére és egy teremtésvédelemmel kapcsolatos ismeretterjesztőre is sor kerül.

Ezt követően az egyházmegye több helyszínén is megjelenítik majd a kiállítást, hogy minél szélesebb körben felhívják az emberek figyelmét a teremtésvédelem ügyében betöltött személyes szerepre, valamint a szeretetből és felelősségből fakadó cselekvés szükségességére.

Forrás: Debrecenben-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »