A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal az őszirózsák földbe rejtett tanítását kutatjuk.
Az őszi kertek utolsó, színpompás ékességeinek van egy közös jellemzőjük: mindannyian az Újvilágból érkeztek pár száz évvel ezelőtt. Igaz, látszólag könnyen diadalmaskodnak ilyenkor az európai flóra vadvirágai fölött, hiszen azok már régen csak a maghozással törődnek, legtöbbjük el is szórta, vagy a szél szárnyán, madarak tollába akaszkodva engedte útjára az új nemzedéket. Az üres bölcsők, töredezett termésmaradványok, szürke kórók már csak arra várnak, hogy a szél letörje, a hó, az eső betakarja őket, aztán humusszá bomlanak a tél lucskos, hideg, mindent gondosan újra hasznosító nagy műhelyében…
Messziről feltűnnek hát a kertekben a nagyra nőtt, lila, kék, rózsaszín árnyalatokban pompázó őszirózsák, vagy más néven az őszi aszterek. Nagy számban csalogatják a méheket, a lepkéket, már ezért is érdemes őket megtelepíteni a kertekben.
Aster novi-belgii
A korábban nyíló, csupasz levelű, alacsonyabb fajok, az Aster novi-belgii változatai már szeptember közepén elkezdenek nyílni, így még magot is hoznak az ősszel. Bóbitáikat messzire hordják a novemberi szelek, és ahol kicsíráznak tavasszal, ott több évre megtelepednek, gondozás nélkül is megbízhatóan díszítenek. Igaz, a magoncok között egyre több lesz a halványkék, laza bokrot nevelő, apróbb virágú, „elvadult” egyed, ezért aki már szert tett néhány tömött virágzatú, ragyogó bíborszínű vagy hófehér növényre, az jobb, ha nem is engedi őket magot érlelni, csak tavaszi tőosztással segíti a szaporodásukat.
Az illatos levelű mirigyes őszirózsa (Aster novae-angliae) hatalmas bokrai még később nyílnak, október közepéig is díszítenek, csak a szinte elfásodó, vaskos szárakkal van baj ősszel, a komposzton évekig forgathatjuk, mire elkorhad. A magoncok szép színesek lesznek, könnyen kereszteződnek, a lila, kék, rózsaszín, meleg kárminpiros minden árnyalata megjelenik köztük.
De milyen szerencse, hogy ilyenkor nyílnak az érdeslevelű, évelő, aranysárga dísznapraforgók is! Egymás közelébe érdemes őket ültetni, hogy jól érvényesüljenek magas száron bókoló, kecses virágaik a kék-lila virágtengerben. A maghozásig ugyan nem jutnak el, de a földfelszín alatt sűrű hálózatot alkotnak a gyökérsarjak, és a csicsóka formájú gumókban komoly tápanyagraktárakat rendeznek be, így hatalmas telepeket alkotnak a kertben – de különös módon a legszebbek mindig a szélsők, az éppen terjeszkedők, amelyek friss földben fúrják magukat előre. Igazi hódítók, szemmel kell tartani őket, hogy meg ne fojtsák a kevésbé harcias szomszédokat.
Igaz, hogy mostanra a száruk már felkopaszodik, az alsó leveleik leszáradnak a nyáron, de valami belső, bölcs szabályozásnak köszönhetően az igazi növekedés, a virágzó, dúsan elágazó szárak kifejlődése, a bimbók megjelenése csak szeptemberben indul meg igazán, amikor a nappalok rövidülni kezdenek.
Valóban, szinte naptárt lehet igazítani hozzájuk, annyira pontosan betartják a virágzás idejét. Vajon már eredeti termőhelyükön is bevált ez a számítás, hasonló lehet arrafelé az éghajlat, mint amilyen nálunk lesz a közeli jövőben? A forró, száraz nyár után hosszú, langyos, csapadékos őszre rendezkedtek be ezzel az időzítéssel?
Aster novae-angliae
Különös, hogy az utóbbi években a szintén amerikai eredetű büdöskék, a pillangóvirágok, a sarkantyúkák is gyakran kikelnek kora ősszel az öntözött veteményesben régen elfekvő magjaikból, és a körömvirággal együtt úgy virítanak, mintha nem is fenyegetnék őket a naptár szerint már esedékes talajmenti fagyok, amelyek aztán egy éjszaka megsemmisítik az egész díszes társaságot…
Rapaics Raymund, a magyarság virágainak gyűjtője és ismerője kissé meg is sokallotta az idegen virágcsodák gátlástalan terjedését, és különös következtetésekre jutott idestova száz esztendővel ezelőtt, amikor az okokat kereste: „Ezek és mások, amelyeket mind fel nem sorolhatunk, világosan mutatják, mint nyomult előtérbe a virágkultuszban Amerika, s mint szorította egyre inkább háttérbe az óvilági flórát. És
Csak a világháború mutatta meg, mit jelentett más téren az amerikai flóra előnyomulása az európai kertekben. Talán Európa bukását, de legalábbis hatalmának lényeges szűkülését…” (Rapaics Raymund: A magyarság virágai)
Különös, sötét jóslatok a múltból, a virágok nagy magyar krónikásától…
Na de ha már itt vannak ezek a pompás őszi virágcsodák, a mostani klímaváltozás sikeres túlélői, tanulhatnánk is tőlük, hátha éppen ezért kerültek ide évszázadokkal ezelőtt! Vajon őshazájukban milyen az éghajlat, miféle kultúrnövényeknek alkalmas? Ott is megindultak hasonló erőteljes változások? A virágoskertek gazdasági jelentősége persze elhanyagolható a mezőgazdasági növényekéhez képest, de elgondolkodunk-e azon, hogy a kukorica- és a napraforgó-termesztés egyre lehangolóbb hazai kilátásai változtatásra, megújulásra fogják kényszeríteni hamarosan a gazdálkodókat?
A jövő kihívásaira talán múltunkban is rejtőznek még rég elfeledett megoldások?
Szöveg és kép: Lechner Judit
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
