A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal arról ír szakértő szerzőnk, hogyan aranyozzák be a madarak a szürke telet.
Ötven évvel ezelőtt, 1974. január 6-án alakult meg a Magyar Madártani Egyesületet (MME). Akkoriban kétszáz lelkes madárvédő gyűlt össze a Fővárosi Állat- és Növénykert Barlang mozijában azzal a céllal, hogy létrehozzák az egyesületet.
Honlapjukon hasznos tudnivalókat, tanácsokat kaphatunk az itthon előforduló, a költöző, átvonuló, a nálunk telelő és az állandóan itt lévő közel négyszáz madárfajról.
Kitűnő kisfilmekkel és képekkel illusztrált összefoglaló írás mutatja be a téli etetés gyakorlatát is. A leggyakoribb téli eleségcsoportot a napraforgó- és az apró magvak keveréke alkotja, amit többféleképpen fogyasztanak a madarak: hántolják (verebek, meggyvágó, zöldike, pintyek), vagy kopácsolva feltörik (cinegék, csuszka, harkályok), valamint egészben lenyelik (napraforgót: balkáni gerle, feketerigó; apró szemű magokat: cinegék, vörösbegy, ökörszem, erdei szürkebegy, barátposzáta, csilpcsalpfüzike, házi rozsdafarkú).
Nálunk is van az erkélyen madáretető. Igen színes csapat szokott megjelenni. A cinegék vannak a legtöbben a látogatók között. Amikor október közepe-vége táján „nyílik” az etető, egyre többen vannak, egymásnak adják a hírt, hogy „itt van mindenféle finomság, jöhettek!”. Néha annyian vannak, hogy szinte sorban állnak a párkányon, hogy a magok közelébe kerülhessenek.
A virgonc és bátor, kíváncsian érdeklődő barátcinege sokszor egy méterre is megközelít, amikor én is kint ülök az erkélyen. De jönnek a széncinegék, és olykor a kékcinegék is. Amikor kint felejtettük a padon a napforgófényképpel díszített szotyis zacskót, akkor azt is elkezdték felbontani. Megfordítottam, hogy ne lássák a magokat ábrázoló képet. Rá két napra így is megtalálták, majd hátul kibontották, és úgy lakmározott belőle egy cinkecsapat.
Mostanában változékony az időjárás: a tavaszias 15 fok után valódi téli hideg jöhet, és akár 15–20 fokot is csökkenhet egy-két nap alatt a hőmérséklet. Aztán erős szél jön, vagy hirtelen olvadás után újra verőfényes napsütés.
Van, amikor őszapók csapatostul (hárman-négyen) jelennek meg, rárepülve a magos golyóra. Aztán máskor, egy napos délelőtt, házi veréb szedegeti a magokat egyedül, büszkén körülnézve, mintha övé lenne az egész tál mag. De nem sokáig marad, mert újra visszatérnek a cinkék. Előfordul, hogy szajkó repül rá a párkányra érdeklődően, mintha azt kérdezné: „Mi is választék?” Előkerülnek a rigók, meggyvágók, zöldikék, füzikék, néha szemtől szembe állva a párkány két oldalán. Gyakori vendég a csúszka is: sokszor a falon fejjel lefelé somfordálva közelíti meg a tálat, aztán hosszan ott marad semmitől sem zavartatva. Vörösbegyek is megfordulnak az etetőn. A cinegék kopácsolnak, néha perceken keresztül: rovarokat keresnek az etető kicsiny öreg ágból szerkesztett oldalában, vagy napraforgómag héját törik fel. A közeli fákon ugrálnak a mókusok, a kőrisről a tiszafára, aztán egy fenyőre, és át a szomszédba, ahol megpihennek egy almafán. Ilyenkor, télen jobban látszanak.
Télen is él a természet: egy enyhébb napos délben még a tarkalepke is megjelent megvizsgálva az árvácskák virágait, mintha már szép tavasz lenne, pedig még előttünk a tél második fele.
Az erkélyen is tovább folyik az élet madárkákkal, lepkékkel, mókusokkal, és mire előkerülnek a csillagok és a fagy is megcsípi a természetet, addigra éjszakai szálláshelyükön gubbasztanak várva a másnap reggelt, és akkor sokszor már a napfelkelte előtti bíboros szürkületben ott ugrálnak az etetőn. Vigyázzunk rájuk!
Szöveg és kép: Nemes Csaba
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
