A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. A valaha volt legmelegebb júliusban a növényeink túlélését keressük.
A tavasz, a nyárelő csodálatosan dús virágzást hozott az idén a kertekben, az íriszek, a bazsarózsák heteken át illatoztak, a liliomok megelőzték a levendulát, csak az árnyékban tudták kivárni Szent Antal napját, de a rózsákon már meglátszott, hogy melegük van, nem értik, mi ez a kapkodás, sietség, kisebb virágokat hoztak, mint máskor, és gyorsan elvirítottak…
De mi maradt így júliusra?
Az édeskömény szerencséje, hogy a levélzete olyan szellős, mintha csak az erek hálózatából állna, így aztán könnyen visszafogja a párolgást, mintha nem is zavarná a meleg, vígan hozza vidám virágernyőit, egyre jobban elágazik, és az első virágok helyén már a magok is növekednek. Igaz, az alsó levelekből több már elsárgult, leszáradt, hiszen így is meg lehet szabadulni a nélkülözhető párologtató felületektől. (Az már viszont sokkal feltűnőbb, ha a legszívesebben folyópartokon élő diófa is ezzel a módszerrel próbálkozik, lassan söpörni lehet alatta a száraz leveleket… de a magról kelt, nálunk régóta honos, szárazságtűrő mezei juharok, a cserszömörcék, a virágos kőrisek nem hullatják még a leveleket, és a kertek tervezésénél egyre fontosabb, hogy ilyen szempontok szerint válasszuk meg a díszfákat!)
Az édeskömény közeli rokona, az egynyári kapor, úgy tűnik, az érés gyorsításával próbálja megkerülni a nyári forróságot, már az egész növény elszáradt, és a magjait elszórta a száraz föld repedéseibe.
A mediterrán fűszercserjék, a rozmaring, a zsálya, a levendula, a cipruska levelein az ezüstös, viaszos takaró segít a párolgás csökkentésében, a víz megőrzésében, nekik nem sokat kell változtatniuk az életmódjukon, hiszen mediterrán vidékről származnak, ismerős számukra a forró, száraz nyár, az enyhe, csapadékos tél, egyre inkább otthon érzik magukat, ahogy változik az éghajlat.
Virágok szinte már csak a veteményesben ágaskodó dísznapraforgókon vannak, ahol elegendő vizet kapnak, és itt meg is állhatunk elgondolkodva egy kis időre. Úgy tűnik, a paradicsom, a cukkini, a paprika nem bánja a meleget, hatalmas leveleket hoznak, és a termés is ígéretes rajtuk, hiszen Amerika trópusi vidékeiről származnak. De mennyi tápanyagot, öntözővizet követelnek!
Különös, hogy a sokféle régi európai zöldség, a sárgarépa, az uborka, a zeller, a petrezselyem mennyire megsínyli ezt az időjárást! Őket már árnyékolni kellene, magasan kifeszített műanyag háló alá rejteni, ami még a jégveréstől is megóvná őket? Ez viszont újabb tömeg műanyag legyártását igényelné, és valamikor a bomlástermékekről is gondoskodni kell majd…
A kertünk és a környék mikroklímáját szárazságtűrő, lombhullató fák ültetésével javíthatjuk, a veteményesben elszórtan meghagyott dísznapraforgók „sétáló” árnyéka is segíthet a zöldségféléknek. A talajt takarhatjuk a virágok visszavágásából, a gyomlálásból keletkező zöld hulladékkal, így kevesebb öntözővízzel is beérik, de mindez kevésnek tűnik, ha végignézünk a szomjazó, forróságtól eltikkadt júliusi kerten.
Ha a felmelegedés okozta kihívásokra válaszokat keresünk, kézenfekvőnek tűnik, hogy fokozatosan le kell cserélni a kultúrnövényeket, hiszen tőlünk délre is van mezőgazdaság, meg kell tanulnunk az új fajok termesztését, hagyományos fajtáinkat pedig fel kell kínálnunk északi szomszédjainknak vagy a hegyvidékek lakóinak.
Emberi értelemmel nem találunk ugyan válaszokat ezekre a kérdésekre, de talán tanulhatunk a növényeinktől, ahogy öntudatlanul is fogyasztáscsökkentéssel, takarékossággal próbálkoznak a jövő nemzedék magvakba, gyökerekbe rejtett túlélésében bizakodva…
Szöveg és kép: Lechner Judit
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
