A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma egy jól ismert növényről tudhatunk meg különleges dolgokat.
„…ti zöld varázslók, virág-sámánok, virág-orvosok, gyönyörű gyógyítók,
eleven gyógyszerek, szívér-tágítók, légzőszerv-tisztítók,
ti tüdő-buzdítók, seb-forrasztók, fulladást-szüntetők, szemet-vidítók!”
(Juhász Ferenc: Virágok hatalma)
Milyen csodálatos kincseket rejteget a növények világa! Évezredek óta gyűlnek a tapasztalatok a növények gyógyhatásáról, termesztésükről, tartósításuk, felhasználásuk módjáról, de valódi természetükről, titokzatos lényükről még mindig nagyon keveset tudunk… Az év gyógynövényének idén a borsmentát választották a szavazók, ismerkedjünk meg vele alaposabban!
A borsmenta az egyik legismertebb gyógynövényünk. Mindenki, még az is, aki soha nem látta élőben, és még a teáját sem kóstolta, ismeri az illatát, az aromáját, hiszen fogkrémekben, cukorkákban, rágógumiban is gyakran találkozunk vele. De milyen is ez a növény közelről, hogy viselkedik a kertben, a cserépben, az erkélyládában? Különös kalandokra vállalkozik, aki óvatlanul hazaviszi a borsmenta ártatlan kinézetű, vidám kis palántáit.
A menták népes nemzetségét már évezredek óta ismerik, használják Európa-szerte, de a borsmenta különös módon keletkezett, csaknem háromszáz évvel ezelőtt.
A növényt még Linné (Carl von Linné, eredeti latinos nevén Carolus Linnaeus svéd természettudós, orvos és botanikus – a szerk.) írta le, ő adta a nevét is, ámbár számára sokáig fejtörést okozott, hogy a növényfajok a teremtés kezdete óta változatlan formában megvannak-e, vagy folyamatosan keletkeznek új fajok, a meglévők pedig a környezethez való alkalmazkodás során képesek-e változni, fejlődni. A borsmenta felbukkanása komoly bizonyíték lehetett számára az utóbbi elgondolás mellett.
Mivel egymástól genetikailag nagyon távoli fajok kereszteződéséből származik, rendkívül ritkán képes csíraképes magot érlelni, és a magoncok tulajdonságaikban meglehetősen különböznek a „valódi” borsmentától, többnyire nem annyira aromásak, illatosak, kevesebb bennük a hatóanyag. Ezért ezeket a töveket az árutermelő ültetvényekről gondosan eltávolítják, és a kertben sem célszerű megvárni a maghozást, úgyis a legjobb már a virágzás elején levágni a szárításra szánt mennyiséget.
Magvakra a szaporodásához nincs is igazán szüksége, hiszen a föld alatt lapuló, hófehér módosult hajtásaiból könnyen törnek elő gyökerek és szárak is, megállíthatatlanul terjed a kertben, kibújik a szomszédok közül, az ágyások deszkarésein, a sziklakert kövei alól. Örökké jön-megy, mondhatni gyüszmékel nyughatatlanul. Ha cserépbe, erkélyládába szorul, akkor bizony hamar elöregszik, sárgul, gombabetegségek támadják, mert feléli a talajt, az elsűrűsödött gyökérszövedék már nem fér meg a szűk helyen, ilyenkor legjobb kiszedni, és a fiatalabb hajtásokból párat visszaültetni friss földbe.
A legtöbb növényre úgy gondolunk, hogy ahol kicsírázott, gyökeret vert, ott éli le az életét, csak a magokat engedi szabadjára, de azok már teljesen egyedi, a szülőktől többé-kevésbé eltérő génkészlettel rendelkeznek. Mennyire más a borsmenta!
csodálatos illata, íze, sokféle gyógyhatása miatt méltán őriztük meg kertjeinkben évszázadokon át.
Lehetséges, hogy ez a féktelen terjeszkedés, a folytonos útkeresés a növény „jelleméből” fakad? A középkorban úgy vélték, a Teremtő minden növényre jelet tett, hogy az ember felismerje, milyen betegség gyógyítására való. Ennek a meggyőződésnek, a szignatúratannak a hívei ugyan megfogyatkoztak mára, de mégis érdemes rácsodálkozni ilyen szemmel is a növényvilágra… Amikor a borsmentát gyógynövényként használjuk epegörcsök, hányinger ellen, gyulladáscsökkentőnek, légzést könnyítőnek,
Nagy kincs egy ilyen csodálatos gyógynövény, és ne felejtsük el, minden évben újra meg kell adnunk a helyet a számára, hagyjuk új utakra indulni, eltakarítva előle a kevésbé értékes növényeket, vagy a földből kiemelve keresünk új termőhelyet a szaporulatnak, hogy megőrizhessük utódainknak a róla összegyűjtött ismeretekkel együtt.
A borsmenta nagyon vízigényes, de talán már ott rejtőzik valahol egy hatalmas ültetvény közepén néhány, a szárazsággal jobban megbirkózó magonca? Esetleg a közeli rétek, szabad mezők vad mentái is besegítenek a megporzásban? Lehet, hogy éppen egy száraz, forró nyár hívja fel rá a gazda figyelmét, ha talál egy dúsan viruló tövet az apró, elszürkült levelű, szomjúságtól szenvedő növények között?
Talán már van is néhány ilyen utód valahol, a Teremtő a jelet is rátette, hogy felismerjük a jövendő új gyógynövényét, de észrevesszük-e, ahogy háromszáz évvel ezelőtt az a botanikus, aki felismerte a borsmenta első példányában a kissé csípős illat mögé rejtőző zöld varázslót, derűs virágorvost?
Szöveg és kép: Lechner Judit
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
