A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Állandó szerzőnk az erdők szerepéről ír a légköri szén-dioxid szintjének szabályozásában, arról is szót ejtve, hogy bolygónk is egyre „lázasabb”.
„Hajnalban nyújtózik az erdő,
ezer ölelő karja megnő,
az égről a fényt leszakítja,
szerelmes szívére szorítja”
(József Attila: Áldalak búval, vigalommal)
A Keeling-görbe a légköri szén-dioxid koncentrációjának szezonális és éves változásait bemutató grafikon, melyet megalkotójáról, dr. Charles David Keelingről neveztek el.
A grafikonon azonban nem csupán egy vonalat látunk, hanem szépen kirajzolódik rajta egy fűrészfog-effektusnak nevezett, évente ismétlődő jelentős ingadozás is, amit az északi félteke lombhullató erdőségeinek életjelenségei okoznak. Miért is az északi félteke hatása mutatkozik? Azért, mert a szárazföldek több mint kétharmada az északi féltekén található, és a lombhullató erdők aránya még ennél is nagyobb. Ezt a hatást a déli félteke erdőségei az ottani nyári félévben nem tudják kiegyensúlyozni, ezért ilyen látványos ez a jelenség a bolygó egészének légkörét tekintve. Ezek az erdők ugyanis a tavaszi kilombosodás megindulásától kezdve, a nyári félévben tetemes mennyiségű szén-dioxidot vonnak ki a légkörből, ami a Keeling-görbén a koncentráció látványos visszaesésében jelenik meg. A hajtásnövekedés idején különösen erőteljes a csökkenés, hiszen a széndioxidból nyerik a növények az alapanyagot a szerves anyagok asszimilációjához. Ehhez a jelenséghez májusban, júniusban még a hosszabbodó nappalok hatása is hozzáadódik.
Az ősz beköszöntével, a lombhullás után viszont növekedni kezd a szén-dioxid-koncentráció, ami az asszimiláció megszűnését és a lehullott levéltömeg lebomlási folyamatait jelzi.
A növények azonban nem élik fel az összes szerves anyagot, amit létrehoznak, hiszen az állatok és az ember számára is táplálékot biztosítanak, a légkörből kivont szén egy részét fatestükben raktározzák, és ha elpusztulnak, a lassú lebontás során, amit apró élő szervezetek végeznek folyamatosan az avar takarójának védelme alatt, humusszá bomlanak, a talajt éltetik, gazdagítják.
Az erdőknek tehát a talajképződésben, a csapadékvíz megőrzésében, az erózió megfékezésében, a táj egész vízgazdálkodásában betöltött szerepükön túl az éghajlat stabilizálásában is komoly szerepük van a Keeling-görbe tanúsága szerint.
Az ábra azonban másra is rámutat: minden ősz végén kicsivel több szén-dioxid marad a légkörben, mint amennyi előtte volt. Charles Keeling úgy vélte, hogy ez a folytonos emelkedés egyértelműen a fosszilis tüzelőanyagok elégetésének a következménye, tehát jelentős részben emberi tevékenységnek köszönhető a légkörbe kerülő üvegházhatású gázok okozta globális felmelegedés. Különös, hogy a fák erre a szén-dioxid-többletre erőteljesebb növekedéssel reagálnak. Talán így próbálkoznak a bioszféra kívánatos egyensúlyának helyreállításával?
A Keeling-görbe tanulmányozása után új szemlélettel tekinthetünk a nálunk is lassan meginduló színes, látványos lombhullásra. Minden egyes levél anyagában szénvegyületek sokasága őrzi azt a szén-dioxidot, amit ezen a nyáron a fák kivontak a légkörből. A levelek lassú lebomlásának folyamatát a fák, bokrok alatt háborítatlanul meghagyott avarban nyüzsgő apró lények végzik el, az útra, a pázsitra hullott leveleket komposztálhatjuk. De talán még fontosabb, hogy a már meglévő fákat, ligeteket, erdőségeket megőrizzük, természetes megújulásukat elősegítsük, termőterületeiket növeljük, és ahol csak lehet, új fák ültetésén gondolkodjunk! Ámulattal járjunk a kopaszodó fák alatt, hiszen olyan lények ők, akik a teremtésben különleges küldetést kaptak: önmaguk szükségletein túl képesek más élőlények számára táplálékot, életteret, élhető légkört biztosítani…
De nem késtünk el már ezekkel az apró jobbító szándékokkal? Mi lesz ennek a „lázas” növekedésnek a következménye? Az emberi szervezet számára is van olyan mértéke a testhőmérséklet emelkedésének, ahol már visszafordíthatatlanul károsodnak a fehérjék, az élő szervezet építőelemei.
Úgy tűnik, az emberi erőfeszítések, az önmérséklet, a fogyasztáscsökkentés apró lépései már nem elegendők, és a fák gyógyító ereje is kevés a láz csillapítására, hiszen egyre fogyatkoznak a bolygó erdőségei.
De mégis, ha az éghajlatváltozást az emberi tevékenység okozza, akkor a gyógyításra is képesnek kell lennünk! Ferenc pápa is erre biztat: „Isten, aki nagylelkű elköteleződésre hív minket, és arra, hogy mindent neki adjunk, eltölt minket a szükséges erővel és világossággal, hogy előrehaladhassunk. E világ szívében továbbra is jelen van az élet Ura, aki nagyon szeret minket. Ő nem hagy el bennünket, nem hagy magunkra, mert végérvényesen eggyé vált földünkkel, és szeretete mindig segít, hogy új utakat találjunk. Áldott legyen!” (Ferenc pápa: Laudato si’ 245)
Szöveg és fotó: Lechner Judit
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
