A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Az ősi indián kultúrákban egymást támogató nővérekként tekintenek a kukoricára, a babra és a sütőtökre, és egymás mellé vetik el őket. Ma erről a három nővérről olvashatunk szerzőnk, Jaczenkó Edit jóvoltából.
A világirodalom híres drámájának, A három nővér című Csehov-műnek a megjelenése előtt már évszázadokkal, talán évezredekkel meséltek és hagyományoztak generációról generációra egy azonos című történetet három nővérről az amerikai kontinens indián lakói körében.
A történet számos formában terjedt el. Egyes változatok hosszú, kemény télről mesélnek, amikor sokan éhen haltak. Ebben az ínséges időben, egy éjjel három titokzatos nő jelent meg a házaknál: a legidősebb magas, sudár termetű volt, hosszú, aranyló hajjal, és sárga ruhát viselt; a középső, zöldbe öltözött hölgy gyenge lábakon állt, ezért a nővérére támaszkodott; a legkisebb, meglehetősen kövérkés nő narancssárgában tündökölt. Az emberek a tűz köré ültették az átfagyott látogatókat, és nagylelkűen megosztották velük szűkös készleteiket. A három nővér ekkor felfedte kilétét, és hálából a vendégszeretetért egy maréknyi magként ajándékozták magukat az embereknek, biztosítva, hogy többé ne kelljen éhezniük. Nem mások voltak ők, mint
Az ősi indián kultúrákban egymást támogató nővérekként tekintenek ezekre a növényekre, és egymás mellé vetik el őket. Az ezután kibontakozó együttműködésen keresztül bepillantást nyerhetünk a Teremtő bölcsességébe.
Ahogy telnek a napok, elsőként a kukorica tör elő a földből, ő az elsőszülött. Őt a bab követi, és mire ott tart a növekedésben, hogy piruettekkel körtáncot járva keresi a függőleges támaszt, amire felkapaszkodhat, hogy elinduljon az ég felé, addigra a kukorica szára jó esetben már térdig ér, és elég erős ahhoz, hogy a babnak támaszt nyújtson. Közben a tökmagba írt terv is kibontakozóban van.
Utolsóként bújik ki a föld alól, majd – a kukorica és a bab árnyékának védelmében – nagy leveleket növesztve befutja és betakarja a talaj felszínét, jótékonyan védve a kiszáradástól éppúgy, mint a gyomok uralmától. A szárán és levelein meredező tüskeszerű szőrök még a kártevők támadó kedvét is lelohasztják.
Hogy megtudjuk, milyen különös képességgel járul hozzá a bab ehhez az együttéléshez, ahhoz a föld felszíne alá kell tekintenünk. Bár a levegő 78 százalékát nitrogén alkotja, a legtöbb növény ehhez az egyébként létfontosságú építőelemhez saját erejéből nem tud hozzáférni. A bab azonban – egy újabb együttműködésnek, a gyökerén lévő baktériumoknak köszönhetően – képes megkötni a légköri nitrogént, és társai számára is felhasználható anyaggá alakítani. Így a három nővér, a három növény együttműködése – az egyik legősibb növénytársulás – mindegyikük javát szolgálja. Kölcsönös függésük és egyedi ajándékaik biztosítják, hogy kapcsolatuk virágozzon.
„Érett csöveikkel és duzzadó terméseikkel azt tanítják nekünk, hogy egy kapcsolatban minden ajándék csak sokasodik.” (Részlet Robin Wall Kimmerer Szentperjefonat – Őshonos bölcsesség, tudományos ismeretek és a növények tanítása című könyvéből.)
A három zöldségféle emellett nemcsak a földeken, de a tányérunkon is csodás társai egymásnak: a kukorica szénhidráttá alakítja a Nap energiáját, sok energiát akkumulál keményítőbe zárva; a babot magas fehérjetartalma, a sütőtököt, tököt pedig jelentős vitamintartalma teszi értékes eledellé, így táplálkozástanilag is jól kiegészítik egymást.
Sajnos mi, modern emberek figyelmen kívül hagytuk és szétszakítottuk a gyümölcsöző együttműködésnek e – és számos más – formáját is a természetben. Ezzel rengeteg feladatot teremtettünk magunknak, miközben kárt kárra halmozunk.
Idézzünk magunk elé egy nagyüzemi kukoricatáblát. A végeláthatatlan kukoricasorok között babnak és töknek nyoma sincs. A kukoricának azonban itt is szüksége van nitrogénre és gyomok elleni védelemre. Minderről így már nekünk, embereknek kell gondoskodnunk. A bab partnerségét műtrágyával pótoljuk, míg az őrző-védő tököt gyomirtóval helyettesítjük. A műtrágyát és a gyomirtót nehéz traktorral szórjuk ki a földre, amely összetömöríti a talajt, roncsolja annak porózus szerkezetét, így a benne eredetileg nyüzsgő talajéletet is irtja. Közben egyre több méreggel itatjuk át az életünket tápláló, ám egyre erőtlenebb anyaföldet. Ehhez sok energiát kell befektetnünk, sok anyagot kell felhasználnunk, és sok emberi munkát kell igénybe vennünk. Mindezt azért, mert hosszú ideig megfeledkeztünk arról, hogy egyetlen faj sem élhet meg önmagában – „A teremtmények kölcsönös függése Isten szándéka szerint való.” (Laudato si’ 86.)
Megannyi tévedés és károkozás után sokszor még mindig azt gondoljuk, hogy mi jobban tudjuk, mint a Teremtő.
Ahogy tanítja ezt számos, de még kisebbségben alkalmazott alternatív termelési mód és irányzat (permakultúra, agroökológia, organikus gazdálkodás, erdőkertek…) – azzal, hogy utánozzák a természetes ökoszisztémák működését.
Ha szeretnénk, hogy visszatérjen kizsigerelt talajaink vitalitása, növekedjen táplálékaink beltartalmi értéke, és eltűnjön a bennük lévő méreg, akkor ideje megszabadulnunk a természet uralásának vágyától, attól, hogy a saját képünkre, saját elképzelésünk szerint formáljuk át az életet. Ideje együttműködésre törekednünk Istennel, a természetbe írt törvényeivel, az élővilág egészével.
„Nem az ember szőtte az élet hálóját, ő csak egy fonál benne. Amit ezzel a hálóval tesz, magával teszi.” (Seattle indián törzsfőnök)
Mi is a földi közösség részei vagyunk. Egy közösség pedig – ahogy a három nővér példája megtanítja nekünk – akkor virágzik, ha minden tagja virágzik. A mi valódi jóllétünk alapja sem más, mint földi élőlénytársaink jólléte.
Szerző: Jaczenkó Edit
Fotó: moly.hu; Pixabay; Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
