Teregetés közben megcsúszott, abortusszal vádolták és börtönbe zárták

Teregetés közben megcsúszott, abortusszal vádolták és börtönbe zárták

Feltételesen szabadlábra helyezett a salvadori bíróság helyi idő szerint hétfőn egy asszonyt, akit abortusz gyanújával korábban 30 év börtönre ítéltek.

A 28 éves Sara Rogel ügyvédje, az abortusz részleges legalizálásáért küzdő ACDATEE civil szervezet munkatársaként dolgozó Karla Vaquerano azt mondta,

a nőt – aki büntetéséből közel kilenc évet már letöltött – ártatlanul tartották börtönben.

Hírdetés

A főügyészség pénteken jelentette be, hogy nem fellebbezi meg a bíróság döntését – írja az MTI.

Rogel 2012-ben, nyolc hónapos terhesen teregetés közben megcsúszott, és elvesztette az eszméletét. Bár a családja azonnal kórházba vitte, a magzata meghalt, őt magát pedig abortusz gyanújával a hatóságok azonnal őrizetbe vették.

Az ACDATEE jogi fellépése nyomán a nő büntetését korábban 10 évre csökkentették, 2022 októberében járt volna le.

Salvadorban van érvényben a világ egyik legszigorúbb abortusztörvénye: a közép-amerikai országban a művi abortuszt semmilyen körülmények közt nem engedik, a magzatelhajtásért – és ide sorolják a spontán vetélést is – akár 50 év börtönbüntetést is kiszabhatnak.kel. 


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »