Március 20-án a debreceni Bakelit Music Caféban a „Szólj be a papnak” vitaesten Eiben Tamás nyíracsádi római katolikus pap, Asztalos Richárd debreceni evangélikus lelkész, valamint a Tiszántúli Református Egyházkerület presbiteri főjegyzője, Fazakas Gergely (a Debreceni Egyetem docense) és Áfra János költő, az Alföld folyóirat szerkesztője a magyar Pantheon profán szentjeiről beszélgetett.
Az alábbiakban Lelkes Barbara beszámolóját szerkesztve olvashatják.
(…)
Berecz Péter moderátor provokatív kérdéssel nyitott: Ki a magyarok Istene? A teológusok tiltakoztak, hogy lenne külön Istene a magyaroknak. De Asztalos Richárd megjegyezte, hogy érthető módon mindenki a maga képére és hasonlatosságára „teremti meg” az Istent, ahogy a különböző Jézus-ábrázolásokban is láthatjuk. Fazakas Gergely ezzel egyetértve nem teológiai értelmezésként fogta fel a kérdést, hanem egy erős, figyelemfelkeltő felhívásként: szembenállást ebben a tekintetben is a „Habsburgok istenével”. Áfra János pedig még tágabb kontextusban értelmezte a kérdést, amikor felvetette, hogy egyáltalán ki a magyar, illetve hogy nem sokat tudunk a keresztyénség előtti magyar vallás(osság)ról. Szerinte létezik a nemzeti alapon szerveződő istenkép, és felhívta a figyelmet arra, hogy nem rajzolódik ki egy egységes kép Petőfi verseiben.
Moderátorunk második kérdése arra vonatkozott, hogy a kor sajátossága volt egy új(fajta) megváltás, egy új Megváltó keresése. Vajon mennyiben erősítette fel Petőfi ezt a hangot? Áfra János szerint nem minden nemzetnél van jelen, hogy egy költő a társadalmi ügyekben is következetesen, hitelesen foglaljon állást. Petőfi egy olyan költőzseni volt, aki nem félt beleállni a konfliktusokba. Egy olyan költő képe rajzolódik ki előttünk, aki többet tud, mint mások. De mi már a kultuszon keresztül látjuk őt, ami miatt egyes dolgok láthatatlanok maradnak a költő valódi énjéből. A kultuszkutatás ennek próbál mögé menni. (…) Petőfi szlovák származású volt, akinek nem a vérség volt a fontos, hanem tudatosan választotta ezt a hagyományközösséget. Tamás atya a személyes történetével válaszolt: kamaszként Petőfi nyomán ő is Messiás akart lenni, és kitalálni, hogy hogyan találhat utat Istenhez, de aztán idősebben már nem olyan Messiásra van szüksége, akit korának „celebje” tudott anno mutatni. Áfra János úgy vélekedett: Petőfi nem is celeb, hanem sztár volt, hiszen komoly teljesítmény áll a hihetetlen népszerűsége mögött. Az tény, hogy influenszernek tekinthetjük, aki „selfmade man”-ként tudatosan választott nevet, öltözetet, szerződött le elsőként egy lappal, ezzel nagyszámú megjelenést biztosítva magának. Brandet épített, bár önmagában a népszerűség nem jelenti, hogy az utókor szakmai elismerése is vele jár. Asztalos Richárd a közönség soraiból érkező kérdésre válaszolva elmondta: természetesen az Egyház egy örök tartalmat mutat fel, de a költők sorai is lehetnek bizonyságtételek, Istenre mutatások, erre példaként Petőfi (az evangélikusoknak a „mi Sándorunk”) Az apostol című költeményét hozta fel. Eiben Tamás azt hangsúlyozta, hogy sok minden van, ami építő lehet a számunkra, ami a személyes Istenhez közelebb vihet.
Kérdésként az is elhangzott, vajon napjainkban Petőfi egy vallásellenes forradalomért agitálna-e? Asztalos Richárd válaszában úgy fogalmazott: „Remélem, nem!” Ezzel együtt kiemelte: bár Petőfi küzdött az Egyházzal és az egyházi iskolákkal, mindig tiszteletet mutatott irántuk, ahogyan eszköz- és szókészlete is láthatóan keresztény talajon nyugodott.
(…)
Az este során felvillant Ady Endre alakja is, aminek kapcsán felmerült a kérdés, hogy mennyire feladata egy költőnek helyreállítani azt, „ami eltörött”. Áfra János igazi költői választ adott, hangsúlyozva, hogy a posztmodern után már nem beszélhetünk egységes, nagy narratívákról. A nyelv változása miatt sem lehetséges ez, az olvasóban ugyanakkor megszülethet a helyreállítás élménye és egészként élheti meg az olvasottakat. (…) Fazakas Gergely szerint Adynak is fontos a vátesz-kép, az emberek pedig várják, hogy „valaki mondja meg a tutit”. Ő azonban – Petőfivel szemben (aki önkritikusan tekintett magára) – láthatóan Messiásként tekint magára.
Szóba került Kölcsey Ferenc Himnusza is. Kérdésként merült fel, hogy vajon nem determinál-e minket a balsors sújtotta ország képe és nem lenne-e jobb egy másikat választani? Eiben Tamás elismerte a felvetés jogosságát, de kérdéssel felelt: találhatnánk-e egy mindenkinek megfelelő változatot? (…) Fazakas Gergely felhívta a figyelmet, hogy akadnak alternatívák, de valahogy ez maradt fenn a rostán, ráadásul több közép-európai himnusznak hasonló a hangulata. Determinál, de egy jobb világ felé fordul és valójában leírja a jellemünket.
A beszámolót teljes terjedelemben IDE kattintva olvashatják.
Forrás: Szólj be a papnak! blog
Fotó: Pataki Botond
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
