Tényleg rasszisták a magyar gyerekek, Vicsek?

Tényleg rasszisták a magyar gyerekek, Vicsek?

Nem túl kedves Vicsek Ferenc! 

Azért írok magának, mert látom, jelzőt aggatott két nagyobbik fiamra (és velük együtt 35 ezer magyar gyermekre), akik tegnap történetesen ott voltak a Magyarország–Anglia focimeccsen, és kifütyülték a George Floyd Hagyományőrző Szakkör térdeplős színjátékát. Feri bácsi azt írta: „Az MLSZ túljárt a FIFA [valójában UEFA, de sebaj – P. T.] eszén, rasszista fiatalkorúakkal töltötte meg a Puskás Arénát, ha már a rasszista felnőtteket kitiltották.” 

Érdekes. Szóval rasszisták lennének a fiaim is, ugye? Mert ők – ahogyan mindenki más – kifütyülték a térdeléssel bohóckodó angolokat? Hogy maga milyen vicces pofa! Cserébe elmesélek valamit. Hónapok óta nem volt téma itthon ez a térdeplős műbalhé, így a tegnapi meccs előtt sem. A tavalyi foci Európa-bajnokság idején beszélgettünk róla, de azóta nem. Eszünkbe sem jutott. Tudniillik a hülyeséget nem szeretjük beengedni a lakásunkba, semmi keresnivalója nálunk. Meg aztán ragályos lehet, még megfertőzne minket is, mint magát. Meccs után viszont, bár a választ sejtettem, azért rákérdeztem:

– Fiúk, ti is fütyültetek?

– Nem – felelte Domonkos. – Mivel nem tudok fütyülni, ezért csak pfujolni bírtam.

– És miért pfujoltál? – kérdeztem mosolyogva, bár a választ ezúttal is gyanítottam.

– Hát mert politikát nem szabad bevinni a focipályára. És mert drogos bűnözőket nem szabad éltetni.

Tízpontos válasz. Látja, Feri bácsi? Egy tízéves gyermek is világosabban látja, miről szól ez az egész, mint maga. Sportpályán nincs helye politikának – főleg nem fehérellenes rasszizmusnak. A térdeplés ugyanis az, semmi más. Ócska, hazug, rasszista identitáspolitika. 

Hírdetés

 

A Föld egy távoli pontján egy George Floyd nevű visszaeső, erőszakos, drogos bűnöző meghalt rendőri intézkedés közben, a boncolás pedig kimutatta, hogy szervezetében a halálosnál nagyobb mennyiségű kábítószer volt. Előzőleg várandós nőt rabolt ki a hasához fegyvert szorítva ez a balliberális ikon. Elhalálozásából a maga baloldali eszmetársai rasszizmushisztériát gerjesztettek az Egyesült Államokban, a fehérek állítólagos kollektív bűneiről szónokoltak, rabszolgatartásról, gyarmatosításról, majd a fehérekre uszították a színesbőrűeket. Lincseléseket, pogromokat szerveztek, amelyekben sok fehérbőrű embert meggyilkoltak. Utána meg államalapítók szobrait dobáltak a tengerbe, s helyükre George Floydét meg hasonló „nagyságokét” állították. Ezt a fehérellenes őrületet maguk, európai balliberálisok szolgamód átvették, hiszen minden elmebajt átvesznek, amit a Nyugat terjeszt. És elkezdtek lerasszistázni mindenkit, aki nem térdel le George Floyd „áldott” emléke előtt. A Niedermüller kezdte tavaly a foci Eb-n, most meg jött maga, és gyerekeket pocskondiázott. Gyerekeket, akiknek százszor több eszük, becsületük, erkölcsi érzékük és igazságérzetük van, mint magának.

Jól figyeljen, Feri bácsi, mert utoljára mondom el. Sportpályán nincs helye semmilyen politikának. Akkor sem, ha a maga haverjai azt állítják, hogy az nem politika. De, az. Sumák balliberális identitáspolitika. Rasszizmusellenességnek álcázott nyíltszíni rasszizmus. Ha meg pofátlanul mégis behurcolják a pályára, akkor viseljék el, ha valakinek az nem tetszik. Ha maguknak szabad, nekünk is, ilyen egyszerű. Ha térdelni lehet, fütyülni is. Világos?

És még valami. Értem én, hogy súlyos agyvérzést okozott magának és valószínűleg Farkasházy Teddynek is a tegnapi történelmi magyar győzelem, de higgye el, öngól gyerekeket dühből lerasszistázni. Ezek a gyerekek a magyar jövő. Csodálatos látni, mennyire helyén van az eszük és a szívük, ugye, Feri bácsi? Kérem, próbálja túltenni magát az epeömlésén. Vigasztalásul emlékeztetem, hogy április 3-án kétharmados győzelmet aratott a Fidesz. Ugye, így már jobb? További kellemes őrjöngést kívánok!

Pilhál Tamás – www.magyarnemzet.hu

 

 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »