Tényleg annyira veszélyes a dél-afrikai vírusmutáns?

Tényleg annyira veszélyes a dél-afrikai vírusmutáns?

A vírustörzset tavaly decemberben fedezték föl a Dél-Afrikai Köztársaságban, idén február elején pedig már az új dél-afrikai esetek 80-90 százalékáért volt felelős.

Pontos neve 501Y.V2-variáns, amely az új koronavírus B.1.351 ágából származik, és hozzávetőlegesen 53 százalékkal terjed gyorsabban, mint a globálisan elterjedt változat. Ezért a tulajdonságáért a benne megtalálható N501Y kódjelű mutáció a felelős.

Emellett más mutációk is megjelentek benne, melyek közül az E484K és a K417N jelű adhat okot aggodalomra: ezeknek köszönhetően képes megkerülni az antitestek nyújtotta védettséget. Az, hogy egy vírus mutálódik és ezáltal változik, önmagában nem meglepő dolog, ebben a variánsban azonban szokatlan nagy számban jelentkeztek mutációk, főként a tüskeproteinen – írja az Infostart.hu.

Hírdetés

A dél-afrikai törzs a Föld több mint negyven országában jelen volt már egy hónappal ezelőtt is. A kutatók jelenleg úgy tartják, nem okoz súlyosabb megbetegedést, és nem is rontja a felépülés esélyeit a korábbi változatokhoz képest.

A betegség terápiájában nem hoz alapvető változást a variáns, kivéve az Eli Lilly antitestkoktéljának használatában: az kevésbé működik eredményesen azoknál, akiket ez a variáns fertőzött meg. A Regeneron antitestkoktéljára már nem áll ez az állítás, az ugyanolyan hatásos marad ezzel a törzzsel szemben is.

A vakcinákat gyártó cégek tesztelik oltásaikat a variánssal szemben, a következő eredményekkel:

A Novavax kísérletének egy aggasztó felismerése is volt: a placebót kapó önkéntesek közül azokat, akik korábban már átestek koronavírus-fertőzésen, az akkor megszerzett immunitás nem tudta megvédeni attól, hogy a dél-afrikai variáns is megbetegítse őket. Amennyiben bebizonyosodik, hogy ez így van, a nyájimmunitás elérése még nehezebbé válhat.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »