Tenisz az iskolákban – 320 tanuló kapcsolódott be az ipolysági TK Saag Teniszklub projektjébe

Tenisz az iskolákban – 320 tanuló kapcsolódott be az ipolysági TK Saag Teniszklub projektjébe

Az ipolysági TK Saag Teniszklub közleménye szerint hat iskola tizennyolc osztályának mintegy háromszázhúsz tanulója vett részt a sági körzetből teniszoktatásban az elmúlt tanévben.

Mint megfogalmazták, a Szlovák Teniszszövetség Tenisz az iskolákba elnevezésű projektje keretében a foglalkozások az egyes tanintézményekben, így a Pongrácz Lajos Alapiskolában, a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolában, a Ladislav Ballek Alapiskolában, a Janko Kráľ Alapiskolában, továbbá a palásti Palásthy Pál Egyházi Alapiskolában és az ipolyviski alapiskolában az ipolysági székhelyű TK SAAG Teniszklub jóvoltából valósultak meg:

A projekt zárására június 27-én került sor az ipolysági teniszklub pályáin. A projektben résztvevő diákok itt vehették át az okleveleket, valamint az érmeket. A Tenisz az iskolákba projekt célja vonzóvá tenni a tornaórákat az alsó tagozatokon, motiválni a gyerekeket a rendszeres sportolásra, s nem utolsósorban lehetővé tenni számukra, hogy megismerkedjenek a tenisz alapjaival.”

Hírdetés

Amint azt az egyesület elnöke, Szőllősy Péter megfogalmazta, a testnevelés órák keretei között az ipolysági teniszklub szakavatott edzői tartották a foglalkozásokat. Minden osztályban hat órát tartottak, s igyekeztek ismertetni a sportág alapjait. A Szlovák Teniszszövetség jóvoltából minden tanintézmény alapcsomagot kapott. A teniszcsomag tartalmazott 20 teniszütőt, 40 gyerek teniszlabdát, 1 felnőtt teniszütőt, 6 méteres mini teniszhálót, gyakorlatsort, valamint módszertani anyagokat.

Rudolf Horváth, a Szlovák Teniszszövetség képviselője elmondta: a tenisz népszerűsítését is célzó programot a 2008/2009-es iskolaévben indították el; az elmúlt másfél évtizedben összesen több mint 650 általános iskola kapcsolódott be. A program kidolgozásában együttműködtek az oktatási minisztériummal, valamint az Állami Pedagógiai Intézettel és a Módszertani és Pedagógiai Központtal.

A következő iskolaévben ismét csatlakozunk a teniszszövetség által meghirdetett programhoz. Vélhetően bővítjük a projektbe bekapcsolódó iskolák számát a környező településekről, mert valljuk, hogy minden gyereknek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy megmutassa, mi rejlik benne”

– áll a közleményben.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »