Tengeri katonai folyosót talált és robbantott be Izrael

Tengeri katonai folyosót talált és robbantott be Izrael

Levegőből mért csapással egy hete semmisítették meg a „stratégiai földalatti járatot”, amelyet a Hamász „Izrael-ellenes terrorista tevékenységeihez használt” – mondta a szóvivő.

Az alagút mindössze három kilométerre délre futott a Gázai övezetet Izraeltől elválasztó határvonaltól, és kijárata a Földközi-tenger felszíne alatt volt több tucat méterre a parttól.

Cornicus szerint a járat kiindulópontja a Hamász egyik katonai létesítményében volt és palesztin szervezet tengeri kommandója használta. „Anélkül, hogy a fejük kilátszódna a vízből, lehetővé tette búvároknak a Gázai övezet elhagyását” – hívta fel a figyelmet a szóvivő. Hozzáfűzte: a Hamász erőfeszítéseket folytat annak érdekében, hogy a palesztin övezet izraeli blokádját áttörje a Földközi-tengeren.

Hírdetés

Az izraeli 10-es csatorna katonai tudósítója úgy tudja, hogy az alagút bejárata egy lakóházban volt, ahová a kommandó tagjai civil ruhában jártak ki és be anélkül, hogy figyelmet keltettek volna.

Az izraeli hadsereg egyik névtelenséget kérő rangidős tisztségviselője elmondta: a Hamásznak több tucatnyi búvára, valamint feltételezéseik szerint további víz alatti járatai is vannak.

A Jediót Ahronót című újság honlapja, az ynet május végén jelentette, hogy Izrael a Hamász tengeri kommandójától védő akadály építésébe kezdett a Gázai övezet és a zsidó állam tengerpartjának határán.

A világon egyedülálló, katonai támadástól védő tengeri gát építését a tervek szerint már az év végéig befejezik Izrael legdélebbi tengerparti strandjától, a Zikim strandtól délre, a gázai tengerparti sávtól északra eső tengerszakaszon.

A gát a víz alatt és fölött is elzárja az átjutást, és kiegészítéseként szögesdrót kerítéseket építenek mellé a tengerfenéktől a vízszint fölötti magasságokig.

A Gázai övezet szárazföldi mezsgyéjén is gőzerővel folynak az izraeli építkezések. Ott szenzorokkal felszerelt, mélyen a föld alatt húzódó betonkerítést alakítanak ki, amely megakadályozza a Hamász támadóalagútjainak behatolását Izrael területére.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »