Templombúcsút ünnepeltek Hajdúdorogon

Templombúcsút ünnepeltek Hajdúdorogon

A hajdúdorogi első székesegyház búcsúja, az Istenszülő templomba vezetésének ünnepe idén is az év egyik legszebb napja volt a helyiek számára. A november 20-án ünnepelt Szent Liturgián Kocsis Fülöp érsek-metropolita minden szülő szívébe odahelyezte a kérést: vezessük be gyermekeinket a templomba.

Nem lehet véletlen – kezdte szentbeszédét a főpásztor –, hogy a hajdúdorogiak ősei úgy határoztak, hogy a templom címünnepe az Istenszülő templomba vezetése legyen. Nagyon jól tudták az igazságot, talán a jövő nemzedékeinek üzentek vele: a legfontosabb feladat gyermekeink bevezetése a templomba, mert

A történet szerint Mária hároméves volt, amikor szülei, Anna és Joákim, elvitték a templomba, ahol ő ott is maradt, olyan jól érezte magát. A történetet megismerve felmerülhet bennünk a kérdés szülőként: Be tudjuk-e a saját gyerekeinket vezetni úgy a templomba, hogy otthon érezzék benne magukat? Egy szülő mindent, amit tud, megad gyermekének, de ha a kicsi nem érzi magát otthon a templomban, akkor valójában a szülők semmit nem adtak a kezébe, mert nem tanítják meg, hogyan éljen – mondta Kocsis Fülöp. – Nemcsak megvenni kell azt a rengeteg tárgyat, segíteni megszerezni a szükséges tudást, hanem azt is meg kell tanítani a gyermeknek, hogyan éljen azokkal a tárgyakkal és a tudással, amikkel elhalmozzák. Baj lehet belőle, ha nem tanulja meg, hol van az élet forrása, ha nem tud az élettel bánni, mert nem ismeri az életet, amely maga Jézus Krisztus.

Az érsek-metropolita ezután megköszönte a két görögkatolikus fenntartású iskola – a Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium; valamint Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – pedagógusainak, hogy a hitet is átadják a gyermekeknek. „Azért dolgozunk, hogy akik a kezünk között nőnek fel, belenőjenek a templom, az Egyház szeretetébe. De persze attól, hogy jó iskolába jár a gyermek, még nem biztos, hogy szeretni fogja a templomot, mert az igazi magot a szülők és nagyszülők ültetik el a gyermekben, családon belül is meg kell tapasztalni a hitet, ennek hiányában az iskola nem sokat tud tenni.”

A szülőknek sok aggódással van tele az életük. Sokszor csak akkor fordulnak Istenhez, amikor már semmi nem segít, és kilátástalannak tűnik az életük.

Jó lenne, ha hozzászoknánk, hogy rögtön Istenhez fordulunk és egyből vele éljük meg a nehézségeinket – folytatta a főpásztor. – Jairusnak és az asszonynak is, aki megérintette Jézus ruhájának szegélyét. Jézus volt az utolsó mentsvára, a „hátha”, a reménykedés vezette őket a Megváltóhoz. Az asszony érintéséhez hasonló gesztus, amikor elmegyünk Máriapócsra értetkőzni, odamegyünk az ikonhoz, és megérintjük. De ezt nem véletlenül nem érintésnek, hanem értetkőzésnek hívjuk, mert ezzel kifejezzük, hogy nemcsak mi érintjük meg Máriát, hanem ő is megérint minket. Mindig nyitottnak kell lenni, hogy Isten megérinthesse a lelkünket.

Hírdetés

Jairus lányának feltámasztása kapcsán az érsek-metropolita felidézte, mit mond Jézus, amikor azt mondják neki kétségbeesve, hogy későn ért oda, Jairus lánya már meghalt: „Ne félj, csak higgy!” (vö. Mk 5,36).

Akarjuk, hogy Isten megérintsen minket, ne akarjunk mást, csak Jézushoz érni – biztatott Kocsis Fülöp. – Valójában akkor tudom a gyermekemet Jézushoz vezetni, ha rájövök, hogy mindaz, amit a világ kínál, a halálba visz. Jézus egyedül az élet, az út, nekem hozzá kell mennem, és majd rájövök arra, hogy nincs más út, nincs más igazság, csak Jézus Krisztus. A gyermek helye ott van, ahol a szülő; ott az otthon, ahol a szülő is ott van. Őseink talán jobban tudták ezt, komolyabban vették, ezért is szentelték ezt a templomot az Istenszülő templomba vezetésének tiszteletére.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Szöveg: Hekler Melinda

Fotó: Farkas Friderika

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »