Templombúcsú Nagymadon

Templombúcsú Nagymadon

A templom búcsú az idegenbe szakadt rokonok hazalátogatásának és találkozásának rendszeresen ismétlődő alkalma. Lakodalomban, temetésen is találkoznak ezek a rokonok, de mindkét családi esemény ritkán fordul elő. Templombúcsú viszont minden évben van. Ráadásul a búcsú az egész falut érinti.

Nepomuki Szent Jánosra emlékeztünk vasárnap, május 17-én, a nagymadi római katolikus templomban, templomunk búcsújának ünnepén.

Nepomuki Szent Jánost a gyónási titok mártírjaként tartják számon, 1340-ben született Csehországban-ban, Pomuk vagy Nepomuk nevű városkában. Pap lett, majd a prágai udvarban kanonok, IV. Vencel király feleségének gyóntatója. A legenda szerint egy ízben a király rá akarta venni felesége gyónásának elárulására, mivel azonban semmi módon nem ért célt, a Moldvába ölette (1383). A prágai Szent-Vid-templomban temették el.

Gyakran látható szobra, amely egy ujját ajkára tévő vagy kezében keresztet tartó papot ábrázol. Nepomuki Szent János nemcsak saját magát inti csendre, hanem minket is.
Emellett ő Csehország patrónusa, és hagyományosan hozzá imádkoznak az árvizek elleni védelemért, valamint a jó hírnév megőrzéséért.

Főtisztelendő esperes úr Mgr. Szalay Gyula ünnepi szent beszédében kitért a papi hivatás fontosságára. Sokszor a hívek büszkébekk papuk magas végzetségére, mintsem szent életére, alázatosságára, hogy mennyire tud lehajolni az egyszerű emberhez, az elesettekhez.

Hírdetés

Szolgáljon például Szent Erszébet, Don Bosco vagy Szent Ferenc élete. Hátra hagyták mindenüket, hogy teljes szívükkel Istent szolgálják .

Mindnyájunknak törekedni kell az alázatosságra, türelemre, szelídségre. Nem a világ romlott el hanem mi, emberek hagytuk el az Istent. Hányszor nem látjuk ,amit látnunk kell, mert nem a szívünkkel látunk.

Ezen a jeles napon megtisztelt minket jelenlétével Berecz Oszkár, Albár polgármestere, Mgr. László Gábor, Nagymad polgármestere, a Szent György Lovagrend.

A nap fényét emelte a Szent György kórus gyönyörű éneke.

Istenünk, ki Nepomuki Szent Jánost a gyónási titok megtartásáért a vértanúság koronájával ékesítetted, kérünk, közbenjárására, add meg, hogy példája szerint élvezhessük azok boldogságát, akik szavukkal nem vétettek.

Tóth Kovács Klára/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »