A nap hashtagjei nagy eséllyel a #Göncz Árpád temetése és a #rózsa voltak. Hogy miért? Mert sokan érezhették kötelességüknek, hogy facebook profiljukon megosszák: ők bizony elmentek az év temetésére. Szelfik tömkelege készült, nyomkodta mobilját ott ifjú és aggastyán, nem törődve azzal, hogy az elhunyt bizony a könyvek és nem a virtuális világ szerelmese volt.
De a pálmát e téren minden bizonnyal a nagy performanszt meghirdető Szabó Gábor „Tuareg” hashtagje vitte. Ő ugyanis úgy gondolta, a gyászoló család helyett majd ő eldönti, bemehet-e a temetőbe Orbán Viktor, avagy sem. Dzsihádot hirdetett a neki nem tetsző közjogi méltóságok ellen, és harcba hívta barátait, a demokrácia jegyében. Össze is gyűltek szépen, félt tizenkettőtől kettőig vagy öten. Utoljára a város felé haladó busz megállójában tűntek fel, ahol Tuareg fennhangon kijelentette: legalább mi megpróbáltuk! Hogy mit is, azóta sem világos, ugyanis attól kezdve ők többé nem kerültek elő.
Várt azonban bőszen Büki Zoltán, oldalán egy fotóssal. Csak toporgott a közjogi méltóságok és meghívott vendégek útját szegélyező kordon mellett, szívta egyik cigit a másik után, és kérte barátját, no meg az ATV kamerásait, csak várjanak, majd ő…. Hogy ő mit, azt nem tudtuk meg, mert Orbán Viktor ravaszul nem arra jött. Magánemberként, a tömegben hajtott fejet az elhunyt emléke előtt, majd – információink szerint – lekötött programja miatt korán elment. Büki úr pedig a sarki cukrászdában kávéba és süteménybe fojtotta bánatát.
Ám ha már a trolloknak, akik úgy gondolták, ők, és nem a család jogosult eldönteni, ki jelenhet meg a temetésen, nem sikerült jól megmondani Orbánnak a magukét, legalább átélhették, hogy hárman beszóltak Pintérnek. Ő persze borzasztóan megijedhetett a szépkorúak fél másodperces füttyétől.
És volt ott rózsa is bőven, bár jócskán akadtak, akik még annyit sem tudtak, Göncz Árpád kedvenc dala a „Ha én rózsa volnék” volt. El is énekelte utolsó útján két örökifjú, örökké lázadó demokrata, Koncz Zsuzsa és Bródy János.
Tömegben elvész az egyéniség. Egy hölgy rászólt az egyik fotósra, ne álljon már a sír szélére. Két perccel később mellette egy másik teli talppal a sír közepébe lépett, be is szakadt alatta. A tömegből kikeveredve a gyászolók útját törött, repedt sírtáblák, hantokon ugráló ifjú demokraták, sírfeliratokat taposó agg rendszerváltók kísérték. Rohantak, hogy mindenkit félresodorva elhelyezhessék szál virágjukat a síron. Mindenáron. Mert kell a hashtag, hadd tudja mindenki: ők ott voltak. Nekünk már nem volt gyomrunk a sírig elvergődni, át a könyörgő biztonságiak, és a célhoz jutásért acsarkodó idősebbek között.
A temető kápolnájával szemben lerogytunk a cukrászdába. Na jó, nem kocsma, de igazi, rögtönzött tor-hangulatot varázsoltak oda a betérő újlipótvárosiak. Tea, eszpresszó és sütemény, kíséretként pedig a temetés méltatása.
Mert valóban kegyeletteljes volt, szép beszédekkel, hiszen a halottról vagy jót, vagy semmit. A gyászoló család pedig szerencsére a tömegek lélektanának hatását, és a demokrata trollok alpári viselkedését nem láthatták.
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
