Nyitókép: Jókay – sírkert
Idén negyedik alkalommal valósult meg Komáromban a Temetők éjszakája környezetismereti program, amely egy különleges hangulatú sétára invitálta a helytörténet iránt érdeklődőket. Az est célja a városhoz kötődő híres személyiségek sírjainak fölkeresése, s ezzel együtt a helyi temetők kevésbé ismert történeteinek bemutatása volt. A koraesti sétán a Duna Menti Múzeum szakavatott történésze, Vanya Péter vezette végig az érdeklődőket; a főszervező Ryšavý Boldizsár a református temető gondnoka volt, együttműködve a katolikus temető Somia centrum gondnokságával.
Az eseményen részt vett Mons. Kiss Róbert atya, általános érseki helynök, kanonok, esperes-plébános is.
A körút mindegyik felekezet temetőjét érintette; külön érdekesség, hogy a napjainkra már egy nem létező, pontosabban nem funkcionáló temető területén kezdődött, ez pedig az egykori görög-katolikus temető.
A témával kapcsolatosan hírportálunk már több alkalommal beszámolt a komáromi a temető külső falánál meghúzódó romkápolnáról, amelyet Komárom város 20219-től kezdődően felújított.
A kápolna, s a környező terület korábban a pravoszláv szerb egyház temetőjeként szolgált.
1974-ben azonban, amikor Komárom „hetes” lakótelepét kezdték kiépíteni, a sírkert e részét megszüntették, az itt található síremlékeket áthordták a pravoszláv templom (Rác-templom) kertjébe.
E kápolna közelében lelt örök nyugalomra az a halhatatlanná vált komáromi gabonakereskedő, akiről Jókai Mór Aranyemberét, Tímár Mihályt formázta meg. Most az ő sírköve is a pravoszláv templom kertjében található, viszont hamvai a kápolna mellett egyesültek az anyafölddel.
A felújított kápolna 2023 tavaszán Ryšavý Boldizsár vállalkozó elgondolása és kivitelezése alapján elnyerte a „Száz Ima Kápolnája” címet, amelyet Böjte Csaba ferences rendi szerzetes áldott meg.
Az ünnepségen ekkor a közönség soraiból felszólalt Laky Irén, aki idős édesanyjával volt jelen, s hírül adta, hogy a nagyszülei, Pavlicsek Mária és Pavlicsek Lajos voltak a hajdani temető utolsó gondnokai – és itt kapcsolódik az eseménysor napjainkhoz, 2025 tavaszához.
2025. április 25-én a pravoszláv temető utolsó gondnokának tiszteletére emléktáblát helyeztek el a „Száz Ima Kápolnájának” külső falán. Az ünnepségen Ryšavý Boldizsár temetőgondnok üdvözölte az egybegyűlteket, majd Less Károlyt kérte fel, hogy méltassa e hajdan jelentős helyszínt, annak történelmi jelentőségét és egykori gondnokát. Az emlékbeszédből a következőket tudhattuk meg:
Ma nem csupán egy síremlék előtt hajtunk fejet. Ma egy olyan hely és egy olyan örökség előtt tisztelgünk, amely Komárom múltját, kultúráját és irodalomtörténetét egyszerre idézi meg. A 100 ima kápolnája mellett állunk – ott, ahol valaha a komáromi szerb temető volt, és ahol ma már csak emlékek őrzik egy régi világ nyomait. Ez a temető 1974-ben szűnt meg létezni. Azóta sok síremléket áthelyeztek, köztük azt is, melyet Domonkos János és testvére, Domonkos Sándor emlékére emeltek. Ők a testvéri szeretet és hűség ritka példái voltak. János úr Komárom vármegye táblabírája, testvére, Sándor pedig Bereg vármegye hasonló tisztségviselője volt. A 18. század végén születtek, és mindketten a 19. század első harmadában hunytak el. Közös sírfeliratuk méltósággal idézi meg életüket és összetartozásukat. A síremlék szimbolikája is különleges: gyászoló nőalak és egy kisangyal áll kialvó fáklyával – emlékeztetve bennünket az élet mulandóságára, és a reményre, hogy a sírok álmainál új lét virrad. A sírt Domonkos Sándor özvegye, Both Ágnes emeltette 1835-ben, szeretett férje és tisztelt sógora emlékére. A feliraton olvasható: „Okos szorgalom, takarékosság, hívő gazdálkodás – a bő áldások hármas forrása, tulajdona, ékessége. Címere volt az itt szendergőknek…” A sír története azonban nem állt meg itt. A síremlék hátoldalán Vörösmarty Mihály verssorai olvashatók: „Szép vagy ó hon, bérc, völgy változnak gazdag öledben, Téridet országos négy folyam árja szegi…” Ezek az idézetek nemcsak díszítőelemek – nemzetünket, hazánkat és gyökereinket is idézik.
Sokak számára meglepő lehet, hogy e síremlékhez fűződik Jókai Mór gyermekkori emléke is. Ő maga is részt vett Domonkos János temetésén, és e gyermekkori élményéből született meg „Az arany ember” című regény főhőse, Timár Mihály – aki valójában Domonkos János alakját idézi. Nem véletlen hát, hogy a nép sokáig úgy tartotta: az Aranyember még él, és egyszer visszatér.
A temetőt az idők során sokan csodálták. Nemcsak nyughely, hanem történelmi és irodalmi emlékhely is volt. Két film is készült itt.. Szeretnénk külön köszönetet mondani Pavlicsek Lajosnak és feleségének, Máriának, akik 1950-től kezdve – Marsalovics főgondnok úrtól átvéve a feladatot – a teljesen lepusztult állapotban lévő temetőt újra virágzó hellyé tették. A Pavlicsek család odaadása és munkája nélkül ez a méltóságteljes hely nem létezne. Köszönet lányuknak, aki itt van közöttünk, Poló Ivánné, született Pavlicsek Irénnek, aki hasznos információkkal szolgált a hálás utókornak. Ötven év távlatából is tisztelettel és hálával gondolunk rájuk. Ahogy arra az örökségre is, amit itt hagytak nekünk: emléket, tiszteletet, és példát arra, hogyan őrizhetjük múltunkat. Emlékül az utókornak.
Az ünnepi megemlékezést követően Ryšavý Boldizsár és az erre felkért Poló Ivánné leleplezték a hajdani becsületes gondnokoknak állított emléktáblát, amit a jelenlévők tisztelettel körülálltak.
A Temetők éjszakája programsor további folyamatában Vanya Péter, a Duna Menti Múzeum történésze körbevezette az érdeklődőket előbb a zsidó, majd az evangélikus, és a református temetőbe, végül a katolikus temetőben zárták a sétát.
Megtekintették a Csetke-Nádosy kriptát; Orbán Gábor, Beöthy Gáspár és Zsigmond sírját, a Jókay – sírkertet, Tuba János, Pap Gábor, Péczeli József síremlékét, majd Maitz Rezső családi sírboltját, Harmos Károly sírját, az 1848/49-es honvédek emlékművét, Alapy Gyula sírhelyét, Berecz Gyula szüleinek síremlékét; mindegyiknél kegyelettel emlékezve, s méltatva a történelmi jelentőségű cselekedetet, alkotást, életvitelt, amivel emelték Komárom városának hírnevét.
Komárom sírkertje maga a történelem, amely évszázadok neves emlékeit őrzi, tiszteletet parancsoló méltósággal; ám a maga csöndességével is biztatva a jelenkort az élet küzdelmes, mégis szép továbbvitelére.
Buday Mária
A képek a szerző felvételi
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
