Teljesen megtelt a Papp László Budapest Sportaréna, amikor szombat délután a digitális polgári körök megkezdték első országos találkozójukat. Orbán Viktor miniszterelnök, Lázár János és Kocsis Máté is beszédet mond.
Megkezdődött az országos találkozó: a programban beszédek, zenei produkciók és közel negyven kiállítóval egy expo is várja a résztvevőket a Papp László Budapest Sportarénában.
Orbán Viktor a Facebook-oldalán közölte: „A legnagyobb legendával kezdünk” – és kirakta Demjén Ferenc énekes fotóját A szabadság vándorai felirattal.
A legendás zenész színpadra lépésével hamarosan meg is kezdődött a program.
A rendezvény házigazdái Rákay Philip és Szabó Zsófi színésznő. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, és kizárólag a digitális polgári körök tagjai vehetnek részt rajta.
A színpadi program 16 órakor kezdődött, beszédet mond többek között Lázár János építési és közlekedési miniszter, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.
Orbán Viktor tusványosi beszédében jelentette be a digitális polgári körök létrehozását. A cél egy olyan digitális közösség kialakítása, amely megvédi a magyar kultúrát, nyelvet és identitást az online térben.
A miniszterelnök szavai szerint szükség van egy proaktív, harcos jelenlétre, ezért hozták létre a Harcosok Klubját, emellé hirdették meg a digitális polgári köröket, amelyek visszanyúlnak a hagyományos, offline polgári körök felé. Ezek biztonságos, stabil alapot és egyben hátteret, ha úgy tetszik, safe space-t adnak azoknak is, akiknek „nem illik a karakteréhez a csatározás”.
A digitális polgári körökben közösségek szerveződnek, és megkönnyítik a kapcsolattartást a különböző területek iránt érdeklődő, de a nemzeti oldalhoz tartozó emberek között.
A rendezvényt a Mandiner YouTube-csatornáján követheti élőben.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


