„Tell Aszkuf bint al Madzsar” – Irakba látogatott Novák Katalin államfő

„Tell Aszkuf bint al Madzsar” – Irakba látogatott Novák Katalin államfő

Abdul Latif Rashid iraki elnökkel is találkozott pénteken Novák Katalin államfő, akinek személyében először látogatott magyar köztársasági elnök a közel-keleti országba.

„Történelmi találkozón vagyunk túl Abdul Latif Rashid iraki elnökkel, hiszen magyar köztársasági elnök még sosem járt Irakban. Az elnök úrral egyetértettünk abban, hogy országaink közös ellensége a nemzetközi terrorizmus, melynek minden válfaját elítéljük. Magyarország szerepvállalása nemcsak szavakban, de tettekben is megmutatkozik, hiszen jelentős katonai erő vesz részt az Iszlám Állam elleni küzdelemben”

– tette közzé a találkozóról hivatalos Facebook-oldalán Novák Katalin.

A Sándor-palota tájékoztatása szerint az elnöki találkozón szó volt a Hungary Helps programról is, amelyen keresztül Magyarország aktívan részt vesz a legkritikusabb ágazatok, valamint a legkiszolgáltatottabb csoportok, például a gyermekek, a nők és a keresztények megsegítésében is.

– fogalmazott Novák Katalin.

Abdul Latif Rashiddal az orosz–ukrán háborúról is beszéltek. Egyetértettek abban, hogy mielőbb békét kellene kötniük a feleknek, hiszen annak hatásai alól senki sem képez kivételt.

Novák Katalin utána Tell-Aszkufba látogatott, amely az elmúlt évtizedben megtapasztalhatta az Iszlám Állam okozta borzalmakat. A település több épületét és a templomát is újjá kellett építeni, melyben Magyarország is oroszlánrészt vállalt. A helyi közösség tagjai országunk iránti tiszteletük jeléül „Tell Aszkuf bint al Madzsar”, azaz Magyarország lányaként emlegetik településüket. Az államfő egy helyi óvodát is meglátogatott.

Hírdetés

Novák Katalin ellátogatott az Alkoszban működő mintafarmra, melyet a Hungary Helps támogatott. Onnan a Rabban Hormzid-kolostorba ment, ahol találkozott Lara Yussif Zarával, aki egyike a négy iraki női polgármesternek.

Magyarország kiáll az üldözött keresztények mellett, a Hungary Helps programon keresztül „a józan ész” és a keresztényi szolidaritás elve mentén támogatja a bajba jutott közösséget – erről beszélt a közmédiának a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, aki Novák Katalin államfővel Irakban tartózkodik.

Azbej Tristan úgy fogalmazott: a józan ész azt diktálja, hogy ne a migráción keresztül segítsünk az üldözött keresztényeknek, hanem helyben kell megteremteni számukra a megmaradás lehetőségét.

– fogalmazott.

Az államtitkár felidézte, hogy a Ninivei-fennsíkon élő keresztény közösséget 2014-ben lerohanta az Iszlám Állam, sokakat meggyilkoltak, településeiket lerombolták, és mire 2016-ban Tell-Aszkuf térsége felszabadult, a terület elnéptelenedett.

Magyarország segített az újrakezdésben, humanitárius gyorssegsélyt nyújtott, támogatták Tell-Aszkuf település templomának és 900 épületének újjáépítését, amelynek köszönhetően csaknem ezer család visszatérhetett a településre – hangsúlyozta. Alkosban pedig az ott élő keresztények jövőjéhez nyújtottak támogatást megélhetési projektek, egy mintafarm és oktatási központ Hungary Helps programon keresztüli támogatásával.

Azbej Tristan elmondása szerint az ott élőknek mindennél többet jelent, hogy Novák Katalin személyében egy államfő ellátogatott hozzájuk, mert a megmaradás reményét adja számukra.

(MTI)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »