„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.
Emellett tekintetbe véve, hogy Magyarország nemcsak megszüntette a háborút az Egyesült Nemzetek ellen, hanem hadat is üzent Németországnak, – a felek abban állapodnak meg, hogy Magyarország az okozott károkat nem teljes egészében, hanem csak részben téríti meg.”
Az 1945. január 20-án Magyarország és a szövetséges hatalmak, a Szovjetunió, Nagy-Britannia és az USA között megkötött fegyverszüneti egyezményben a győztesek már lefektették, hogy a békének ára lesz, mégpedig magas ára. A kiszolgáltatott vesztes ország vezetői abban reménykedtek, hogy ez a „magas ár” a magyar gazdaság számára még elviselhető szinten lesz.
A Gyöngyösi János magyar külügyminiszter vezetésével felálló fegyverszüneti delegáció természetesen mindent megpróbált, hogy enyhítse a büntetés terheit. A Moszkvában tárgyaló Gyöngyösi arra tett javaslatot a szovjeteknek, hogy a jóvátétel 6 éves időtartamát emeljék fel 10 évre, amelytől azok mereven elzárkóztak.
Molotov szovjet külügyminiszter nyomatékosan felhívta Gyöngyösiék figyelmét arra is, hogy a Magyarországon állomásozó Vörös Hadsereg katonáinak ellátása nem számít bele a jóvátételi összegbe, így az ellátással kapcsolatos összes felmerülő költségeket a magyar félnek plusz teherként kell kezelnie, csakúgy, mint a szövetséges hatalmak magyarországi ingatlanjaiban és vállalkozásaiban bekövetkezett károkat, amelynek értéke közel 3 milliárd forintra rúgott.
A „jóvátételt” természetesen nemcsak Magyarországnak kellett megfizetnie. Finnországnak és Romániának (az utóbbi sikeres kiugrási árulási ellenére is) 300-300 millió dollárt kellett fizetnie a Szovjetuniónak.
A szovjet-magyar jóvátételi egyezményt Kliment Jefremovics Vorosilov marsall, a legyőzött országok ellenőrzése végett felállított magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke és dálnoki Miklós Béla magyar miniszterelnök írta alá 1945. június 15-én. A szerződés értelmében Magyarország 1945. január 20-tól, azaz a fegyverszüneti egyezmény aláírásától kezdve hat évig, 1951. január 20-ig 200 millió USA dollár értékű árut volt köteles a Szovjetuniónak leszállítani.
Az ország ipari termelését érintő igények között olyan jelentős tételek legyártása szerepelt, mint például 5000 vasúti kocsi, 44 db telefonközpont, 140 ezer db telefonkészülék, 10 ezer db bányacsille, 525 db szélesnyomtávú mozdony. A mezőgazdasági termények terén pedig 51 ezer ló, 60 ezer sertés és ugyanannyi szarvasmarha, illetve 202 ezer tonna búza is szerepelt. A jóvátétel kifizetése az elkövetkező években a nemzeti jövedelem harmadát tette ki.
Ez azért is volt rendkívül súlyos teher, mert 1944 őszétől Magyarország hadműveleti terület volt és igen súlyos háborús károkat szenvedett. A visszavonuló német csapatok számos gyárat, jelentős mennyiségű élelmiszert és a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét is magukkal vitték. Súlyos gondot jelentett a munkaerőhiány is, az trianoni határok közé visszacsonkított ország a kitelepítések és a kivándorlás révén a legszerényebb számítások szerint is legalább 700 ezer embert veszített.
A becslések szerint a jóvátételben meghatározott ipari és mezőgazdasági termékek előállításához 180-200 ezer dolgozóra lett volna szüksége a magyar gazdaságnak, ehelyett a valóságban mindössze 50 ezer ember munkáját tudta Magyarország erre a célra fordítani. A helyzetet súlyosbította az is, hogy a Szovjetunió mellett Magyarországnak Csehszlovákia és Jugoszlávia felé is 100-100 millió USA dollár értékű jóvátételt ki kellett fizetnie.
A jóvátétel összege hat évre arányosan lebontva tulajdonképpen teljesíthetetlen volt a magyar fél számára. Budapestnek azonban maradt még némi mozgástere. A magyar fél a Szovjetuniónak kedvező politikai lépéseket tehetett, amivel csökkenthette a jóvátételi terheket. Magyarország például nem csatlakozott a háború sújtotta európai gazdaságok talpra állítását megcélzó amerikai segélyprogramhoz, a Marshall-tervhez.
Némileg enyhült a gazdasági szorítás az országon, amikor a szovjet fél a megszállás tartósítása érdekében szovjet-magyar vegyesvállalatok megalapítására tett javaslatot, így az eredetileg a szovjeteknek járó, leszerelésre kerülő gyáregységek és gépsorok sok esetben a szovjetek apportjaként, vagyoni hozzájárulásaként a jóvátételbe beleszámítva a helyükön maradtak. A „jóvátételre” szánt hat év végül két évvel kitolódott, a bolsevisták által megszállt Magyarország 1953. január 20-ig szállított iparcikkeket és mezőgazdasági terményeket a Szovjetuniónak.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
