Teljesen le akarják zárni a Bajcsy-Zsilinszky utat a devizakárosultak – egyre mérgesebbek

A mai napon a lentre másolt bejelentéssel tudatjuk a rendőrséggel, hogy ígéretünkhöz híven megvalósítjuk a 8 órás útzárat. Az útzár célja, hogy felhívjuk a figyelmet a SeVizahitelekkel kapcsolatos csalásokra, politikusi hazudozásokra. Véleményt nyilvánítunk a sajtó nagyobbik részének a hatalom igényei szerinti tényferdítésével, probléma és megoldási lehetőségek elhallgatásával kapcsolatban.

Érdemes lesz eljönniük azon újságíróknak, riportereknek, operatőröknek is, akik mostanában hanyagolják ezt a több millió embert közvetlenül érintő témát.

Az alábbi érdekességeket tudjuk nyújtani: (Ha már a kifosztás, a sok öngyilkos, a készülő kilakoltatások, a gyilkos 256 nem lenne elég ahhoz, hogy tudósítsanak)

–         Lehet majd a károsultakat fikázni a forgalom ellehetetlenüléséért.

–         Megnézhetik, hogy lesz-e valaki ágyékkötőben, anélkül, festett testtel, esetleg találnak-e azonos neműeket kézenfogva, vagy csólolózni.

–         Érdemes lesz riportot csinálniuk, mert a károsultak között lesznek olyanok, akik ételt osztanak a bevándorlóknak, és olyanok is, akik csak a tűzparancsa várnak, és maguk is lőnének. Ezzel – bármelyik oldal házisajtója is tetszenek lenni – biztosan ki tudják szolgálni gazdájukat.

–         Ha egy kicsit ügyeskednek, és a szokásos módon – ahogyan minden nap látjuk a televíziókban – uszítanak, akkor talán még a károsultak egymásnak is esnek. De legalább egy kisebb vitát biztosan ki tudnak robbantani.

Szóval, ha a „Nefizess! Perelj! Tiltakozz!” jelenleg túl erős is a hatalomnak, akkor is találhatnak bőven témát 2015. július 23-án 9 órától 8 órán keresztül.

Ami szintén fontos: A lezárást a rendőrségi tudomásulvételtől függetlenül megcsináljuk.

A fentiekhez hasonló stílusban készült bejelentést lentebb olvashatják benne a részletes programmal, és a rendőrség, valamint a sajtó részére írt kiegészítéssel.

A független tájékoztatáshoz sok sikert kívánva:

Tisztelettel: Póka László

Nem Adom a Házamat Mozgalom

Tárgy: „NeFizess! Perelj! Tiltakozz!” rendezvény bejelentése

 

Tisztelt Budapesti Rendőr-Főkapitányság!

 

Alulírott Golcs Ferdinánd szül.:, XXX. Szig.sz.: XXX Lakcím: XXX. tel: XXX, email: XXX

 

az 1989. évi III. törvény 6. §-a alapján ezúton jelentem be az alábbi közterületi rendezvényt.

 

Kérem, hogy jelen bejelentést részeiben is szíveskedjenek elbírálni. Valamely napirendi pont esetleges elutasítása esetén a többi napirendi pontot a bejelentésben meghatározottak szerint kívánjuk megvalósítani.

 

A demonstráció helye: Budapest V – VI. ker. Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út kereszteződése közterület, ott a résztvevők 8 óra időtartam alatt váltakozva 15 percre a négy gyalogos átkelő helyen az úttestre ülnek úgy, hogy a leülések között 15 perc szünetet tartanak, mely idő alatt a járdán tartózkodva bankok kirakatait plakátolják le, és közben felszólalások, zenék fognak elhangozni.

 

Időpont: 2015. július 23. napján 9- 19 óráig. Gyülekező 8:00-tól.

 

A demonstráció jellege: Véleménynyilvánítás, fegyelemfelhívás, forgalomlassító figyelemfelhívó demonstráció.

 

A demonstráció ideje alatt beszédek, felszólalások fognak elhangozni, a beszédek között zenei betétek lesznek, illetve csoportokban beszélgetések történnek. Jelezzük, hogy az esetlegesen előfordulhat, hogy a rendezvény ideje alatt hideg, és vagy melegétel készítés fog történni saját célra. Amennyiben ételosztásra is sor kerül, azt megfelelő engedélyekkel rendelkező személyek fogják végezni, és azt külön jelezzük.

 

Demonstráció célja:

–         Minden pénzintézeti kölcsöntartozás miatt indult végrehajtás maradjon leállítva az Európai Unió Bírósága eljárásának befejezéséig, valamint a pénzintézetek által okozott károk megtérítéséig.

–         SeVizahiteles károsultak a károkozók vagyonából történő kártalanításának követelése

–         Figyelem felhívás arra, hogy a devizahitelesek érdekében elfogadott törvények inkább tekinthető bankmentőnek, mint adósmentőnek.

–         Figyelemfelhívás a bankok által elkövetett csalásokra

–         Figyelemfelhívás ara, hogy a sajtó jelentős része politikai megrendelésre tudósít, vagy nem tudósít fontos közéleti eseményekről. A hatalom parancsra időnként szándékosan elhallgat súlyos társadalmi problémákat.

–         Figyelemfelhívás a részvételi demokrácia gyakorlásában való részvételre

 

Résztvevők:

–         Devizahiteles károsultak

–         Devizahitelesek érdekében fellépő szervezetek

 

Rendezvény napirendje:

–         8:00 órától érkezés, gyülekezés a Raiffaisen bank előtti közterületen. A feldíszített gépkocsik a Raiffeisen bank előtt a Bajcsy-Zsilinszky út szélső sávjában sorakoznak fel.

–         9 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében az Andrássy utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         9:15 – 9:30 között az Andrássy út – Bajcsy –Zs út kereszteződésében a járdán felszólalások fognak elhangozni.

–         9:30 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a Bajcsy- Zsilinszky utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         9:45 – 10 óra között a Sopron bank előtti közterületen felszólalások fognak elhangozni, a bank ajtóira, kirakataira feliratokat ragasztanak átlátszó ragasztószalaggal.

–         10 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a József Attila utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         10:15- 10:30 között az Erzsébet térnél felszólalások fognak elhangozni.

–         10:30 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a Bajcsy – Zsilinszky utat az Erzsébet térnél keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

Hírdetés

–         10:45-11:00 között a Raiffeisen banknál felszólalások fognak elhangozni, a bank ajtóira, kirakataira feliratokat ragasztanak átlátszó ragasztószalaggal.

–         11 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében az Andrássy utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         11:15-11:30 között az Andrássy út – Bajcsy –Zs út kereszteződésében a járdán felszólalások fognak elhangozni.

–         11:30 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a Bajcsy- Zsilinszky utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         11:45-12:00 óra között a Sopron bank előtti közterületen felszólalások fognak elhangozni, a bank ajtóira, kirakataira feliratokat ragasztanak átlátszó ragasztószalaggal.

–         12 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a József Attila utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         12:15-12:30 között az Erzsébet térnél felszólalások fognak elhangozni.

–         12:30 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a Bajcsy – Zsilinszky utat az Erzsébet térnél keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         12:45-13:00 között a Raiffeisen banknál felszólalások fognak elhangozni, a bank ajtóira, kirakataira feliratokat ragasztanak átlátszó ragasztószalaggal.

–         13 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében az Andrássy utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         13:15-13:30 között az Andrássy út – Bajcsy –Zs út kereszteződésében a járdán felszólalások fognak elhangozni.

–         13:30 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a Bajcsy- Zsilinszky utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         13:45-14:00 óra között a Sopron bank előtti közterületen felszólalások fognak elhangozni, a bank ajtóira, kirakataira feliratokat ragasztanak átlátszó ragasztószalaggal.

–         14 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a József Attila utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         14:15-14:30 között az Erzsébet térnél felszólalások fognak elhangozni.

–         14:30 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a Bajcsy – Zsilinszky utat az Erzsébet térnél keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         14:45-15:00 között a Raiffeisen banknál felszólalások fognak elhangozni, a bank ajtóira, kirakataira feliratokat ragasztanak átlátszó ragasztószalaggal.

–         15 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében az Andrássy utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         15:15-15:30 között az Andrássy út – Bajcsy –Zs út kereszteződésében a járdán felszólalások fognak elhangozni.

–         15:30 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a Bajcsy- Zsilinszky utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         15:45-16 óra között a Sopron bank előtti közterületen felszólalások fognak elhangozni, a bank ajtóira, kirakataira feliratokat ragasztanak átlátszó ragasztószalaggal.

–         16 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a József Attila utat keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         16:15-16:30 között az Erzsébet térnél felszólalások fognak elhangozni.

–         16:30 órakor a résztvevők a zöld jelzésnél elfoglalják teljes szélességében a Bajcsy – Zsilinszky utat az Erzsébet térnél keresztező gyalogátkelőhelyet. Itt leülnek, és 15 percen keresztül tartózkodnak táblákat, feliratokat tartva.

–         16:45 -től a Raiffeisen banknál felszólalások fognak elhangozni, a bank ajtóira, kirakataira feliratokat ragasztanak átlátszó ragasztószalaggal. Rendezvény bezárása.

–         A járdákon beszédek, zenei betétek fognak elhangozni.

–         A gyalogátkelőhelyeken történő leülések alkalmával szintén zenék fognak elhangozni.

–         Érintett Bankok: Raiffeisen, Sopron Bank.

–         Ragasztás átlátszó ragasztószalaggal történik, mely eltávolítható. A bankok előtt rövid beszédek fognak elhangozni.

–         A ragasztás, és beszédek a bankok forgalmát nem fogják zavarni.

 

Kelékek:

–         Feliratok

–         Táblák

–         Zászlók

–         Hangosítás

–         Sörsátor

–         Gépkocsik a forgalomlassításhoz

–         Szórólapok

–         Ragasztószalagok

–         Jelmezek

–         Egyéb figyelemfelhívó kellékek

 

Résztvevők várható létszáma:

–         Változó 100-400 fő

 

Rendezvényt 5-20 fő rendező fogja biztosítani. Ők „Rendező” kitűzőt fognak viselni.

 

Szervező: Golcs Ferdinánd

 

Esetlegesen előfordulhatnak helyszínváltozások később tudomásunkra jutott információk hatására. Ezeket tudomásunkra jutást követően haladéktalanul jelezzük.

 

Vihar, vagy kedvezőtlen időjárás esetén a szükséges időre a résztvevők biztonságos helyre húzódnak, szükség esetén a rendezvényt bezárjuk.

Kérem az érintett területek, valamint a vonulás útvonalának előzetes lezárását a járműforgalom elől. Amennyiben szükséges a forgalom korlátozása, úgy kérjük, szíveskedjenek ezt biztosítani.

Amennyiben a rendezvénnyel kapcsolatban szükséges személyes egyeztetés, arra a legalkalmasabb időpont: 2015. Július 14. napján 8:00 óra. Időpont egyeztetés ügyében Golcs Ferdinándot kérem felhívni az alábbi telefonszámon XXX

Kérem a demonstráció tudomásul vételét, valamint a rendezvény biztosítását.

 

Megjegyzés a rendőrség és a sajtó részére

 

A BRFK, különösen Bucsek Gábor felé jelezzük a korábbi forgalomzavarására való hivatkozással történő tiltásokon okulva, hogy:

– amennyiben mások jogainak sérelme kevésbé fontos, ha a résztvevők ágyékkötőben, anélkül, esetleg festett testtel jelennek meg, kérem ezt legkésőbb a személyes egyeztetésen jelezni szíveskedjenek. Megoldjuk.

– amennyiben a tudomásul vétel melletti döntést segíti, úgy jelzem, hogy a résztvevők között bevándorló ellenes, és bevándorlókkal szimpatizáló személyek is meg fognak jelenni.

– jelzem, hogy a rendőrségnek és a sajtónak a rendezvényen részt nem vevők felé van egy fontos kötelezettsége: felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy 2015. július 23. napján a Bajcsy-Zsilinszky út és Andrássy út kereszteződésében kissé változni fog az áthaladás sebessége. Ez akkor is erkölcsi és-vagy jogi kötelessége mind a sajtónak, mind a rendőrségnek, ha nem politikai célú, szexuális irányultságú, faji, területi hovatartozásból eredő nézeteltéréseket bemutató a rendezvény. A rendezvény biztosítása, a rendezvényről való tájékoztatás akkor is fontos kötelezettség, ha csupán a társadalom teljes, szándékos kifosztására, és az attól való szabadulásra kívánja felhívni a figyelmet, és az ezzel kapcsolatos véleményüket kívánják kinyilvánítani a résztvevők.

-Jelzem a rendőrség részére, -még mielőtt lenyomnák a szokásos hisztit a forgalom lehetetlenné válása miatt – hogy a forgalom nem fog beállni. A kereszteződésbe csatlakozó négy útból egyidőben mindössze egy lesz teljes egészében igénybe véve a fegyelemfelhívás, vélemény nyilvánítás céljára mindössze 15 percre. A maradék háromból kettőn akadálytalanul haladhat a forgalom. Legfeljebb az elfoglalt útra való kanyarodás nem lesz megoldható néhány percre. A harmadiknál padig a rendőrség a kanyarodás segítésével egy egyszerű forgalomirányítási feladat elvégzésével tudja biztosítani a folyamatos haladást. Azt is tudom, és mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a rendőri állomány részére a fent írtak megvalósítása nem okoz nehézséget, mint ahogyan korábban más rendezvények alkalmával is – ennél bonyolultabb irányítási, biztosítási feladatokat – példásan megoldották. Legfeljebb a vezetőség részéről lehetnek erkölcsi kérdések: A törvényi kötelezettség szerint biztosítsák a véleménynyilvánítást, vagy a bankárok, politikusok parancsainak engedelmeskedjenek.

 

 

Budapest, 2015. 07. 12.

                                                                            .

 

Tisztelettel:

 

 

Golcs Ferdinánd       

Bejelentő”

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Aktuális, Hírek


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »