Teljesen életszerűtlen Kósa állítása

Teljesen életszerűtlen Kósa állítása

Nem életszerű, amit Kósa Lajos állít – ez a legvisszafogottabb reakció a fideszes politikus magyarázatára, hogyan szerzett felesége 6 millió forintért egy 140 milliós céget. A miniszter szerint ugyanis tartozásai miatt került csak ennyibe a vállalkozás – egy cégügyekkel foglalkozó ügyvéd a Hír TV-nek azt mondta, hogy egy ilyen társaság nem is kap hitelt. Az ellenzék szerint egyértelműen korrupciós ügyről van szó, amelyet ki kell vizsgálni.

A Tócó-Pece Kft. majd három évig a diákszövetkezeteket is irányító, kormánykörökben jól mozgó Fiák Istváné volt. Tőle vette meg idén márciusban Kósa Lajos felesége és két lánya, nem sokkal azelőtt, hogy a fideszes politikus benyújtotta a munkaerő-szövetkezeti ágazatot újraszabályozó törvényt. A hivatalos cégadatok szerint a cégnek három éve egy fillér forgalma sincs, a tőkéjét mégis felemelték 6 millió forintról 115 millióra, eszközállománya pedig 140 millió forint. Porkoláb Gyöngyi ennek ellenére névértéken, azaz 6 millió forintért jutott hozzá a céghez. Kósa Lajos ezt a Népszavának úgy magyarázta: a hitelek miatt volt ilyen olcsó a cég. A Hír TV-nek nyilatkozó, gazdasági és cégügyekkel is foglalkozó ügyvéd szerint ez életszerűtlen.

„Ha semmit nem csinál, akkor nagyon nehéz felhalmozni nyilvánvalóan komoly, 150 millió forint körüli adósságot. Hogy tudja felhalmozni? Vagy köztartozásként – de hát mekkora a köztartozás akkor, hogyha nincs valós gazdasági tevékenység? –, vagy mondjuk hitelként tudja, de a bank nem nagyon szívesen ad ilyen összegű kölcsönt annak a cégnek, amely nem csinál semmit, ha mezei emberekről van szó. Mondjuk a magánkölcsönt tudom elképzelni, de a magánkölcsön is valószínűtlen, mert a gazdasági életben nem nagyon szereplő cégnek, amely nem csinál semmit, magánember ritkán ad mondjuk százmillió forint fölötti kölcsönt csak úgy” – hívta fel a figyelmet Berberovics Gábor.

Hírdetés

Az LMP szerint egyértelműen korrupcióról van szó.

„Ezek szerint a Kósa család mintegy 110 millió forintot ajándékba kapott egy vállalkozótól. Egy olyan vállalkozótól, akinek kifejezetten érdeke volt az, hogy néhány hónap múlva Kósa Lajos besétáljon a parlamentbe, és létrehozzon nyugdíjas-szövetkezeteket. Kósa Lajos volt az, aki azt a törvénytervezetet beadta” – mondta Hadházy Ákos, a párt társelnöke.

Az Együtt vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett az Országgyűlés mentelmi bizottságánál Kósa Lajos és felesége ellen, hogy miből vásároltak egy 139 millió forintos eszközállománnyal rendelkező céget.

„Feladata ilyenkor kivizsgálni az egyes politikusok, képviselők vagyonnyilatkozatát, hogy megfelelnek-e a valóságnak. Itt ugye az a hír, hogy Kósa Lajos a felesége nevén vett 120 millió forintért egy céget, és nem látszik, hogy honnan lehetett rá fedezete. Megvárjuk ennek az eljárásnak a végét, amely – bízunk benne – megállapítja, hogy Kósa Lajosnak nem állt rendelkezésére ilyen fedezet. Ekkor tudunk továbblépni, büntetőfeljelentéssel akár” – mondta Juhász Péter, az ellenzéki párt elnöke.

Kósa Lajosnak egyszer már kellett magyarázkodnia a feleségéhez köthető vagyon miatt: 2014-ben derült ki, hogy Porkoláb Gyöngyi nevén egy 100 millió forintos óbudai ingatlan is van.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »