Teljes útzár a súlyos balaeset után, éjszaka meghalt egy BMW-s is Vas vármegyében

Teljes útzár a súlyos balaeset után, éjszaka meghalt egy BMW-s is Vas vármegyében

Baleset miatt lezárták a 84-es utat Hegyfalunál.

Az Útinformon azt írják, hogy a 84-es főúton, Hegyfalu térségében egy teherautó és egy személyautó ütközött össze, a 76-os kilométernél az utat teljes szélességében lezárták.

A társhatóságok is a helyszínen dolgoznak – írta a katasztrófavédelem, ami a mentőket és a rendőrséget jelenti.

Hírdetés

Közben a vaol.hu arról ír, hogy „szombaton késő este egy BMW X5 személyautó haladt a 87-es úton Szombathely felől Kám irányába, amikor Csempeszkopács után a nagy sebességgel haladó jármű eddig ismeretlen okból balra letért az útról, majd az út melletti két fának és egy betonkeresztnek csapódott.” A jármű több darabja és a mellette lévő fű kigyulladt, ezt a tűzoltók oltották el.

A lap információi szerint a BMW 50 éves sofőrje nem használta a biztonsági övet és olyan súlyos, az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A rendőrségi helyszínelés több órát vett igénybe, ezalatt a 87-es út érintett szakaszát teljesen le kellett zárni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »