Teljes képzavar Perintfalvi Ritánál

Teljes képzavar Perintfalvi Ritánál

Mindig velünk van a baj. Ezért újra meg újra át kell nevelni bennünket.

 

Perintfalvi Rita egy teljes képzavarral április harmadikát nagypéntekkel, a kormánypárti szavazókat a Krisztus helyett Barabás szabadon bocsájtását követelő tömeggel azonosította egy erősen zavaros húsvéti bejegyzésben. A keresztre feszített Krisztus pedig szerinte nem más, mint Magyarország, amivel finoman jelezni kívánta, hogy olvasta Máraitól a Mennyből az angyalt. Mást valószínűleg nem, mert különben nem azt tartaná Magyarország keresztre feszítésének, hogy a magyarok többsége április 3-án elhajtotta a Márait Magyarországról elüldöző kommunisták utódait melegebb éghajlatra.

Azt is mondhatnánk, hogy Perintfalvi Rita relativizál. Relativizálja 1956-ot és relativizálja Krisztus megfeszítését. Relativizálni – ezt tőlük tudjuk – nem szép dolog, de egy zavaros elméjűnek elnézhető. Ha ugyanis valaki Iványi Gábort prófétának nevezi, mint tette ezt Perintfalvi Rita néhány hete, az tényleg az elmebetegség kategória, és az illető elítélése helyett az ember inkább mentőért kiált. Akkor Perintfalvi Rita nagyon szomorú volt, hogy a próféta Iványi Gábor helyett az ellenzék profán módon a közgazdász Róna Pétert jelölte köztársasági elnöknek.

Érthető volt persze Perintfalvi Rita szomorúsága, mert mostanában nem nagyon küld az Úr prófétákat hozzánk, ha jól tudom, Krisztus óta nem érkezett közénk egy se (hogy Malakiás volt az utolsó vagy Keresztelő Szent János, ezen most lépjünk túl), mintha az Úristen úgy gondolta volna, hogy a megváltással ő a maga részéről befejezi ezt a prófétásdit, akiknek a feltámadás sem elég bizonyíték, azokkal tényleg nincs mit kezdeni, azokhoz a továbbiakban fölösleges prófétákat küldözgetni. A muzulmánok szerint ugyan volt próféta még Krisztus után is, a legutolsó Mohamed, de ennek is van lassan ezerötszáz éve. 

Hírdetés

De aztán Perintfalvi Rita talált egyet, ami egy igazi vallástörténeti szenzáció. Főleg, hogy egy olyan prófétát talált, aki egyszerre zsidó is meg keresztény is, amit én nem nagyon értek, mert tudomásom szerint a keresztény vallás (bármely felekezete) és a zsidó vallás (bármely ága) homlokegyenest ellentétes álláspontot képvisel abban a kérdésben, hogy Krisztus megváltó volt vagy sem, de biztosan csak én vagyok ideológiailag képzetlen, hiszen ha valaki lehet egyszerre fiú is meg lány is, biztosan lehet zsidó is meg keresztény is. Csak az a hülye tömeg akadékoskodik mindig. Akik most is megszavazták a Fideszt. Akikkel mindig csak a baj van.

Perintfalvi Rita azonban most váratlanul egy platformra került Róna Péterrel, akinek szintén a tömeggel van baja. Szerinte ugyanis az ellenzék választási vereségének nem az ellenzék alkalmatlansága volt az oka, hanem maga a magyar társadalom, amelynek a „demokráciaigénye kifejezetten mérsékelt”, és aki ezzel a kijelentésével most hirtelen Perintfalvi Rita szövetségese lett. Nehéz követni, hogy ki kivel van. Csak egy dologban lehetünk biztosak: mindig velünk van a baj. Ezért újra meg újra át kell nevelni bennünket.

Felföldi Zoltán – www.magyarnemzet.hu

 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »